Századok – 1987

FOLYÓIRATSZEMLE - Levit; I. E.: Románia felszabadításának történelmi körülményei 236

236 FOLYÓIRATSZEMLE /. E. LEV IT ROMÁNIA FELSZABADÍTÁSÁNAK TÖRTÉNELMI KÖRÜLMÉNYEI 1944. augusztus 23. döntő jelentőségű láncszem abban a folyamatban, amelynek során Románia felszabadult a fasizmus uralma alól. A kérdés polgári történetírása fontos vonásának nevezi a szerző, hogy az az ún. hidegháborús nemzetközi viszonyok közepette formálódott ki. Puccsnak minősítik az augusztus 23-i fordulatot, tagadják, hogy a kommunisták vezette népi felkelés döntötte volna meg Antonescu fasiszta rendszerét. Az angolszász szerzők pl. felértékelik Mihály király és az ún. történelmi pártok (Nemzeti Parasztpárt — Maniu, Nemzeti Liberális Párt — Brätianu) szerepét. A nyugatnémet kutatók és memoárirók román árulásról beszélnek, ami mintegy hátba döfte Németországot, s ez a tőrdöfés tette lehetővé a vörös hadsereg grandiózus hadműveleteit. A román történészek beállítása szerint augusztua 23. sokrétű politikai fordulatot jelentett. A belpolitikai viszonyok alakulására a kommunisták aktivitása, a néptömegek fellépése nyomta rá a bélyegét. A katonai eseményeket illetően azt tekintik döntőnek, hogy a királyi román hadsereg alakulatai szembefordultak a németekkel, s így a szovjet vörös hadsereg szinte menetből szabadíthatta fel Románia területét. Szerzőnk fordított arányokat láttat, a szovjet katonai sikereket, a lasi-Kisinyov áttörést tekinti meghatározó eseménynek a politikai változások szempontjából is. Egyáltalán úgy ítéli meg, hogy a külső és belső tényezők szerepének értékelésében nincs összhang a szovjet és román kutatók között. Felfogása alátámasztása érdekében tekinti át cikkében 1941-től 1944 végéig a legfontosabb eseményeket. Románia Szovjetunió elleni hadbalépésével kezdi A nacionalista uralkodó körök, a fasiszta diktatúra sodorták az országot ebbe a hódító hadjáratba. Propagandaeszközeikkel kezdetben a néptömegeket is megtévesztették. Egyedül a kommunisták igyekeztek leleplezni a Szovjetunió elleni háború rabló jellegét — eleinte érdemi visszhang nélkül. Pedig már az első „szerzeményekért" (Transnistria) súlyos árat fizetett az ország. 1941 októberéig kb. 70 ezer halottal számolt a román hadvezetés. Ez és az intenzív szovjet propaganda gondolkodtatta meg a közvélemény egy vékony rétegét. A szovjet-német front fordulatot hozó döntő csatái (Moszkva, Sztálingrád, Kurszk) és a háborús kimerülés jelei változtatták meg érdemben a közhangulatot. Szabotázsakciók, tiltakozó megmozdulások jelezték ezt. A románok által megszállt szovjet területeken kibontakozott partizánmozgalom sikerei hasonló hatást váltottak ki. 1942—43-ban a román vezetés is kereste a külön kapcsolatot az angolszász hatalmakkal. Ebben — pontosabban a stockholmi puhatolózásokban — az ún. történelmi pártok támogatták Antonescut. Nem reagáltak viszont a kommunisták felhívására, amely népfronjellegű összefogást kezdeményezett („Hazafiak Szövetsége" 1942). Az antifasiszta koalíció Romániával kapcsolatban végül is egységesen lépett fel. Ezt tükrözte az 1944. ápr. 2-án kiadott szovjet nyilatkozat, amely a Németország elleni háború egyetemes érdekeivel magyarázta, hogy a Vörös Hadsereg Románia földjére lépett. Deklarálták, hogy az ország politikai rendszerét, területi integritását nem érintik a hadműveletek. A különalku az angolszászokkal meghiúsult. A kairói megbeszélésekbe a Szovjetunió képviselői is bekapcsolódtak. Április 12-én átnyújtották az egyeztetett fegyverszüneti feltételeket. Románia forduljon szembe Németországgal a szövetségesek oldalán, fogadja el az 1940 júniusa után kialakult szovjet-román határt, fizessen jóvátételt a Szovjetuniónak a területén okozott károkért. Mindennek fejében a Szovjetunió és szövetségesei nem ismerik el a bécsi döntést, amely Észak-Erdélyt kiszakította a román államból. Bukarest kivárt, csak május végén reagált a feltételekre. Besszarábia kérdését a békeszerződés részeként kívánták rendezni. A tárgyalások megszakadtak. Egyidejűleg az országban nőtt az elégedetlenség, fokozódott az ellenállás. Szovjet segítséggel a kommunisták által szervezett partizánosztagok tevékenykedtek. Szervezésükben, vezetésükben komoly érdemeket szerzett E. Bodnaras. Megélénkültek a politikai kapcsolatok is. A kommunisták és a szociáldemokraták egységfrontba tömörültek. A történelmi pártok viszont ehhez továbbra sem csatlakoztak. Az udvari körök realistábbaknak bizonyultak. Célul tűzték ki, hogy megszabadulnak Antonescu rendszerétől. Tárgyalásokat kezdtek a kommunisták képviselőivel. A kairói taktikázás sikertelensége is elősegítette ezt a nyitást. Mihály király képviselői a németek által is elfogadható megoldást akartak keresni. Tárgyaló partnereik felkelést sürgettek. Végül is közös katonai bizottság alakult az