Századok – 1987
KRÓNIKA - Unger Mátyás 1921-1985 (Szabolcs Ottó) 250
250 KRÓNIKA alapvető munkáiként tartjuk számon. Kovács Endre emlékét legméltóbban alighanem éppen akkor őrizzük meg, ha mindennapi munkánkban az övéhez hasonló magas igényesség valósul meg. Szar к и László UNGER MÁTYÁS (1921—1985) 1957-ben, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet tovább halasztani az iskolai történelemtanítás megújítását, az Oktatási Minisztérium pályázatot írt ki új tankönyvek Írására. Mindenki tudta, hogy az 1950-es évek dogmatikus jellegű tankönyvei nem használhatók tovább. Felfogásában, tartalmában és pedagógiai feldolgozásában valami más, új kell. Azt azonban akkor még senki sem tudta, hogy milyen ez az új. A számos pályamunkából kiadásra kiválasztott tizenkét tankönyv közül csak egy vált maradandóvá, sok szempontból azóta is mintájává a korszerű tankönyvnek. Ennek a munkának az írója Unger Mátyás volt. Ekkor tűnt fel Unger Mátyás, mint a történelemtanítás legjobb tudója, legkönnyebb tollú auctora. Pedig akkor már jelentős hányattatásoktól közel sem mentes életút állt mögötte. 1921-ben született Lébényben egy ősi fél-jobbágytelken gazdálkodó parasztcsalád harmadik gyermekeként. Hiába volt a falusi iskola legjobb tanulója, a tehetséges parasztgyerekek akkori tipikus útját kellett bejárnia. Ez az út a polgári iskolán keresztül vezetett a tanítóképzőbe, s itt egy időre le is zárult a továbbtanulás, a feljebb jutás sorompója. A következő állomás a Weiss Manfréd gyár tanonciskolája volt. Új világnak kellett eljönnie, hogy 1948—1952 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem esti tagozatát elvégezhesse, s mint kiválót, itt tartsák tanársegédnek. Az 1955-ös márciusi határozat után a budapesti Fáy András gimnáziumba helyezik. Mint gimnáziumi tanár nyeri meg az 1957-es, majd ezt követően gyors egymásután több tankönyvpályázatot, s jelennek meg jobbnál jobb tankönyvei, tanári segédkönyvei. Az egész ország tanári kara megismeri nevét, az ő könyveiből százezrek tanulják a történelmet gimnáziumokban, szakközépiskolákban, szakmunkásképző iskolákban. A következő év már a Tankönyvkiadóban találja a középiskolai tankönyvek felelős szerkesztőjeként. Itt kamatoztatja széles körű történelmi ismereteit és középiskolai tanári tapasztalatait. Látszólag minden rendbejött, szakavatott szerzők és hozzáértő szerkesztő munkája következtében új tankönyvek születtek. Unger azonban tudja, hogy ez csak a kezdeti lépés, nem egyszerűen a tanterveket és tankönyveket, hanem az egész történelemtanítást kell korszerűsíteni. A modern tömegkommunikáción felnövekvő nemzedékek — különösen 1956 sokkja után — nem fogadják el a készen nyújtott történelmet, maguk akarják megismerni a múlt valóságát, meg akarnak győződni a történelmi igazságról. Ehhez pedig a történelemtanítás hagyományos fegyvertára nem elegendő. Ekkor fedezi fel újra a forrásokat, mint az iskolai történelemtanítás eszközét, jelenteti meg a Történelmi Forrásfeldolgozó órák . . . c., azóta már a tantárgypedagógiában klasszikusnak számító kötetét. 1963-tól újra az Eötvös Loránd Tudományegyetem Középkori Történelmi Tanszékén dolgozott, ahol végigjárta az egyetemi ranglétra minden fokát, a tanársegédségtöl a professzorságig. Oktatási tevékenysége a 16—18. század magyarországi történelemre összpontosult. Hallgatói tisztelték óriási tárgyi tudását és kemény, de mindig igazságos és következetes igényességét, szigorú követelményeit, amelyeket másokkal, de önmagával szemben is felállított. Rangot jelentett Unger Mátyás szemináriumaira, vagy speciálkollégiumaira járni. Aki szakmailag adott valamit magára, nem is hagyta ki ezt a lehetőséget. Tanárgeneráciák nőttek fel, s vitték tovább az. itt kapott igényeket, tanítottak Unger tankönyveiből, használták segédkönyveit, tértek vissza hozzá tanácsokért, s gyakran hívták meg tanári továbbképző előadásokat tartani. Unger Mátyást a középkori és újkori magyar történelem sikeres egyetemi oktatójaként továbbra is élénken foglalkoztatta a közoktatás egésze, erkölcsi kötelességének érezte, hogy magára vegye annak minden gondját, baját. Középkoros létére a 20. század első fele történelemkönyveinek pedagógiatörténeti értékű elemzését adta „A történelmi tudat alakulása középiskolai történelem tankönyveinkben, a századfordulótól a felszabadulásig" c. könyvében.
