Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Stuhlpfarrer; Karl: Umsiedlung Südtirol 1939-1945. (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 197
186 TÖRTÉNETI IRODALOM 199 meghaladja az állam fizetőképességét. Mindent elkövettek, hogy a Németországra optálók számát jelentősen lejjebb szorítsák, hogy a vagyonérték-megállapító olasz-német vegyes bizottság munkáját véget nem érő huzavonává tegyék, vagy egyenesen szabotálják. Ez az olasz magatartás kedvezett a dél-tiroli németség körében az áttelepítéssel szemben kibontakozó ellenállásnak, amelyben vezető szerepe volt a katolikus papságnak. A templomi szószékekről élesen támadták a nemzetiszocializmus keresztényietlen „újpogányságát", egyház- és vallásellenes magatartását. Michael Gamper kanonok csoportja röpiratok és gúnyversek terjesztésével is agitált azok ellen, akik az Antikrisztus karjaiba kergetik az áttelepítéssel a vallásos dél-tiroli németséget. (A Vatikán azt az elvet képviselte, hogy „a pásztor maradjon együtt a nyájjal", azaz, ha áttelepítésre kerül sor, a pap tartson híveivel). A dél-tiroli német vagyonos polgárság körében is folyt szervezkedés az áttelepülés ellen. Létrejött Dr. Walter von Walther vezetésével az „Andreas Hofer Bund", amely a dél-tiroli németség hűségét hirdette szülőföldje történelmi tradícióihoz, s ellenezte az áttelepítést. Az ellenállás legalitást élvező sajtója a „Dolomiten" című lap volt. Az áttelepítés elleni propaganda szította a bizalmatlanságot aziránt, hogy megkapják-e hátrahagyott javaik megfelelő ellenértékét, s figyelmeztetett, hogy ha majd ilyesmik miatt panaszt tesznek, könnyen koncentrációs táborokba kerülhetnek. Rámutatott továbbá más német népcsoportok áttelepítésének rossz tapasztalataira: a szülőföldjéről eltávolított lakosság átmeneti táborokban sínylődésére hosszú időn keresztül. Végül, de korántsem utolsósorban, arra intett, hogy a más népek elűzésével szerzett új településterület rendkívül veszélyeztetett, különösen valamely nem várt fordulat esetén. Az új településterület kijelölésére vonatkozó elképzelések mindig a német birodalom újabb és újabb térhódításaival kapcsolatban merültek fel, s kivétel nélkül az ottani nem-német lakosság elűzésével lettek volna megvalósítandók. Az ausztriai Anschluss nyomán támadt az az ötlet, hogy a dél-tiroli németeket Burgenlandba kellene telepíteni, az onnan eltávolítandó horvát lakosságrész helyére. Csehszlovákia likvidálásával kapcsolatban arra gondoltak, hogy az észak-morva terület lenne alkalmas a dél-tiroli németek zárt letelepítésére. Amikor Lengyelország megsemmisítése után Hitler nyíltan meghirdette „német népességtagosítási" programját az európai tisztább etnikai határok elérése és a nemzetiségi konfliktusok kiküszöbölése céljából, ennek keretében a dél-tiroli németek számára a lengyelektől hódított területen, a Beszkidekben (vagy esetleg a Visztulától keletre, Auschwitz központtal) kerestek helyet. Ez az ötlet a jórészt bor- és gyümölcstermelő dél-tiroli gazdák számára kétségbeejtő volt; sokkal tetszetősebbnek találták az Elzász-Lotharingiába, Burgundiába telepítés gondolatát, amely Franciaország lerohanása után merült fel. Jugoszlávia feldarabolása után az tünt viszont célszerűbbnek, szállítástechnikailag egyszerűbbnek, ha — a szlovén lakosság elűzésével — a volt alsóstájerországi területre viszik őket. Ide azonban végül isaGottscheeból áttelepített németek kerültek. A Szovjetunió ellen indított háború azután újabb ötletet adott Hitlernek : a „tejjel-mézzel folyó" Krímbe kell letelepíteni a dél-tiroli németeket — elűzve onnan a helyi lakosságot. Odaszállításuk igen egyszerűen történhet: hajóval a Dunán és a Fekete-tengeren. Az ígért új, zárt településterületre vonatkozó terveknek ez a tarka ötletszerűsége és folytonos változása egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő a „talajgyökeres" (bodenverwurzelt) dél-tiroli lakosság számára, amely a beállott stagnáció folytán egyre inkább reménykedett, hogy végül is a totális áttelepítés elmarad, s szülőföldjüket megtarthatják, sőt a már áttelepítettek is visszatérhetnek. A német hadsereg katonai sikerei, illetve olasz szövetségesének görögországi, majd afrikai katonai kudarcai széles körű várakozást keltettek, hogy Hitler megváltoztatja álláspontját, és ráveszi, ráveheti Mussolinit — valamiféle kompenzációval vagy anélkül — Dél-Tirol átengedésére. Ez nem következett be; az áttelepítés ügyét, amelyet legfelsőbb szinten az SS birodalmi vezére, Himmler, mint a német népiség erősítésének birodalmi biztosa irányított és felügyelt, s amelynek bonyolításában az SS különböző szerveinek — a „Volksdeutsche Mittelstelle"-től az „Ahnenerbe"-ig — meghatározó szerepe volt, a keleti front német szempontból egyre vészesebb fejleményei miatt a háború utánra halasztották. A dél-tiroli német népcsoport-vezetőség, amely a Németország javára optáltak Munkaközössége (Arbeitsgemeinschaft der Optanten für Deutschland — „AdO") formájában működött együtt a birodalom részéről Dél-Tirolban felállított Be- és Kivándorlási Hivatallal (Amtliche Deutsche Ein- und Rückwandererstelle — „Äderst"), sok súrlódás közepette próbálván érvényt szerezni a dél-tiroli német népcsoport
