Századok – 1987
FOLYÓIRATSZEMLE - Zanarcsenko; I. N.:M. I. Tugan-Baranovszkij történeti nézetei 227
228 FOLYÓIRATSZEMLE modernizációs törekvéseinek, amelyeket hatalmi politikai szempontok motiváltak. Az 1861-es reformot sem immanens összetevőiből vezette le, hanem az európai vívmányok hatékonyabb átvételével indokolta. Szemléletmódjának ez az egyoldalúsága az orosz kulturális fejlődésről tett megállapításait is jellemezte. Pl. a feudális viszonyok kialakulását a korabeli európai jogfelfogás átvételével magyarázta. (Isztorija SzSzSzR, 1985. 2. szám 119—129. I.) M. URSULA A. J. BECHER VÉGE A FRANCIA FORRADALOMNAK? POLITIKAI TAPASZTALATOK ÉS TÖRTÉNELMI SZIMBÓLUM FRANCIAORSZÁGBAN A 20. SZÁZADBAN A francia forradalom a történeitrás számára sosem válhat olyan szenvedélymentes témává, mint a Merovingok kora, vagya 100 éves háború — szögezi le Becher inkább kívánságnak, mint ténynek minősítve François Furet: „Penser la Révolution Français" (1978) c. művében tett megállapítását, mely szerint „a francia forradalom bevégeztetett". Bírálja Furet-t azért is, mert szerinte azt várja a történészektől, hogy a pártvitáktól visszahúzódjon, s mert azt veti a szocialisták szemére, hogy túlságosan a francia forradalom elveinek hatása alatt gondolkodnak. Annak bizonyításaként, hogy Furet törekvései a társadalomban nagyobb megértésre nem találtak, Wajda 1983-ban bemutatott Danton-filmjének visszhangjára hivatkozik, s a filmet követő heves viták tapasztalatai alapján két jellegzetes mentalitást emel ki: La Robespierre ellenjátékosaként glorifikált Danton-ábrázolás, a forradalmi ellentmondásokat polgári-liberális szellemben feloldani szándékozó politikus középpontba állítása, ill. 2. a terrort a forradalom elkerülhetetlen részeként felfogó megközelítés. S amíg a szocialista és kommunista politikusok, gondolkodók többnyire megütközéssel tiltakoztak, a .jobboldal" gúnyos elégtétellel fogadta a vita megállapításait. Ez Becher számára mindenképpen azt bizonyítja, hogy a forradalom 200 év távlatából is képes még jelenhez szóló politikai vihart kavarni. Tanulmánya nagyobbik részében szerző a forradalom helyes értelmezéséről lezajlott történelmi vitát rekonstruálja fő vonalaiban, melyben magát a forradalmat az identitását kereső francia társadalom számára nélkülözhetetlen, sok árnyalatú szimbólumként fogja fel. Olyan nyitott jelrendszerként, amely primer tartalmi meghatározottságát elveszíti, s konkrét jelentését mindig egy adott társadalmi megegyezés eredményeként kapja meg. A történelmi szimbólum és a politikai tapasztalatok állandó kölcsönhatásában formálódó értelmezések koronként és az egyes periódusokon belül is jelentősen eltérhetnek egymástól, minden esetben közös jellemzőjük azonban, hogy: 1. egyértelműen pártállásra, vitára vagy egyetértésre kényszerítenek; 2. a francia társadalom önmegértésének eszközei. Az egyes értelmezéseket sorjázva Becher a 20. századig is ható legitimizmus érvrendszerében az arisztokrácia, a katolikus egyház, ill. a vidéki alsó rétegek visszavágyódását emeli ki az elvesztett világ, a forradalom előtti preindusztriális viszonyok után; míg az orleanista polgárság felfogásában a forradalom érvényességét a liberális periódusra leszűkítő törekvéseket tartja jellemzőnek. A Harmadik Köztársaságban újjáéledt Danton kultusza. Benne jelenik meg a republikánus szolidaritás, s benne ünneplik a társadalmi antagonizmusokon, a belpolitikai ellenségeken (Boulanger) felülkerekedő, stabilitást teremtő politikust. Mindez összességében pedig a status quot igazoló, nem jövőre orientált forradalom-ábrázoláshoz vezet. Gyökeresen szakít az említett koncepcióval Jaurès a jövő forradalmát előkészítő megközelítéssel, a proletariátus emancipációjának kiterjesztését sürgető felhívásával. Számára a forradalom nem a politikaitársadalmi valóság elért formájának igazolása, hanem minőségi változásokkal kecsegtető ígéret, amelyet a jövő válthat valóra. Az 1930-as évedben a szociális juttatásokat radikálisan csökkentő deflációs politika, a köztársaság stabilitását fenyegető társadalmi-politikai válság, az általános megdöbbenést keltő 1934.
