Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Stuhlpfarrer; Karl: Umsiedlung Südtirol 1939-1945. (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 197
186 TÖRTÉNETI IRODALOM 200 szempontjainak az össznémet birodalmi érdekek keretén belül, a totális áttelepítésnek a háború utánra történt elodázása után is folytatta az irányú tevékenységét, hogy németbirodalmi párt-, állami és társadalmi szervek, intézmények segítségével tömegesen képezzen ki olyan nemzetiszocialista kádereket, akik az áttelepítés után majd a németbirodalmi normák szerint és nemzetiszocialista szellemben lesznek képesek a népcsoport ügyeinek intézésére. Szorgalmazta a dél-tiroli nácik párttagságának elismerését, valamint SS-rangfokozatokba sorolásukat. Stuhlpfarrer docens kitűnő könyvének jelentős érdeme az áttelepítéssel kapcsolatos pénzügyi manőverek részletes és precíz bemutatása, az áttelepülők vagyoni jogainak képviseletével, az átutalások intézésével megbízott szervek ügyintézésének tárgyalása. A dél-tiroli németek közül 80 ezret telepítettek már ki, amikor 1943 szeptemberében Olaszország kivált a háborúból. Ez a fejlemény Észak-Olaszország német megszállásához vezetett, amely alatt Dél-Tirolban német polgári közigazgatás valósult meg. Az áttelepítést szorgalmazó náci politika ellenfeleivel leszámoltak, lapjukat betiltották. A hitleri totális áttelepítés azonban a megváltozott körülmények közt szükségképpen lekerült a napirendről, s Németország totális veresége folytán el is enyészett. A dél-tiroli németség kérdései körül azóta is folyik azonban polémia, amelynek a politikai vitairodalmon kívül a történeti szakirodalomban is találhatók megnyilvánulásai. Stuhlpfarrer e könyvének nem volt feladata, hogy e vitába közvetlenül belebocsátkozzék; választott témája feldolgozásának módjával és szellemével azonban jelentősen járult hozzá e kérdések elfogulatlan, objektív szemléletéhez és vizsgálatához. A könyv szerzője aligha gondolta, hogy témája alapos kifejtésével asszociációk egész sorát ébreszti a magyar történész olvasóban, aki a magyarországi németség áttelepítésének problematikájával kapcsolatban párhuzamosságokat fedez fel, sőt olykor konkrét összefüggéseket is gyanít, amelyek kikutatása előttünk áll. E jelentős munka ismertetését ezeknek a gondolatoknak a felvázolásával kívánjuk zárni. A korabeli német népiségtudományi közfelfogásban a magyarországi németség az asszimilációs veszélyeztetettség szempontjából a dél-tiroli németség mögött a második helyen állt, bár a magyar asszimilációs politikát kevésbé találták erőszakosnak. Tudjuk, hogy Bethlen — egy évtizeden át Magyarország miniszterelnöke — az olaszokkal folytatott tárgyalásai során nekik is a hosszabb távon hatékony, finomabb módszerek alkalmazását ajánlotta az asszimilációs nemzetiségpolitikában. Tudjuk, hogy a magyarországi németség vezetői, így Bleyer Jakab, élénk figyelemmel kísérték a dél-tiroli németség sorsát, amelynek az asszimilációval szembeni ellenállási esélyeit — teljesebb társadalmi szerkezeténél fogva (német öntudatú értelmiség, polgárság és papság) — jobbnak ítélték. Élete utolsó évében, mely a nemzetiszocializmus németországi hatalomra j utásának éve volt, már döbbenten észlelte a dél-tiroli németek sorsukra hagyásának tendenciáját, s miközben fokozottan sürgette a német politika határozottabb kiállását a magyarországi németek ügye mellett, felsejlett előtte hogy „második Dél-Tirol leszünk". A náci Németország politikáját, mint később bebizonyosodott, Magyarország vonatkozásában is az jellemezte, hogy az egymást követő magyar kormányok sürgetéseire késznek mutatkozott újra és újra megfékezni a külföldi németséggel foglalkozó németországi párt- és társadalmi szerveknek a magyarországi németség felé kifejtett agitációját, nagy megrökönyödésére a német kisebbségen belüli azon irányzatnak, amely egyre inkább a nemzetiszocializmus, a náci Németország felé orientálódott, s a tőle várt hatékonyabb támogatáshoz nagy reményeket fűzött. Hitler nemcsak Mussolini Olaszországának, hanem Horthy Magyarországának barátságát, majd szövetségét is fontosabbnak tartotta, mint az ez országokban élő német néprészek követeléseit, s diplomáciai úton, majd a magyar kormányzóval való személyes találkozások során is, ismételten kijelentette, hogy a két ország viszonyának egyetlen zavaró tényezőjét, a nemzetiségi kérdést, kész kikapcsolni. A magyar vezető körök bizonyára tájékozva voltak a dél-tiroli németek áttelepítésére vonatkozóan folytatott német-olasz tárgyalásokról, majd amikor Hitler 1939. októberi beszéde a német néprészek áttelepítésének tervét mint az európai nemzetiségi feszültségek csökkentésének átfogó programját hirdette meg, Horthy egy Hitlerhez intézett levelében ezt melegen üdvözölte, és közölte, szívesen látná az áttelepítést a magyarországi németek vonatkozásában. Mint hamarosan kiderült, Mussolini álláspontjával teljesen egybehangzóan — talán olasz-magyar információcserére, esetleg konzultációkra is támaszkodva e kérdésben, vagy csak az érdekek egyszerű hasonlósága folytán —, Horthy sem a népcsoport totális kitelepítésére gondolt, hanem a Németország felé
