Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Stuhlpfarrer; Karl: Umsiedlung Südtirol 1939-1945. (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 197
186 TÖRTÉNETI IRODALOM 201 orientálódó részétói való megszabadulásra, amitől a nemzetiségi agitáció megszűnését, a visszamaradó nagy többség asszimilálódási folyamatának zavartalanabbá és gyorsabbá válását remélte. A német népesség jobbmódú, az ország gazdasági élete szempontjából igen értékesnek tartott paraszti rétegei földjükhöz való ragaszkodását, a magyarsággal való együttélésüket, a magyarság iránti érzelmi beállítottságukat pozitívan ítélve meg, nem tartott lényeges mértékű eltávozási szándékuktól. A magyarországi németek Németország javára történő önkéntes optálási lehetőségével egybekötve az 1938-ban német uralom alá került — burgenlandi és pozsonyligetfalui — magyarok Magyarország javára való optálásának lehetőségét kívánta, tehát lényegében egy lakosságcserét, ha a kölcsönös optálás arányai az arra jogosultak lélekszámának nagy különbségei miatt eleve igen eltérőek is lesznek. Egyelőre azonban csak annyi történt, hogy az 1940 augusztusában a magyar kormánnyal kötött bécsi ún. német népcsoportegyezmény keretében az ekkor Romániától Magyarországhoz csatolt területek német lakosságára korlátozottan biztosítottak két éven belüli optálási lehetőséget; az áttelepítés módozataira vonatkozóan az olasz kormánnyal a dél-tiroli németek áttelepítése tárgyában történt megállapodást jelentve ki ez esetben is mérvadónak. A szatmári svábok optáltatására meg is indult a kampány, de azt jobbnak látták leállítani, s az egész ügyet elodázni a háború utánra, mert a magyarországi németség körében az áttelepítés eshetősége miatt támadt nagyfokú nyugtalanság veszélyeztette a népcsoport német háborús közellátási célok szolgálatába állított termelőmunkáját. Jellemző azonban, hogy magyar részről az 1941. februári népszámláláskor azokat a német anyanyelvűeket, akik magukat egyben német nemzetiségűnek is vallották, s ezzel a magyar politikai nemzetfelfogással szembehelyezkedtek, lényegében úgy tekintették, mint akik Németország mellett tesznek hitet, annak javára optálnak; ezek jönnek majd számításba áttelepítés szempontjából, amikor arra sor kerül. Hitler újra és újra megerősítette a Horthyval és más magyar államférfiakkal folytatott tárgyalásain, hogy a szóban forgó áttelepítést a háború után végrehajtja, mégpedig a maga részéről mindig totális áttelepítést ajánlva. A magyar kormányok ezen kijelentések alapján átmeneti jelentőségűnek, a háború tartamára korlátozódónak ítélték a magyarországi náci népcsoportszervezet, a „Volksbund der Deutschen in Ungarn" tevékenységét, amelynek vezetősége a hitleri áttelepítési tervvel éppúgy nem mert szembeszegülni, mint a dél-tiroli német népcsoport vezetősége, bár maga is a terv elejtésében reménykedett és abban, hogy a népcsoportjogok nemzetiszocialista értelmezésben való biztosítását szülőföldjén maradva érheti el. A magyar kormányok a Waffen-SS-nek a magyarországi németség körében folytatott toborzóakcióit — az önkéntesség hangsúlyozásával — abból a meggondolásból engedélyezték, hogy ez is a Németország javára való optálásnak egy — bár egészen drasztikus — formája, amely az SS-hez bevonulók azonnali állampolgárság-vesztésével jár, családtagjaik pedig a háború után kerülnek áttelepítésre. Az 1941. évi népszámláláskor német nemzetiséget vallók közt a birtokos parasztság is képviselve volt; ezek majdani kitelepítését birtokaik magyar telepítési célokra való felhasználása, s földbirtokpolitikai feszültségek enyhítése szempontjából egyre kívánatosabbnak is tartották. Az áttelepítendők hátrahagyott javaiért fizetendő kártalanítási összeg Németországnak Magyarországgal szemben kialakult és egyre növekvő nagymérvű eladósodottsága folytán nem tűnt különösebben nyugtalanítónak. Stuhlpfarrer könyvének a dél-tiroli németek körében mutatkozott ellenállási jelenségekről szóló részei ugyancsak óhatatlanul arra késztetik a magyar olvasót, hogy párhuzamosságokat fedezzen fel, s esetleges kapcsolatokat gyanítson. Nem kizárt dolog, hogy a magyarországi németek ún. hűségmozgalmának legalábbis bizonyos ismeretei lehettek a dél-tiroli német ellenálló csoportok tevékenységéről, a bonyhádi Bauer apátnak Gamper kanonokról, a „Die Donau"-t szerkesztő Berencz Ádámnak a „Dolomiten"-ről. Stuhlpfarrer könyvének szorosan vett és kitűnően tárgyalt témáján túlmutató érdeme, hogy termékeny gondolatokat ébreszt, a képzeletet is megmozgatja, és összehasonlító, valamint kapcsolattörténeti kutatásokra, szélesebb összefüggések feltárására ösztönöz. Tilkovszky Lóránt
