Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezései fényében 255
258 PRITZ PÁL nyelvi felkészültségüket a 44%-os számarányukkal egybevetjük, akkor nyugodtan levonhatjuk azt a következtetést, hogy az üj Külügyminisztérium garnitúráját valószínűleg ők majorizálták.7 Ezek a számok egyfelől cáfolják azokat a korabeli állításokat-vélelmeket, mely szerint majd minden volt közös külügyi alkalmazottat átvettek az új szolgálatba, másfelől azonban a döntő jelenlétüket kétségtelenül igazolják.8 A Tanácsköztársaság külügyi népbiztossága személyi állományában az előzményekkel széles sávú kontinuitást mutat, csupán a proletárdiktatúra júliusi válságával párhuzamosan születnek döntések — 2-án, majd 8-án — a minden bizonnyal már erősen megbízhatatlan tisztviselők elbocsátására. Az előbbi alkalommal Kun Béla 94 személynek, majd utóbb újabb 48 főnek mond búcsút. Ezen összesen 142 fős csoporton belül 46 személyt találunk, akik korábban a közös külügyi szolgálatban is tevékenykedtek. Mindez azt jelenti, hogy a februárban alkalmazott — említett — 61 főnek kereken háromnegyed része majdnem végig a Tanácsköztársaság szolgálatában állt." A proletárállam megdöntése után a júliusban elbocsátott tisztviselők szinte egy csapásra visszafoglalják íróasztalaikat. Az ellenforradalmi korszak vezetői tisztában voltak azzal, hogy a polgári demokratikus forradalom és még inkább a Tanácsköztársaság alatti hivatalvállalás nem belső azonosulásból, hanem legtöbbnyire sokkal inkább a hatalommal szembeni toleranciából, egzisztenciális érdekből fakadt. Csupán abban az esetben nem volt bocsánat — mint báró Szilassy Gyula esetében, aki a Monarchia utolsó athéni követe volt, majd nem csupán az őszirózsás forradalom berni képviseletét fogadta el, ám Károlyival (levélben) eszmei közösséget is vállalt1 0 —, ahol ennek az ellenkezőjéhez nem férhetett kétség. Ha tekintetbe vesszük — még mindig csupán a közös külügyi szolgálatból jöttéknél időzve —, hogy a mindkét forradalom idején szolgálatban maradtak közül később mily sokan kerültek fontos munkakörökbe, akkor egyértelműen megmutatkozik, hogy „kompromittálódásuknak" nem lett 7 Ld. az 5. sz. jegyzetben hivatkozott forrást, valamint: Országos Levéltár, Külügyminisztérium. Elnöki Osztály iratai. (A továbbiakban: К 59.) 7. tétel. 1918—1919. 41.804/1918. Fontos hangsúlyozni, hogy az említett adatok 1919 február első felére érvényesek. Tudomásunk van róla, hogy ezen időpont után is jönnek még a Külügyminisztériumba. A másik korrekciós tényező pedig az, hogy a semleges országokban fennmaradt missziók személyi állományáról nincsenek ismereteink, tehát kétségtelen, hogy az összlétszám valamivel nagyobb lehetett. Ugyancsak tekintetbe kell venni — és ez még szintén további kutatást igényel —, hogy jelentős lehetett azoknak a száma, akik rendelkezési állományba kerültek, illetve nyugdíjazásuk megtörtént vagy folyamatban volt. 8 Idézett munkájában Harrer Ferenc ezt pozitívumként említi (383), ellenben a „ballhausplatzi szellemet" kárhoztató közvélemény természetesen éles kritikával hánytorgatta fel. 9 К 59. 13.tétel 1919—1921(1919) 11.935. ésl2.348. „Arra való tekintettel — olvashatjuk a július 2-i körrendeletben —, hogy a kommünnek jó és olcsó közigazgatásra van szüksége, funkcionálásra képes hivatali szervezetet kívánok megteremteni, amely rászolgál fizetésére." 10 Harrer: i. m. 386—387. Szilassy, Julius: Der Untergang der Donau-Monarchie. Leipzig 1924. 281., 322. К 59.7. tétel 1920—1924( 1920) ad 21222.1920. július 12-i minisztertanácsi előterjesztés — többek között — Szilassy kinevezésének érvénytelenítésére.
