Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története harmadik kötetéről (J. Ujváry Zsuzsanna) 687

696 BESZÁMOLÓ Benda Kálmán szűkösnek találja az Erdélyi Fejedelemség kialakulásáról, az önálló államisághoz nem szokott országrész szerveinek működéséről írottakat. A fejedelemségben a regionális eltérések nincsenek kidomborítva. Az erdélyi helytörténeti kutatások, így Imreh István eredményeihiányoznak, Kelemen Lajosnak pedigmég aneve sem fordul elő. A Lukács László által szerkesztett A magyar jezsuiták levelezésének két kötete Erdéllyel foglalkozik: itt igazán nagyon érdekes adatokat találhatunk a magyarok és szászok szembenállásáról. A gazdálkodásról jóval árnyaltabb a kép, mint eddig, noha az sem egységes. A művelődéstörténeti fejezetek, főleg a 17. századiak, rendkívül gazdagok, s ezer és ezer adat bizonyítja, hogy a török alatt sem állt meg a szellemi fejlődésünk — ez még inkább aláhúzza a Nyugathoz való tartozást. A reformáció leírása — az európaiság egyik fő jele — szintén jól sikerült része a kötetnek. Az erdélyi fejedelmi udvar központosító törekvéseiről, szellemi kisugárzásáról azonban kevés szó esik: Báthori István kolozsvári egyetem-alapításáról mindössze egy mondat olvasható. S ez egy kicsit azt is jelzi, hogy nem hangsúlyozták eléggé a fejedelmek tudatos, Mátyás király nyomain járó művelődéspolitikáját. Báthori Zsigmond szerencsétlen politikája sem feledtetheti a pompás gyulafehérvári udvar civilizált életét, nagyszerű építkezéseit, és azt, hogy az az európai zenei élet egyik központja volt. A 17. századi udvartartás leírása már sokkal részletesebb, de a fejedelmi és a főúri udvarok egymás mellé helyezése nem helyes; Bethlen Gábor udvara sokkal kisugárzóbb volt, mint akármelyik magyar főúré. Sajnos arról sem olvashatunk, hogy kik jártak az iskolákba. A Jakó Zsigmond és Juhász István által szerkesztett „Nagyenyedi kollégium anyakönyvei" szerint nem a jobbágyok, hanem a székelyek és a mezővárosi parasztpolgárok gyerekei jártak ide. Hová mentek tovább tanulni, hol kaptak állást, mi jutott le ebből a kultúrából a falvakba? Mit olvastak a székely településeken? Ezekre a kérdésekre egyelőre még nem tudunk válaszolni, noha ezek a válaszok a nemzettudat alakulása szempontjából sem közömbösek. A kötet szerint nemzettudat nem volt, csak a vallási közösség összefogó ereje. Pedig már akkor is volt összetartozás érzése földesúr és jobbágy között, már csak nyelvi alapon is — ezt jobban ki kellett volna hangsúlyozni. Bocskai és a hajdúk között nemcsak a pápistagyűlölet volt közös! Homonnai Bálint írta le a következő esetet Fülek ostrománál. Amikor a törökök a várban foglyul ejtetteket kérték, a következőket válaszolta: „a németeket odaadom rabnak, mert németek, a magyarokat nem, mert magyarok." Benda Kálmán összegzésképpen „a kötet kínosan hűvös tárgyilagosságát" emelte ki. Az embernek az az érzése, mintha a szerző nem merné levonni a konzekvenciát a nagy politikatörténeti vitákban. Miért kelt föl Bocskai? Az okokat elmondja a fejezet, de hogy igaza volt-e a bihari nagyúrnak, amikor azt állította, hogy nemzethalál előtt állunk, nem tudjuk meg. A valóságban ez csak propagandafogás volt? Miután visszahoztuk az embert a történelembe, a történetíró ne rejtse el a maga álláspontját, főleg azokban a kérdésekben ne, amelyekben évszázadok óta vita van. Perjés Géza „A katonai kérdés a 16—17. században" című előadásában két kérdéscsoport köré fonta mondandóját: a korlátozottan racionális viselkedés és döntés modellje és kisebb vitás kérdések. Racionális viselkedés és döntés csakis szervezett keretek között képzelhető el. Az egyént a közösség ruházza fel a hivatása teljesítéséhez szükséges ismeretekkel, informá-