Századok – 1987

KRÓNIKA - Kovács Endre 1911-1985 (Szarka László) 248

KRÓNIKA 249 szlovák regényről készült disszertációjával a budapesti egyetemen doktori fokozatot szerzett. Életének ezt a periódusát emlékiratainak kéziratban levő második kötete tárgyalja, a harmadik kötet pedig a második világháború utáni első évtizedet öleli fel. 1945 után Budapesten élt. Előbb az Államtudományi Intézetben, azután rövid ideig külügyminisztériumi beosztottként dolgozott. 1949-től nyugdíjba vonulásáig az MTA Történettudományi Intézetének volt a munkatársa, ahol a kelet-európai, ill. az egyetemes történeti osztály vezetője volt. Történetírói munkásságának két legerőteljesebb vonulatát a történeti szlavisztikai és kapcsolattörténeti stúdiumok jelentették. Az 1950-es években egymást követték cseh, lengyel, délszláv és orosz témájú munkái. Közöttük elsőként egy népszerű Bem-monográfia és az úttörő jelentőségű magyar-cseh kapcsolattörténeti összefoglalás. Ez utóbbit hét évvel a magyar kiadás után, 1959-ben Prágában is megjelentették. Kutatói érdeklődésének középpontjába korábbi lengyel filológiai és irodalmi ismereteit kamatoztatva a magyar-lengyel történeti kapcsolatok kérdéskörét helyezte. Több résztanulmány után 1954-ben jelent meg a pozitív hazai és külföldi szakmai fogadtatásban részesült tudományos Bem-életrajza, melyért 1955-ben előbb akadémiai, majd Kossuth-díjat kapott. Magyar-orosz, ill. magyar-délszláv kapcsolattörténeti munkák után az ötvenes évtized végén látott napvilágot a 19. század első felének magyar-lengyel kapcsolatait összegező monográfiája „A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon" (Bp. 1959). A hatvanas években megjelent könyveiből „A krakkói egyetem és a magyar művelődés" címmel magyarul és lengyelül egyaránt kiadott munka és „A lengyel irodalom története" (Bp. 1960) című összefoglalás jelentette polonisztikai kutatásainak két legfontosabb eredményét. Emellett az évtized elején széles körű levéltári kutatások eredményeképpen rendkívüli anyaggazdagságú monográfiában dolgozta fel a Kossuth-emigráció és az európai szabadságmozgalmak kapcsolatát. 1964-ben ezzel a munkájával nyerte el a történelemtudományok doktora címet. A több mint ezer oldalas kézirat — rövidített változatban — 1967-ben jelent meg könyv alakban. A hatvanas évek végén készült „Magyar-lengyel kapcsolatok a két világháború között" című diplomáciatörténeti feldolgozása (Bp. 1971). Ebben a prágai és varsói külügyi levéltárak átmenetileg hozzáférhetőnek bizonyult anyagait is feldolgozta. A hetvenes éveket jórészt már az összegezés szándékával készült munkák fémjelzik. Ezek közül a „Népek országútján" (Bp. 1972) és a „Történelmi arcképek" (Bp. 1976)с. tanulmánygyűjteményeket, illetve a magyar-lengyel történelmi kapcsolatokról készült két reprezentatív kiadványt említhetjük. A Kossuthemigráció külföldi kapcsolatrendszerének előzményeit intenzív párizsi levéltári munka eredményeképpen a „Szabadságharcunk és a francia közvélemény" (Bp. 1976) című nagy monográfiájában tárta fel. Az ekkortájt új lendületet kapott hazai nemzetiségtörteneti kutatások egyik figyelemreméltó teljesítménye ugyancsak az ő műhelyéből került ki. „Szemben a történelemmel" című történeti esszéje (Bp. 1977) a régi Magyarország nemzetiségi kérdéseivel kapcsolatos problémákat, sztereotip megközelítéseket, tévhiteket igyekezett felülvizsgálni. Korábbi, igen széles körű szerkesztői tevékenységének tapasztalatait is hasznosította akkor, amikora Magyarország története VI. kötetének főszerkesztőjeként az 1848-tól 1890-ig kijelölt periódus összefoglalását irányította. Önálló köteteinek, monográfiáinak ez a hiányos felsorolása nem nyújthat pontos képet kutatói munkájának minden területéről. Nem véletlen, hogy munkásságát szinte külön-külön kezelték a történész, ill. az irodalomtörténész körökben. Kelet-európai, főként lengyel és cseh tárgyú irodalomtörténeti munkái alapján sokan csak mint irodalmárt ismerték. Kedvelt műfajában, a történeti életrajzban Bem, Fric, Blanqui, Masaryk és mások mellett Reymont, Sienkiewicz és Mickiewicz pályáját dolgozta fel. Az elbeszélő, adatfeltáró és a hagyományos értelemben vett oknyomozó történelmet művelte. Jórészt mert pályakezdésének szépírói ambícióit sohasem akarta megtagadni, részint kényszerűségből is. Mert hiszen a kapcsolattörténeti kutatásokban a feltáratlan források óriási mennyisége óhatatlanul is krónikaírói munkát ró a kutatókra, és az emelkedettebb összehasonlítói, tipológiai módszerek alkalmazása jórészt épp az előbbi alapján válhat lehetővé. Kovács Endrének volt ereje saját munkái révén eljutni ezekhez az általánosabb érvényű megközelítésekig. Rendkívül gazdag és szerteágazó tudományos életmüve e tekintetben is példaként szolgálhat. Kutatói munkájának eredményeit magas lengyel és magyar kitüntetésekkel ismerték el. Monográfiáit, tanulmányait a magyarországi történeti szlavisztikai, nemzetiség- és kapcsolattörténeti kutatások