Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Stromer; Wolfgang von: Zsigmond császár Velence elleni kontinentális zárlata és a nemzetközi kereskedelmi utak áthelyeződése (1412-1413;1418-1433) 638
ÁLLÁSPONTOK, VÉLEMÉNYE К Fügedi Erik AZ 1526. ELŐTTI KORSZAKRA VONATKOZÓ MAGYAR TÖRTÉNETI KUTATÁSRÓL* A Történettudományi Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) felkért, készítsek szakértői tanulmányt az 1526 előtti korszakra vonatkozó magyar történeti kutatásról, eredményeiről és helyzetéről, s a felkéréshez csatolt tájékoztatóban külön kiemelte, hogy a fejlődést elsősorban az interdiszciplinareitás és komplex szemlélet szempontjából vizsgáljam, azaz elsősorban azt állapítsam meg, mennyiben tartalmazza a rokon tudományok eredményeit, szempontjait, szemléletét és módszertani eljárásait. A felkérés eltérést jelent az elmúlt évek rendszerétől. Akkoriban ötévenként, a nemzetközi történettudományi kongresszusok alkalmával inkább általános összefoglalások, mint értékelések jelentek meg. Ezek az összefoglalások a dolog természete szerint csak a nyomtatásban megjelent irodalom alapján adhattak áttekintést, márpedig a nyomdák teljesítőképességének csökkenése folytán a munkák elkészülte és megjelenése között hosszú az „átfutási idő", és mert több fontos munkáról egyáltalán nem jelenik meg nyomtatott közlemény, ezért csak a kutatók köztudatában él, sokszor a szóbeliségnek megfelelő bizonytalansággal. Az Akadémia Középkori Munkabizottságának elnökeként 1981 óta van lehetőségem arra, hogy a legkülönbözőbb kutatási ágak képviselőit és sajátos problémáit megismerhessem, ezért kötelességemnek érzem a magyar középkorkutatás — ez alatt a továbbiakban mindig Magyarország középkorának (1000-1526) kutatását értve -általános, nyomtatásban meg nem nyilvánuló kérdéseinek felvetését. Főképpen azokat a fontos eredményeket és jelenségeket szeretném összefoglalni, amelyeknek megítélésem szerint komoly szerep jutott az elmúlt évek munkájában, és a további fejlődésben is komoly szerep vár rájuk. Szolgáljon kiindulópontul az a megállapítás, hogy középkor-kutatásunk az 1950-es évek tetszhalála után az 1960-as években kezdett magához térni, s az 1970-es évek elejére bontakozott ki. A magyar történettudomány vezetése az 1950-es években igyekezett megakadályozni a medievisták képzését, a középkori kutatásokat, vagy legalábbis perifériára szorítani az eredmények közreadását. 1980 volt az első esztendő, amikor a Századok egy számát teljes egészében a középkornak szentelte, s ez az irányzat a könyvkiadásban is megnyilvánult. Az 1950—1970 közötti húsz esztendő sajnos nem múlt el nyomtalanul, az ekkor okozott kár más, párhuzamosan lezajló — sokszor általános európai — kulturális változásokkal párosulva megszűnéssel fenyegette a középkor művelését. A trend ugyan azóta némiképp enyhült, mégis teljesen új helyzet előtt állunk, amelyet nemcsak érdemes, de szükséges is felmérni, problémáit meghatározni. 1. Minden medievista előtt nyilvánvaló, hogy a magyar középkort nagyfokú forrás-szegénység jellemzi. Elbeszélő forrásaink száma alig egy tucat, ezért fontossá váltak
