Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezései fényében 255
HORY ANDRÁS VISSZAEMLÉKEZÉSEIRŐL 259 személyes előmenetelüket károsan befolyásoló következménye. Közöttük találjuk Csáky Imre grófot, a kurzus első külügyminisztereinek egyikét, egy sor későbbi követet (gróf Ambrózy Lajos, báró Apor Gábor, Bobrik Arno, báró Bornemisza Gyula, Máriássy Zoltán, Nelky Jenő, Praznovszky Iván, Rudnay Lajos, Szabó György, Tahy László, Török Béla, Velics László, Vörnle János, Wettstein János), nemkülönben számos minisztériumi osztályvezetőt (Barkóczi György, Morlin Ervin, Nickl Alfréd, Pözel Tibor, Steiger Aladár, Szentirmay Béla, Wein Jakab). Mindez természetesen nem jelentett zavartalan felszínen maradást. 1919 őszén megjöttek azok is, akiknek anyagi helyzete, egzisztenciája lehetővé tette, hogy addig még a látszólagos azonosulást se vállalják. A külügyi szolgálat akkoriban három egymástól számottevően elkülönülő ágazatra — a központi igazgatásra, vagyis a minisztériumra, a diplomáciai képviseletekre, valamint a konzuli testületre —- oszlott. Magában a közös külügyminisztériumban 1917-ben 55 magyar honos dolgozott, közülük 1919 februárjában 17 személynek a nevét látjuk viszont. A diplomáciai testületből ellenben csupán elenyészően csekély számban jöttek haza: 62 közül négyen. Mivel a konzuli besorolásúak között a jelentkezési arány háromszor magasabb volt — 175-ből 32 —, ezért könnyű belátni, hogy a diplomatáknál nem elsősorban a különben kétségtelenül tekintetbe veendő közlekedési nehézségek magyarázzák az elenyésző mértékű budapesti megjelenést, hanem sokkal inkább a biztos megélhetés és nem csekély mértékben a radikális átalakulástól idegenkedő mentalitás. Hiszen nyilvánvaló, hogy a diplomáciai pályákhoz viszonyítottan sokkal nagyobb arányban polgári származású konzuli tisztviselők jobban megbarátkoztak az új rendszer szolgálatával, mint a nagy számban arisztokrata eredetű diplomaták. A társadalmi hovatartozáson túl az elért rang, beosztás is észrevehető elválasztó szempontként hatott. 1918 őszén, 1919 első hónapjaiban többnyire azok jöttek meg, akik alacsonyabb beosztásúak voltak, ellenben 1919 őszétől a díszesebb uniformist viselők jelentkeztek. Ekkor lép szolgálatba ismét — többek között — Kánya Kálmán és gróf Khuen-Héderváry Sándor is, akiknek azután meghatározó szerepük lesz új szolgálat szélesebb alapokra helyezésében, a külföldi diplomáciai és konzuli képviseletek kiépítésében.1 1 Ezért a fentiekből következőleg a „kompromittálódottak" és az újonnan érkezettek között ádáz küzdelem bontakozott ki. Ez utóbbiak felháborodásába elkeseredés vegyült. Felháborodottak, mert megengedhetetlennek tartották, hogy az ellenforradalom szolgálatába lépjenek azok, akik még alig néhány hete a „vörös uralmat" is kiszolgálták, és mélyen elkeseredtek azon, hogy az elmúlt év ősze óta továbbszolgálók ráadásul a hivatali ranglétrán is előbbre jutottak. A helyzet ugyanis 11 Az ellenforradalmi korszakban szokásos volt annak hangoztatása — emlékirataiban Hory is ezt teszi —, hogy a magyar külügyi szolgálat megteremtése e két diplomata érdeme, illetve egyikük vagy másikuk munkájának az eredménye. Nem lehet azonban kétséges, hogy az alapvetés a polgári demokratikus forradalom időszakában történt, személyesen pedig Harrer Ferenc tevékenységét kell megemlíteni, aki 1918 novemberében megszervezte a bécsi követséget, majd december elejétől a Külügyminisztérium adminisztratív vezetője.
