Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
58 RÁNKI GYÖRGY A rendszeres és összehangolt kísérlet, hogy az elvesztett erőforrásokat más forrásokkal pótolják vagy helyettesítsék, már 1941 utolsó hónapjaiban megkezdődött, midőn a szovjet vezetés javasolta az uráli és szibériai kohászati bázis kiterjesztését, valamint a keleti területeken a széntermelés növelését.2 5 A következő években a kormány arra törekedett, hogy az Uraiban és Szibériában, valamint Közép-Ázsiában összpontosuljon a hadviseléshez szükséges elegendő mennyiségű nyersanyagkitermelés. Többek között ebből a szempontból volt jelentős az az 1942 szeptemberi javaslat, hogy növeljék az olaj ki termelést Közép-Ázsiában, Baskíriában és a kujbisevi területeken. Tekintettel arra, hogy a javaslat időben egybeesett a német hadsereg sikeres kaukázusi előrenyomulásával — mely az olajtermelő helyek egy részének ideiglenes német megszállását eredményezte, más területeken a kaukázusi olajtermelés jelentős visszaesését —, a döntés, hogy a kiesett olajmennyiséget más olajtermelő vidékek rendkívüli ütemű fejlesztésével pótolhatják, nagy jelentőségű lehetett a háború folytatása szempontjából.2 6 Ha a veszteségek pótlásának lehetőségét nézzük, vagy pedig, hogy milyen feltételek voltak arra, hogy a Szovjetunió eleget tegyen a hadigazdaság fokozott nyersanyagszükségletének, akkor kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a szovjet kormánynak sokkal kedvezőbb volt a helyzete, mint a németnek. Jóllehet a gazdaság prioritásait, valamint működési módszereit természetesen módosítani kellett az új körülményeknek megfelelően, mégis a korábbi eredmények — nem utolsósorban a termelőeszközök köztulajdonba vétele — révén kialakult központosított állami ellenőrzés és a tervgazdaság bevezetése lényegesen megkönnyítette a nehézségek leküzdését. A 30-as években bevezetett szovjet tervgazdaság egyébként is az ún. tervutasításos rendszeren alapult. Bizonyos standard nyersanyagok esetében az elérendő célokat és a megfelelő termékeket mennyiségileg határozták meg, mintegy a mérlegrendszer alapján, a szükséglet és a termelés szembeállításával. A tervezés hatékonysága lényegesen nagyobb volt a legfőbb célkitűzésekben, ahol zömmel homogén termékekkel álltak szemben, mivel lényegesen kevésbé bonyolult folyamat volt, mint a megfelelő források mozgósítása és a szükséges munkaerő, technológia biztosítása. A Szovjetunió második előnye abból a tényből származott, hogy az 5 éves tervben megkezdett iparosítás ellenére is még mindig hatalmas nyersanyagkészletekkel rendelkezett, melyeket részben még nem is fedeztek fel, vagy pedig ha már ismerték is őket, még viszonylag kevéssé használták ki azokat. Mivel a háború előtt a nehézipar elsősorban Ukrajnában és a Donyecmedencében összpontosult, sem az Urai-vidék — mely egyébként rendkívül jelentős volt az orosz gazdaság történetében 1861 előtt — és még kevésbé Szibéria nem volt gazdaságilag úgy kiaknázva, mint ahogy lehetett volna. A szovjet kormány fő nehézsége tehát nem a nyersanyagforrások szűkösségéből származott, vagy abból, 25 Ju. Poljakov: О ponjatii tül Velikoj Otecsesztvennoj Vojne. Voproszi Isztorii, 1982. Mai. 171— 175. p. 26 Direktivi KPSzSz i Szovjetszkogo pravitelsztva po hozjajsztvennim voproszam. Moszkva, 1957. (1942. szeptember 22.) 726—727. p.
