Századok – 1987
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története harmadik kötetéről (J. Ujváry Zsuzsanna) 687
690 BESZÁMOLÓ széttagoltságot szolgálta. Az ütköző államként szolgáló Magyarországon a reformáció a megmaradást segítette. Mindez a kötetben széles közép-kelet-európai látókörrel van ábrázolva. Már az is óriási eredmény, hogy a kötet szokatlan terjedelmű európai bevezetővel van ellátva; Magyarország és Európa egységes szemléletben! Az eddigiekhez képest a kötet jóval árnyaltabb kelet-európai és közép-kelet-európai fejlődést, finomabb Leibeigenschaft képet nyújt. A Habsburgok és a magyar rendek küzdelmei előítételek nélkül vannak ábrázolva. A felnőtt marxista történettudomány ereje és erénye, hogy bátran hasznosítja a leginvenciózusabb polgári történetírók eredményeit; mind az Annales hatása, mind Max Weber és Toynbee zseniális Habsburg-elmélete érezhető. Az azonban sajnálatos, hogy e történészek munkái csak a bibliográfiában kaptak helyet. E monográfia nemzetközi áttekintésében és európai látásmódjában minden korábbi összefoglalás színvonalát jóval túlhaladta. Barta Gábor „Politikai tervek és valóság a Mohács utáni Magyarországon" címmel tartotta meg hozzászólását, amelyben a politikatörténet-írás fontosságára hívta fel a figyelmet: ez manapság érdemtelenül háttérbe szorult, feltételezve, hogy itt már nincsenek lényeges hiányosságok. A mai magyar történetírást olyan sajthoz hasonlította, amelyben a lyukak nagyobbak, mint maga a sajt. így van ez a politikatörténetnél is. E kötetnek lényegében azokra az eredményekre lehetett csak számítania, amelyek már megvoltak. így ez a szintézis éppen a történettudomány fellendülésének a közepébe vágott bele. A hosszú átfutási idő miatt pedig bizonyos dolgokat már túlhaladott a kutatás. Az 1526 utáni politikatörténeti fejezetek józan, pozitivista eseménytörténetet tárnak az olvasó elé; minden eddigi munkán — beleértve Acsády Ignác „Magyarország három részre szakadása" című könyvét is — túltesz, és ez nagy dicséret. A pozitivista szemlélet azonban néha eltakarja az értékelést; így az az egyik legfontosabb kérdésben, a Moharchia és a rendi viszonyok tárgyalásánál hiányzik. A másik kardinális pontnál, a nemesség szerepének elemzésénél is a szerző többnyire megmarad az elbeszélő szinten vagy a régi sztereotípia köszön vissza: (1529-ben) „Csak a szórványos és jelentéktelen ellenállás mutatta, hogy az ország népe nem nyugodott bele abba a sorsba, amelyet Szapolyai és Ferdinánd szánt neki." (189. o.) „A magyar rendiség jelenléte a török 1 területen" című alfejezetet a mai kutatás már túlhaladta. Szakály Ferenc kimutatta, hogy • a magyar rendiség jelenléte a hódoltságban nem általános, hanem specifikus jelenség, és a társadalom fennmaradásának fontos eszköze! Itt találkozhatunk szemtől szembe az alulról építkező rendi társadalommal (Hódoltság — végváriak) — erre épül fel majd az egyház is. A kötetben kisebb-nagyobb hibák is előfordulnak: a török sereg számát Bécs első ostrománál a szerző 150-200 ezerre becsüli (191. o.), noha ez az adat kissé túloz; Cserni Jován neve is pontatlanul szerepel. Örvendetes, hogy a készülő Erdély történetében szereplő új eredmények is olvashatók a fejezetekben. Fráter Györgyről más képet nyújt ugyan a monográfia, mint az Erdély-kötet, de mindkettő érdekes és mindkettőben sok az új elem. A János Zsigmond ismételt vallás-változtatásairól írottak is — összekapcsolva Erdély történetével - nagyon kifejezőek és meggyőzőek.
