Századok – 1987
KRÓNIKA - Nagy Lajos 1926-1984 (Vörös Károly) 243
KRÓNIKA NAGY LAJOS 1926—1984 Az 1980-as évek első felétől a halál kezdi elérni a társadalomtudományok művelőinek immár azt a generációját is, mely a második világháború és az azt közvetlen követő évek folyamán kezdve meg pályáját, tudományosságunk új korszakának első képviselője, majd eredményeinek, problémáinak, válságainak évtizedeken át legfőbb hordozója, kiváltója, formálója — és nem egy tagjában áldozata is lett. Az utóbbi években hirtelenül megszaporodtak a katedrákon, tudományos tanácskozások kerekasztalainál, levéltárak, könyvtárak, múzeumok dolgozószobáiban, kutatótermeiben az üres helyek; szaklapjainkban az e generáció tagjait búcsúztató nekrológok; a temetőkben a neveiket viselő fejfák — és megszaporodtak a ki nem teljesedett életmüvek, a múlt eleven képét fel már soha nem idézö,félbemaradt anyaggyűjtések; a nem, vagy csak félig feltett kérdések és a már meg nem adott válaszok. így, e generáció kezdődő hanyatlásával távozott el körünkből 1984 decemberének utolsó napjaiban Nagy Lajos, az Új Magyar Központi Levéltár Módszertani Osztályának tudományos főmunkatársa, e generáció kezdettől egyik legtöbbet igérő és ebből nem keveset be is váltó tagja. A világválságban tönkrement dunapentelei, majd faluját elhagyva Budapestre húzódó egykori középparaszt fia a budapesti református gimnázium diákja, majd 1944-től a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi, de 1945 őszétől már bölcsészeti karának lesz hallgatója. 1948 decemberében teszi le doktori szigorlatát magyar történelemből, magyar irodalomtörténetből és művészettörténetből. Az egyetemet elhagyva 1949—1951-ben a Hadtörténelmi Levéltár polgári alkalmazottja; 1952—1954-ben a Székesfehérvári Állami Levéltár segédlevéltárosa; 1954 tavaszától már Budapesten előbb a Pest megyei, majd csakhamar a Fővárosi Levéltárnak lesz dolgozója. Most már a fővárostörténet kutatásának vonzásában 1961—1979-ben a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozik, több éven át osztályvezetőként is, majd innen kilépve az Új Magyar Központi Levéltárban szervezett, levéltári módszertannal foglalkozó csoportban hasznosítja ritka kiterjedt levéltári szakismereteit — egyidejűleg a szegedi egyetemen az újkori magyar történelem előadására kap megbízást: ekkor éri el a halálos betegség. Az életpálya e száraz adatokkal jelölt hivatali keretein túl azonban Nagy Lajos egy rendkívül sokoldalú, gazdag és tartalmas tudományos életmüvet is felépített. Az akkor oly mozgalmas egyetemi évek és az ott formálódó baráti körök új történelemmagyarázatot keresve kialakuló vitái és velük együtt az 1948 körül a történeti valóság új, teljesebb képét keresve meginduló sokoldalú adatfeltáró és anyaggyüjtő munkálatok nemcsak új szempontokkal, de már korán új tényekkel is megismertetik e generációt. E viták és munkálatok figyelmes és tevékeny résztvevőjeként így fordult Nagy Lajos figyelme először a szülőföld elsősorban paraszti múltjának a székesfehérvári évek alatt majd már levéltárilag is megalapozódó kutatása felé. Budapestre kerülve érdeklődését csakhamar a főváros, elsősorban 17.—19. századi története köti le, hogy azután e témakör egész életművének súlypontjává váljék, melytől teljesen soha többé nem szakad el. A 70-es években érdeklődési körébe belépett a 18—19. századi céhes kézműipar történetének kutatása, s ebből nőtt ki az a Bácskai Verával közösen végzett, szemléletileg és módszertanilag egyaránt úttörő jelentőségű munka, mely az. 1828. évi országos összeírás alapján a hazai gazdaság piackörzeteit és az ezeknek központjaiként szolgáló településekből kibontakozó valódi városhálózatot rajzolja rá az ország térképére. Munkásságát mindezeken a változó és egyre bővülő kutatási területeken közel félszáz tanulmány, kötet hosszú sora jelzi Közülük legyen elég Vathay Ferenc énekeskönyvének a Régi Magyar Költők Tára
