Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története harmadik kötetéről (J. Ujváry Zsuzsanna) 687

BESZÁMOLÓ 687 VITA A MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE HARMADIK KÖTETÉRŐL 1986. május 9-én a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola Történettudományi Tanszéke, a Debreceni Akadémiai Bizottság Történelmi Szakosztálya a Kossuth Lajos Tudományegyetem támogatásával, a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár megyei Tagozata, a TIT megyei Szervezete, a megyei Levéltár, a megyei Múzeumok Igazgatósága és a Pedagógiai Intézet rendezésében került sor a Magyarország története harmadik kötetének (1526—1686) vitájára. A Tanárképző Főiskola Történelmi Tanszékén, igen szívélyes fogadtatásban részesülve gyűltek össze a kötet szerkesztője és a szerzők, továbbá a hivatalosan felkért hozzászólók, a korszak jeles szakemberei. A vita időpontja sajnos egybeesett az akadémiai közgyűlés hetével, így az összejövetelen Pach Zsigmond Pál főszerkesztő — aki e kötet részletes és az egész korszakot meghatározó nemzetközi bevezetőjének is a szerzője — nem jelenhetett meg. Ugyanezen okból hiányzott Makkai László is, amely azért is volt rendkívül sajnálatos, mert a két kötetben megjelenő munkába ő írta a legnagyobb terjedelmű részt. Sinkovics István, a kötet igen fontos és nagy fejezeteinek szerzője, és Péter Katalin is méltánylandó okokból kimentette magát, tgy a kötet szerzőinek csak a fele jelent meg. Cservenyák László, a Tanárképző Főiskola főigazgatója, nyitotta meg az ülést. Méltatta a főiskola tavaly elhunyt tudós tanárát, Hársfalvi Pétert, akitől a vita ötlete származott. Amikor a 8., 7., majd a 6. kötet megjelent, s ezzel rendelkezésre állt a magyarországi kapitalizmus teljes feldolgozása, akkor állt elő javaslatával Hársfalvi: nézzünk szembe a szándékkal és annak megvalósulásával. És azóta a megjelenő kötetek vitáit sorra Nyíregyházán tartják, Hársfalvi Péter kezdeményezését folytatva, immár az ő tiszteletére is. A főigazgató kiemelte a Debreceni Akadémiai Bizottság és Egyetem támogatását, s ezzel át is adta a szót Rácz István vitavezetőnek, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárának. Rácz István meleg hangon értékelte az 1945 óta első nagy terjedelmű, marxista szemléletű összefoglalást, amely nemcsak a magyar történettudománynak, hanem az egész magyar tudományos életnek is komoly eseménye. A szociológiai felmérések szerint az ifjúság történelmi tudásszintje rendkívül alacsony, noha a történettudomány nagyrészt már ledobta prekoncepciózus béklyóit. Azonban a középiskolai tankönyvcserék gyakorisága, sőt az átmenetileg kiiktatott történelmi érettségi sokat rontott a történettudomány társadalmi hitelén; a legfontosabb feladatunk most e hitel helyreállítása. Csak az a sajnálatos, hogy az egyes kötetek teljesen rapszodikusan jelennek meg — így az olvasó a folyamatos fejlődés bemutatása helyett, bizonyos töréseket észlel a történelmi folyamatok ábrázolásában. A debreceni professzor méltán hangsúlyozta, hogy mindegyik évszázad fontos, ám minden korszaknak megvannak a maga súlypontjai is — és a 16—17. században a sülypontozott kérdések megsokasodnak: mit jelent Mohács? ; elkerülhető lett volna-e a tragikus vereség; az országegyesítés a Királyi Magyarország vagy Erdély vezetésével lett volna megoldható; a török uralom megítélésében Szekfű Gyulának vagy Takáts