Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
A HADIGAZDASÁG A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN 61 ugyanakkor a magánfogyasztás és a mezőgazdaság energiafogyasztása a minimálisra süllyedt. Szibériának különlegesen fontos szerepe volt a hadigazdaság nyersanyagellátásában. Fokozott mértékben járult hozzá az ország vas-, acél-, szén-, mangán- és olajtermeléséhez. 1942-ben, mely a szovjet hadigazdaság legrosszabb éve volt, Szibéria és az Ural 90%-át termelte az ország legfontosabb nyersanyagainak.34 Szibéria részesedése nagyjából azonos volt 1943-ban, és csupán 1944-ben kezdett csökkenni, jóllehet termelésének abszolút mennyisége még akkor is növekedett. A terület kétszer annyi elektromos energiát termelt a háború végén, mint a háború elején. Még az olajtermelésben is fontos szerepet töltött be Szibéria a Kujbisev-vidék mellett, és próbálták enyhíteni a területi veszteségek következtében előállott kiesést. 1942 nyarától ugyanis a majkopi és a grozsniji vidékeken teljesen beszüntették a termelést, a Baku-vidéken pedig erősen csökkentették.3 5 Különösen erős volt a növekedés 1943 folyamán. Csupán egyetlen év alatt 31%-kal nőtt a vas, 28%-kal az acél és 31%-kal a széntermelés. Az 1943-as esztendőt tehát joggal tekinthetjük fordulópontnak a szovjet hadigazdaság szempontjából. Mégis meg kell jegyeznünk, hogy egyetlen olyan nyersanyaga sem volt az országnak, melyből 1943-ban többet termeltek volna, mint 1940-ben. Ez ismét aláhúzza a szovjet gazdaság sikerét, hogy sokkal kevesebb nyersanyagból sokkal több fegyvert és hadianyagot tudtak előállítani, mint Németországban. Mint már említettük, azokat a prioritásokat, amelyeket kijelöltek, lényegében meg is tudták tartani.3 6 Tekintettel arra, hogy a Szovjetunió bőséggel rendelkezett területein mindenfajta nyersanyaggal, a hadigazdaság igényét inkább nehezebb volt kielégíteni a megfelelő beruházások, valamint a megfelelő munkaerő megszerzése vonatkozásában (a termelési költségek rendkívül magasak voltak ahhoz, hogy nagyszériás termelést lehessen biztosítani). Kétségtelen: a Szovjetuniónak a háború előtt igen nagy mennyiségű munkaerőtartaléka volt, annak ellenére, hogy a tervgazdaság következtében nem volt munkanélküliség. A 30-as években tekintélyes mennyiségű munkaerőt csoportosítottak át a mezőgazdaságból az iparba. Viszont még mindig a lakosság több mint 50%-a a mezőgazdaságban dolgozott, így igen jelentős volt a munkaerő alulfoglalkoztatottsága, és békeidőben erre a munkaerőtartalékra nagymértékben lehetett támaszkodni. A német támadás következtében viszont gyorsan változott a szovjet hadsereg létszáma: 1941 januárjában 4,2 millió volt és 1941 júniusára körülbelül 5 millióra emelkedett. 1941 második felében a rendelkezésre álló források szerint a veszteségek nagysága közel egyenlő volt azzal a számmal, mellyel a háború előtt a hadsereg rendelkezett. Ezt a többmilliós veszteséget új katonákkal kellett pótolni. A német források egyenesen arról beszélnek, hogy a háború ezen szakaszában 3,5—4 millió hadifoglyot ejtettek, akiknek nagy része — mint ismeretes 34 Sibirja v gödi Velikoj-Otecsesztvennoj Vojni. Ed.: M. Akirov, Moszkva, 1970. 43—47. 35 Ja. Csadajev: i. m. 248—250. 36 B. F. Grigorjev: Ekonomicseszkie i moralnie potenciali v Szovremennoj Vojne. Moszkva, 1970. 32.
