Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezései fényében 255
286 PRITZ PÁL ugyanis, hogy munkatársa megítélése szerint szerencsésebb lenne még távol maradnia. Ő azonban nem fogadja el a tanácsot, hanem utazik. „Belgrádban — írja — valóban kellemetlen meglepetés várt reám. A jugoszláv belügyminisztérium által a sajtónak adott kommüniké szerint Radicnál elfogatásakor egy közte és Magyarország (!?) közt létrejött szerződést találtak. A január 6-i újságok ezzel kapcsolatban a »legilletékesebb forrásra« hivatkozva azt írták, hogy a horvát parasztpárti vezér birtokában volt és a hatóságok által nála lefoglalt 1923. évi szerződés szerint Radié Horvátországnak Jugoszláviától való elszakadására nyújtott támogatás ellenében területi kompenzációkat ígért Magyarországnak."85 Elbeszéléséből megtudjuk, hogy az olasz követ előtt rámutatott „a hír abszurd voltára", „mert — függetlenül attól, hogy a magyar kormány politikáját Jugoszlávia irányában a jószomszédi viszony megteremtésének vágya vezérli — Magyarország mai lefegyverzett állapotában, három oldalról körülvéve képtelen is volna a horvát szeparatista mozgalmat aktíve támogatni".8 6 Jól tudjuk ellenben, hogy a helyzet ennél jóval összetettebb volt. A korabeli magyar külpolitika Jugoszláviával szembeni beállítódását kettősség jellemezte. Egyfelől több ízben tett kísérletet a Belgráddal való megegyezésre, mert így remélte elszigetelt helyzetét megjavítani, a kisantantot felrobbantani. Másfelől viszont — ugyanezen célból — a délszláv államot feszítő belső ellentétekre épített, és emellett a Jugoszláviaellenes külső erőket támogatta. Erre az adott alapot, hogy a délszláv államot megszületésétől súlyos társadalmi-politikai ellentétek szabdalták. A konfliktusok egyik leglényegesebb összetevője az volt, hogy a soknemzetiségű, ám túlnyomórészt délszláv lakosságú ország nem népeinek föderációjaként jött létre, politikai berendezkedését a szerb uralkodó osztályok hegemóniája szabta meg. Az ellenforradalmi magyar kormányok kezdettől fogva figyelmet fordítottak az autonomista, illetve szeparatista törekvésekre. A Külügyminisztérium tudtával-beleegyezésével, az irányításban való közreműködésével kapcsolatok is formálódtak. Időnként szerény anyagi eszközökkel is támogatták az ilyen erőket. Budapesten az Ivo Frank vezette monarchista, szeparatista tábor lehetett a szimpatikusabb, mivel azonban Radicnak jóval nagyobb volt a bázisa, ezért vele is korán — már 1921-ben — felvették a kapcsolatot.87 A Horvát Köztársasági Parasztpárt társadalmi programjában parasztdemokráciáért szállt síkra, politikailag pedig köztársaságért és a horvátok önállóságáért harcolt. Ez utóbbit azonban főleg föderatív úton, tehát Jugoszlávián belül, és nem erőszakos eszközökkel, hanem lehetőleg békés módon szerette volna elérni. A jugoszláv belpolitikai élet azonban Radicot arról győzte meg, hogy céljaikat külföldi támogatás nélkül nem tudják megvalósítani. A heves küzdelmek oda vezettek, 85 Uo. 89. 86 Uo. 87 A kérdésre ld. általában Nándori Pál: A marseille-i gyilkosság nemzetközi jogi vonatkozásai c. munkáját (Bp. 1972.), valamint Ormos Mária: Merénylet Marseilleben с. könyvét. (Második, javított és bővített kiadás. Bp. 1984.) A korabeli magyar-jugoszláv kapcsolatokat monografikusán tárgyalja Vuk Vinaver Jugoslavia i Madarska 1918—1933. c. könyve. Belgrád 1971.
