Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
A HADIGAZDASÁG A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN 69 hosszú távú bombázónak, a JAK-9-nek a prototípusa. Kiváló bombázó volt a TU-2 is, míg az IL-2 igen magas színvonalú harcászati repülőgépnek bizonyult. A szovjet tankgyárak a T-34-es egy modernizált változatával, majd később egy Sztálinról elnevezett nehéztankkal álltak elő. Új, rendkívül nagy hatású ágyúk és egyéb lövegek hatalmas mennyiségben kerültek előállításra. Egyrészt modernizálták a 45 és 57 mm-es ágyúkat, és előállítottak egy 76 mm-es páncélelhárító ágyút, majd az új T-34-es tankokat 85 mm-es ágyúval szerelték fel. Az IS-2 (Sztálin) nehéztank már 122 mm-es ágyúval volt felszerelve. Igaz, hogy ebből 1943-ban mindössze 103 db-ot gyártottak, de 1944-ben már több mint 2000-t. A T-34-es tankokból 11 000 gördült le a gyárak futószalagjairól 1944-ben és további 2500 az új ISU-122 és 152-es típusú tankokból. A páncélosok száma — 1943-ban 24 000, 1944-ben 29 000 — talán nem túlságosan impresszív, de az egyszerű mennyiségi összehasonlítás nem állja meg a helyét, tekintettel arra, hogy a páncélosokat lényegesen modernizálták, jobb felszerelést kaptak, és megnövekedett a súlyuk. Ez igaz a repülőgépipart illetően is, ahol az 1943-as 34 900 repülőgéppel szemben az 1944-es év 40 300 gépet produkált, azaz 20%-os növekedést, ahol a minőségi javulás azonban már lényegesen többet jelentett. A szovjet ipar az egész háború alatt végül is 122 500 különböző típusú és kaliberű ágyút, 184 000 aknavetőt és 7,5 millió darab kézifegyvert gyártott.3 9 Egészében tehát csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a szovjet gazdaság jobban volt képes a háborús szükségletekhez igazítani termelését, és kevesebb nyersanyagból és termelési eszközből is több fegyvert tudott előállítani. Mindez aligha lett volna lehetséges, ha a tervutasításos rendszer nem képes a beruházások és a fogyasztás megfelelő elosztására, a nyersanyag és a munkaerő megfelelő irányítására abból a célból, hogy ezek maximálisan álljanak a hadianyaggyártás rendelkezésére. A beruházási színvonal 1942-ben lényegesen elmaradt a háború előtti szint mögött és feltehetően 1943-ban is. De minden beruházás a nyersanyagkitermelő iparágakra és a hadianyaggyártásra irányult, a mezőgazdaságot teljesen elhanyagolták, míg az új ipari területeknek elsőbbséget biztosítottak. Csadajev számítása szerint az ipari termelés mintegy 50%-át fordították fegyverkezésre, és olyan más termelési javak előállítása, mint pl. a közlekedési eszközök, melyeknek közvetlen kapcsolata volt a háborúval, szintén bizonyos elsőbbséget élveztek. Egyébként azonban a közlekedési eszközök gyártása (teherautók) még meglehetősen alacsony szinten állt. Ez volt egyike azon területeknek, hol a kölcsönbérleti szerződés szállításai lényegesen segítették a szovjet hadigazdaságot. Ugyanakkor számos speciális szerszámgép előállítása terén a szovjet ipar kétségtelen eredményeket ért el, az előállított szerszámgépek száma 1942-ben még alig haladta meg a felét a háború előtti színvonalnak, 1944-ben viszont mintegy 85%ra megközelítette azt. Ha az adott körülmények között a munkások és dolgozók helyzetét egyáltalán fel lehetett mérni a bérek alakulása révén, akkor figyelembe vehetjük azokat a 59 J. Erik.ion: The Road to Berlin
