Századok – 1987

ÁLLÁSPONTOK; VÉLEMÉNYEK - Fügedi Erik: A Mohács előtti kutatás helyzete Magyarországon 661

ÁLLÁSPONTOK, VÉLEMÉNYEK 663 a megvalósítás stádiumába. Az általam vizsgált időszakban mindössze három önálló forráskiadás jelent meg, a Décréta Regni Hungáriáé П. (I. nincs!), a Dózsa felkelés okmánytára és egy kis, Csák Mátéra vonatkozó, mindössze 18 oklevelet tartalmazó füzet. Ha ezt a teljesítményt szembeállítom az utódállamokéval, ahol az osztrákok egy (Urkundenbuch des Burgenlandes III. 1301-1327 Wien-Köln-Graz 1979), a szlovákok két (Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae I. 805—1235 (Praep. R. Marsina) Br. 1971; Regesta diplomatica necnon epistolaria Slovaciae I. 1301—1314 (Praep. V. Sedlák)Br. 1980), az erdélyi szászok ugyancsak két (Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Bearb. v. G. Gündisch) V./1975 és VI./1981) kötetet adtak ki, új sorozatokat indítva vagy a régieket folytatva, akkor nyilvánvaló, hogy a magunk teljesítményével nincs mit dicsekednünk. Ezen az sem változtat, hogy a Vasi Szemlében Házi Jenő a vasvár-szombathelyi káptalan levéltárának Vas megyére vonatkozó okleveleit közli, vagy hogy több levéltári évkönyv hoz regesztákat, pl. a Somogy megye múltjából (Komjáthy M., Borsa I.), a Fejér megyei tört. évkönyv (Érszegi G.) vagy a Tanulmányok Csongrád megye múltjából (Érszegi G.). Ezek mind hasznos közlések, gyűjtési körük is legtöbbször jól körülhatárolt, közös hibájuk azonban, hogy a dolog természete szerint sem név-, sem tárgymutatót (latin szószedetről nem is beszélve) nem tartalmazhatnak, így a bennük való keresés szinte reménytelen. Az energiának ez a pocsékolása különösen Házi Jenő közlésénél feltűnő, amire éppen ezért még egy pülanatra visszatérnék. A szerzőtől megszokott pontossággal és klasszikus apparátussal készült teljes szövegek (köztük II. András egy ismeretlen 1233-i oklevele) a Vasi Szemle számára nyilván a helykitöltés szerepét játszották. 1967—76 között összesen 124 oklevél jelent meg (számonként átlagosan három). Pedig ha ezeket az okleveleket a Vas megyei levéltár a szükséges segédletekkel ellátva külön kötetbe adná ki, nagy segítséget nyújthatna kutatóinak, és eredeti célkitűzését is sokkal jobban megvalósíthatná. Ki kell emelni K. Nehring két (Ungarn Jb. 1972, Lt. Közi. 1976), Fraknói V. Mátyás-kori kutatását helyreigazító forrásközlését, amely név- és tárgymutatóval rendelkezik. A forráskiadás kétségbeejtő helyzetének kialakulásában sok tényező játszott közre. Az első, hogy a Bizottság ezzel a kérdéssel korábban nem foglalkozott komolyan. Az évek során egyre csökkent azoknak a száma, akik ilyen munkát el is tudnak végezni. Hangsúlyozni kell azt is, hogy sem a kiadók, de még a folyamatban lévő munkák felelős vezetői sem hajlandók megérteni, hogy ez magas kvalifikációt követelő munka, amit meg kell fizetni. Nagy lendülettel indult újra 1976-ban a két világháború között Juhász László által szerkesztett „Bibliotheca scriptomm medii recentisque aevorum" sorozat, öt év alatt három a magyar középkorra vonatkozólag fontos kötet hagyta el a sajtót (Bonfini befejezése, Ransano és Vitéz János). Sajnos, a Bonfini befejezést kivéve a történeti szempontok rovására túlságosan az irodalmi-filológiai szempontok kerültek előtérbe. Be kell azonban vallani, hogy egyrészt a történészek nem is foglaltak állást ezekkel a kötetekkel szemben, másrészt azt is, hogy az irodalmárok ugyanilyen elégedetlenek lennének a mi tisztán történeti szempontokat érvényesítő kiadásunkkal. Két kiadást készíteni nemcsak pazarlás, hanem teljesen fölösleges, és biztosan nem segítené elő egyik fél munkáját sem. A megoldás kézenfekvő — ezért is érthetetlen alkalmazásának mellőzése —, a-munka egy részét történészekkel kell elvégeztetni (főképpen a jegyzetelést).