Századok – 1987
DOKUMENTUMOK - Urbán Károly - Vida István: Részletek Barcza György emlékirataiból (1941-43) 355
369 DOKUMENTUMOK fogva a magyar sajtó újra részletesen idézte fel Kun Béla és társai idejének borzalmait a célból, hogy ezzel a közvéleményt a kommunista Szovjet elleni „szent keresztes háborúnkban" való részvételre lelkesítse. Mindez persze csak politikai komédia volt. A német-szovjet enyelgés és a magyar-szovjet barátkozás idejében bezzeg óvatosan kerülték a célzást Kun Bélára és a bolsevizmus világveszélyére. Most azonban, midőn erre politikai okokból szükség volt, a történelem bő raktárából ismét előhúzták ezeket az emlékeket, és az adott helyzetre átfésülve alkalmazták mint elrettentő és lelkesítő anyagot. Azok, akiknek sok alkalmuk van betekinteni a kül- és belpolitika mesterségének kulisszái mögé, akik tudják, hogyan lesz minden esemény úgy feltálalva, ahogyan ez a pillanatnyi politikai szükségletnek éppen megfelel, szkeptikusak minden hasonló hangulatkeltő taktikával szemben. De a szélsőségekre amúgy is hajlamos, arányokat és mértékeket soha nem tartó, külpolitikailag érzelmi mozzanatok szerint gondolkodó magyar közvéleményt a bolsevizmus rémének leküzdésével, a keresztény civilizáció védelmével stb. Bárdossy és sajtókapitánya, Ullein-Reviczky Antal2 2 ugyancsak alaposan felizgatták. Emellett tudatosan lekicsinyelve az orosz erőt, úgy tettek, mintha a szovjet elleni háború csak katonai séta volna Oroszországban a verhetetlen németekkel karöltve. Ha a magyar-szovjet háborút a jogi nagyítólencse szigorú üvegjén át vizsgáljuk meg, úgy a tengelypaktumnak sem betűje, de szelleme sem kötelezhetett minket arra, hogy Németországot ebben a vállalkozásában katonailag támogassuk.2 3 A hármasszerződés szerint ugyanis Magyarország köteles volt a szerződő felek egyikét katonailag, politikailag és gazdaságilag az esetben támogatni, ha azt egy harmadik fél támadná meg. Márpedig nem a Szovjet támadta meg Németországot, hanem fordítva, ami felől még német részről sem állt fenn kétség. A kassai elszigetelt repülőtámadás, melyről aztán később kiderült, hogy azt a németek Werth vezérkari főnökkel együtt rendezték meg szovjet jelzéssel ellátott német gépekkel, és melyet a Szovjet meg is cáfolt, támadásként csak akkor jöhetett egyáltalán tekintetbe, ha a magyar kormány abból támadást akart csinálni. Jogilag tehát Magyarország egyáltalán nem volt kötelezve a Szovjetnek hadat üzenni, politikailag pedig ez volt a legnagyobb bűn a nemzet jövője és léte ellen, melyet Bárdossy csak elkövethetett, és melyet Horthy szentesített. Egy olyan nagyhatalom ellen vitte harcba a magyarságot, amellyel szemben Magyarországnak semmiféle követelése vagy érdekellentéte nem volt, és így tisztára német, azaz idegen érdekek szolgálatába állította törvényhozási beleegyezés nélkül a magyar haderőt, melyet az ország határain kívülre engedett szállítani, ami ellenkezett a magyar alkotmány egy legsarkalatosabb tilalmával. Mindezért a teljes felelősséget Bárdossy viseli. Midőn a magyar kormány a szovjet elleni hadüzenettel foglalkozott, a minisztertanács határozottan a hadüzenet ellen foglalt állást. Másnap 22 Ullein-Reviczky Antal — hivatásos diplomata. 1939-től 1943 őszéig a Külügyminisztérium Sajtóosztályának vezetője. 1943 végétől 1944. március 22-ig stockholmi követ. 23 Az ún. háromhatalmi egyezmény szövegét lásd: Magyar Törvénytár. 1941. évi törvénycikkek. Bp. (é n.). Az 1941. I. tc. 3—5.
