Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Senga Toru: IV. Béla külpolitikája és IV. Ince pápához intézett "tatár-levele" 584
IV. BÉLA KÜLPOLITIKÁJA 589 mellett győzelmet aratott Rosztiszlav felett. Rosztiszlav Lengyelországba — bizonyára sógorához, Boleszlóhoz — menekült, majd feleségével együtt visszatért Magyarországra.21 A Romanovicsok — akiknek szándékukban állt elfogadni a pápa szövetségi ajánlatát a tatárokkal szemben — időközben követküldés révén tárgyalásokat folytattak Batuval, hogy megmentsék Halicsot és Volhiniát.2 2 Egy Mogucsej (Mauci) nevű tatár vezér követet küldött Danyiilhoz és Vaszilkóhoz, hogy adják nekik Halicsot. Végül 1245. október 26-án maga Danyiil indult Batuhoz/á Ugyanakkor Vaszilkó Lengyelországba utazott, és ott találkozott a pápa követével, Piano Carpini Johannes fráterrel, aki 1245 áprilisában indult el Lyonból a tatárokhoz. Vaszilkó is és az egymással harcoló Boleszló és Konrád lengyel fejedelmek is — ideiglenesen kibékülve — támogatták Carpininek a tatárokhoz vezető további utazását.23a Szarajban a halicsi fejedelem névlegesen elismerte Batu fennhatósá-21 PSZRL. II. 800-805.; GVC. 55-57. A halics-volhiniai évkönyv az 1249. évnél említi meg a Jaroszlav melletti csatát, és azt írja, hogy Danyiil Florianus és Laurentius vértanúk ünnepének előestéjén, azaz augusztus 17-én győzelmet aratott. A csata leírása Béla 1264. április 13-án kiállíttatott oklevelében is olvasható Lőrinc mester (magister Laurentius) érdemeinek felsorolásánál. Valószínű, hogy Lőrincz érdemei kronológiai sorrendben vannak felsorolva, és mivel az oklevélben Lőrinc Jaroszlav melletti csatában szerzett érdemeit az 1246 júniusában lezajlott Frigyes osztrák és stájer herceg elleni hadjáratban szerzett érdemei követik [CD. IV/3. 197-198.; RA. I. 428. (Nr. 1403.)], az előbbi csata 1246 júniusa előtt, leginkább 1245. augusztus 17-én lehetett (V. G. Prokofiev: Rosztyiszlav, 142.). A külföldi szakirodalom már régóta 1245. augusztus 17-ére helyezi a csata időpontját, főképp azért, mert az évkönyv közvetlenül ezután Danyiil Batuhoz való elutazásáról tesz említést, amely 1245 októberében történt meg (M. Hrusevszkij: Hronoljogija. 32., 67.; t/ó'.: Isztorija, 59-62. Ld. még V. T. Pasuto: Ocserki, 233.; B. Wtodarski: Polska i Rus 127-128.; M. Dimnik: Mikhail, 125.; Günther Stökl: Das Fürstentum Galizien-Wolhynien. in: Handbuch der Geschichte Russlands. I. Stuttgart 1980. 515.; Isztorija Ukrainszkoj SZSZR. 23.). A magyar történetírás, elfogadva az évkönyv kronológiáját, a 20. jegyzetünkben említett harcot 1245-re és a Jaroszlav melletti csatát pedig 1249-re teszi (fauler Gy.: M NT. U. 213., 215.; Hóman В.: Magyar történet. II. 226.; MTK. I. 150., 152.; Kristó Gy.: Magyarország története, 226.). Az utóbbi időkben Bertényi ezt észrevette, és Pasuto valamint Wtodarski tanulmányai nyomán az évkönyvben 1249-nél említett jaroszlavi csatát helyesen 1245 augusztusára helyezte [/. Bertényi: К voproszu, 245. Vö. Emma Lederer: Tatarszkoje nasesztvije na Vengriju v szvjazi s mezsdunarodnimi szobityijami epohi. Acta Historica A.S.H. 2 (1953) 22.]. 22 Anastasius van den Wyngaert: Sinica Franciscana, I. Itinera et relationes fratrum Minorum saeculi XIII et XIV. (A továbbiakban: SF.) Quaracchi - Firenze 1929. 102. (IX/2.).; Napkelet, 93. 2 3 PSZRL. II. 805-806.; GVC. 57. A halics-volhiniai évkönyv az 1250. évnél közli, hogy Danyiil Szt. Demeter napján, azaz október 26-án indult el Batuhoz. Az, hogy ez az esemény 1245-re vonatkozik, Piano Carpini Johannes fráter útleírásából derül ki, mely szerint amikor Carpini 1245 végén vagy 1246 elején Volhiniában időzött, Danyiil nem tartózkodott otthon, mert Batuhoz ment. [SF. 119. (IX/3). M. Hrusevszkij: Hronoljogija, 33., 67. (Hrusevszkij szerint Danyiil 1245. október 26-án érkezett Kijevbe, és október közepén indulhatott el hazájából.); M. Dimnik: Mikhail, 125., 133.] Pelliot, nem ismerve a halics-volhiniai évkönyv ide vonatkozó adatait, úgy véli, hogy Danyiil legkorábban 1245 végén indulhatott el Halicsból Batuhoz a Volga felé (Paul Pelliot: Recherches sur les Chrétiens d'Asie Centrale et d'Extrême-Orient. Paris 1973. 21.). î3/a SF. 102-103. (IX/2-3.) Ld. a 64. jegyzetet is. Carpini lengyelországi itineráriumáról különféle vélemények vannak. Vö. P. Pelliot: Recherches, 52.; Boleslaw Szcseiniak: The Mission of Giovanni de Piano Carpini and Benedict the Pole of Vratislava. Journal of Ecclesiastical History 7 (1957) 12-20.; B. Wtodarski: Polska i Ruá, 129-131.; Marian Plezia: L'apport de la Pologne à l'exploration de l'Asie Centrale au milieu du XIIIe siècle. Acta Poloniae Historica 22 (1970) 24.
