Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története harmadik kötetéről (J. Ujváry Zsuzsanna) 687

BESZÁMOLÓ 697 dókkal, gondoskodik azok allokációjáról — ez az egyén és a közösség visszacsatolási mechanizmusa. Ezek vizsgálatára a legjobb modell a hadsereg. Mohács óta mind a magyar, mind a török hadseregvezetésnek volt egy belső modellje, de a törököké jobban működött, mint a Habsburgoké. Hivatkozott Tóth Sándorra, aki legújabb cikkében ismét az akció radius kérdésével foglalkozik; azt vizsgálja, hogy mi volt a tizenötéves háborúban a török döntési szemszöge - a hadak magyarországi teleltetésével az akció radiust hosszabbították meg. Hegyi Klára kitűnően megírt fejezeteiben nem használja ugyan ezt a kifejezést, de a török hódítás határairól gyakran tesz említést. Tóth Sándor a fent idézett írásában azt bizonyítja, hogy a „hosszú háború" idején már létezett olyan koncepció, mely szerint Budát úgy lehet biztosítani, hogy egy Szapolyai-féle államot hoznak létre Észak-Magyarországon. Ezáltal természetesen a török hódítás határai is feljebb tolhatók. Ugyanez az eszméje Köprülü Mehmednek is. tgy viszont már nem is volt olyan irreális a Wesselényi-féle összeesküvés. R. Várkonyi Ágnes nagyon fontos kutatási eredménye az, hogy a Habsburg-adminisztráció megjavult a 17. század második felében. Ez döntő volt a felszabadító háború sikerében. Buda ostrománál a törökök meg sem kísérelték felvenni a harcot a keresztény hadak ellen, s ez azt jelzi, hogy tisztában voltak saját korlátaikkal. Az 1664. évi háború leírása a fejezet legsikerültebb része. Zrínyi vállalkozása nemcsak politikailag, hanem pusztán katonailag is megalapozott volt. A módszertanilag is i támadhatatlan alfejezetnek mindössze egyetlen problematikus eleme van; „a téli hadjárat kíméli az erőt, és a győzelem sem maradhat el soha". (1123. o.) A valóságban a téli hadviselés nem volt kevésbé veszélyes a szokványos nyári hadmozdulatnál, mivel az ellátás csak korlátozott létszámú sereg részére volt megoldható. Benczédi mesteri módon rajzolta meg a kuruc mozgalom képét. Különösen ki kell emelni a Porta ama felismerését, melynek értelmében Thökölyben méltó partnert láttak. Perjés Géza végezetül a kötetben megrajzolt Zrínyi-képhez szólt hozzá; Zrínyi Miklós a magyar hadtudomány máig legnagyobb alakja, stratégája, hadtudósa. Azonban j kétségtelen, hogy katonailag koncepciózusabb, mint politikailag. A Vitéz Hadnagyban tulajdonképpen nem foglalkozik politikával, a szöveg kölcsönvett, noha benne ráérez a \ háború lényegére. Egy koherens katonai gondolatrendszert nem szabad politikatörténeti , műnek átminősíteni. Az irodalomkutatás Zrínyi szerencse-elméletét is falsul kezeli; az kizárólag a háborúra vonatkozik, s párhuzamba lehet állítani Pascal valószínűségfogalmával. Rázsó Gyula az ország két legháborúsabb évszázadának krónikájáról tartott „meditációt". „Az abszolút állam gépezetét jórészt a csatatér számára alkották.'" (54. o.) Ez a mondat telitalálat Pach Zsigmond Pál bevezetőjében. Sajnos, Magyarország a 16—17. században fölöttébb passzív hadszíntér volt. E hadtörténeti kérdésekben mind Sinkovics István, mind R. Várkonyi Ágnes igen mélyre hatolt, noha az alapkutatások hiánya nagyon is érezhető: a magyar végvárrendszer kiépülésének gazdasági hátterét nem ismerjük eléggé; a katonaság létszámáról sincs pontos képünk, hiszen századostól fölfelé egyetlen hadvezér sem tudta, hogy hány katonája van. (E létszámprobléma sajátos hasznot takar: a századosnak az volt az érdeke, hogy minél több katona után kapjon zsoldot, így gyakran több embert számoltak el, mint ahány a században szolgált.) Az előadónak az 1526—27-es évek eseményeinek az olvasásánál voltak különösen