Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
A HADIGAZDASÁG A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN 57 ezzel szemben egy csepp sem érkezett. A szovjet hadsereg a visszavonulás előtt vagy sikeresen elpusztított mindent, vagy pedig — mint a legfontosabb gyárak esetében — áttelepítették a Szovjetunió keleti területeire a berendezéseket. Krivoj Rog, a szovjet vasérctermelés központja, Nikopol, a legfontosabb nikkeltermelő hely teljesen megsemmisült. Gyakorlatilag rövid távon a németek orosz hadjáratának gazdasági hatása a német gazdaságra a nullával volt egyenlő. Ugyanakkor a másik oldalról szemben állt ezzel a hadsereg komoly anyagi vesztesége (többek között 1941 második felében 3542 német tankot pusztított el a szovjet hadsereg, midőn ugyanezen idő alatt csak 1153 tankot állítottak elő a német gyárak), valamint az a tény, hogy a háborút nem sikerült befejezni, és a német hadseregnek egyre súlyosabb munkaerőhiánnyal kellett számolni. Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Hitler továbbra sem tartotta időszerűnek a hazai erőforrások teljes mozgósítását, aminek következtében szintén növekedtek a német hadsereg nehézségei.22 A villámháború katonai összeomlása egyidejűleg a villámháború gazdasági összeomlását is jelentette. Közeledett az igazság órája. Míg a német hadsereg képes volt tevékenységét a Németország határain kívül eső forrásokból is táplálni — nem utolsósorban a megszállt szovjet területekről —, addig a szovjet hadseregnek szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a szovjet gazdaság jelentékeny része német megszállás alá került, s így a háború megnyerése szempontjából többé nem volt hasznosítható. Míg a német gazdaság kapacitása tehát jelentősen megnövekedett — különböző szrmítások szerint a németek által megszállt európai területek mintegy 1/4-ét szolgáltatták a német háborús gazdasági teljesítményeknek —, addig a Szovjetuniónak ideiglenesen arra kellett készülnie, hogy hadigazdaságát a korábbinál sokkal kisebb gazdasági kapacitásra építheti. Még akkor is, ha a megszállt területek ipari létesítményeinek elég jelentős részét sikeresen szállították át az Uraiba és Szibériába, ahol — rekord idő alatt felállítva — már 1942 tavaszán jórészt működésbe léptek. Az anyagi erőforrások — nem utolsósorban a nyersanyagforrások — területén az ország vesztesége óriási volt, és nem tudták azokat könnyen pótolni. 1942 elején már mutatkoztak az átszervezés, a javulás első eredményei. A nyáron végrehajtott sikeres német támadás azonban újabb terület kiürítését tette szükségessé.23 A területi veszteségek jelentősége a Szovjetunió nyersanyagtermelése szempontjából az alábbi adatok alapján értékelhető. Ezeken a területeken volt található a szovjet gazdaság vastermelésének 71, acéltermelésének 58, széntermelésének 63%-a. Nikopol elvesztése a szovjet mangántermelés 35%-ának kiesését jelentette.24 " Uo. 23 A. Szamszonov: Vklad szovietszkogo tüla v savonanie pobezsdi pod Sztálingrádom. Voproszi Isztorii, 1983. 1. (Csadajev szerint a szovjet ipar termelési kapacitása 1941-ben 28%-kal, 1942-ben újabb 4%-kal csökkent.) Ja. Csadajev: Ékonomika SzSzSzR v godii Velikoj Otecsesztvennoj Vojni. 1941—1945 Moszkva, 1965. 24 A. Volvodarszkij: Vozrozsdenije rajonov SzSzSzR oszvobozsdennüh ot nemeckoj okkupacii. Moszkva, 1946. p. 2.
