Századok – 1987

TÖRTÉNETI IRODALOM - Riadj magyar ! (Ism.: Urbán Aladár) 177

178 TÖRTÉNETI IRODALOM 178 olvasóhoz. Pogány Péter megkísérli mind egybevetni a részleteket a történeti ismereteinkkel, mind pedig azt, hogy meghatározza az egyes ponyvafüzetek keletkezési idejét. Ez utóbbi, vagyis annak megállapítása, hogy milyen gyorsan készültek el és terjedtek nyomtatásban ezek a verses beszámolók, nem mindig könnyű feladat. A korabeli kiadók a négylapos (nyolcoldalas) füzetkéket kedvelték. Ha azonban az epikus költemény nem töltött be minden helyet, akkor rövid alkalmi dalokat, buzdító énekeket nyomtattak a verses tudósítások után. Pogány Péter helyesen döntött, amikor ezeket a korfestö hangulatú lírai alkotásokat is közreadta, sőt utóbbiakat ki is egészítette a korabeli nagyszámú, röplapon („egyleveles nyomtatványon") megjelent versekkel. Ezeknek többsége ismeretlen szerző munkája, bár akadnak névvel jelölt lírai alkotások, köztük — Petőfi, Jókai vagy Vajda János mellett — például Czuczor Gergely vagy Döbrentei Gábor több költeménye. Mindezekhez járulnak még néprajzi gyűjtés jóvoltából fennmaradt darabok is, amelyekkel együtt nemcsak színesebb lett a kötet anyaga, de fogalmat nyerhettünk ezeknek a daloknak a további sorsáról, a népi emlékezetben való fennmaradásáról is. A gondosan megszerkesztett kötet értékét jelentősen megnöveli a terjedelmes utószó és a jegyzetanyag. Az utószó valójában részletes tanulmány, amely a közölt anyagok nyomdáit, illetve kiadóit, valamint a kiadók által rendszeresen foglalkoztatott szerzőket mutatja be az olvasónak. így értesülünk a debreceni, szegedi, pesti, szarvasi és szabadkai kiadók tevékenységéről, az általuk publikált munkák szerzőinek kilétéről. Ez a vizsgálat akkor válik igazán érdekessé, amikor álnevet vagy csak kezdőbetűket használó személyekről van szó. Az önálló kutatásokra és nagy könyvészeti anyagra támaszkodó áttekintés külön gondot fordít a kiadványok címlapjait illusztráló, többnyire nem igazán művészi, de mégis kifejező fametszetekre, valamint a díszítő motívumokra. A tanulmány végül kitekint a bemutatott „csataponyvák" 1849 utáni üldözésére, a fenmmaradt darabok hányattatására és jelenlegi őrzőhelyére. Minden elismerésünk mellett itt csatlakoznánk az elmondottakhoz kritikai megjegyzéseinkkel. Az utószó ugyanis azt mondja, hogy az 1848—1849-es szabadságharcnak ezeket a bukás után üldözött és megsemmisített epikus emlékeit vakmerő magánosok őrizték meg az utókornak, mert — ellentétben a hivatalos iratokkal — „ezeket a forradalmi kormányzat átmentett irattárai sem tartalmazták". (509. 1.) Sajnálatos, hogy a sajtó alá rendezőnek sem a lektor, sem a név szerint felsorolt baráti segítséget nyújtók egyike sem hívta fel a figyelmét a forradalmi kormányzat belügyminisztériumának az anyagára, azon belül a rendőri osztálynak az irataira. Ez utóbbi iratsorozat, illetve annak 2. kútfője — mint ezt a közkézen forgó leltárak is jelzik — a nyomdák és a hírlapok ügyeivel is foglalkozik. így szép számmal találhatók itt a sajtótörvény értelmében felterjesztett nyomtatványok, köztük a jelen kötetben feldolgozott ponyvafüzetek is. Bár az iratsorozat nem hiánytalan, s időnként a megmaradt ügyiratok mellékletei is hibáznak, a kötet sajtó alá rendezője nagy haszonnal forgathatta volna azokat. Mindenekelőtt a nyomdák általános viszonyaira, betű- és ábrakészleteire nyerhetett volna eligazítást (pl. a szarvasi nyomda jelentésében számot adott teljes betűkészletéről, címer- és ábranyomó kliséiről, fejléceiről), de képet nyerhetett volna tevékenységük arányairól, hogy milyen méreteket öltött a hivatalos nyomtatványok előállítása, milyen volt az egyéb megrendelések és saját kiadványok volumene. Akadt volna azonban ebben a levéltári anyagban a sajtó alá rendező számára közvetlen érdekű nyomtatvány is, így kötetének 21. sorszámú, általa csak csonkán megismert darabja. Ezt a szegedi Grünn-nyomda 1848. május 19.—augusztus 18. közötti kisnyomtatványait felterjesztő polgármesteri jelentés mellett találjuk, másik négy hasonló kiadvány társaságában. Ebből Pogány Péter az előbbi csonka példány mellett további hármat (a 2., 6. és 18. sorszámút) ismer, illetve közöl. Nem látszik ismerni azonban az itt található leghosszabb tudósítást, amelynek címe: „Néhány nevezetes nap a derék törökbecsiek életéből 1848-iki húsvét óta." Az elbeszélés szerzője Sz. M., vagyis Szabó Mihály, miként a 18. sorszámú „Versed győzelem" és a 21. sorszámú „A futaki csata" című füzet esetében. (Utóbbit Pogány Péter helyesen feltételezte a jegyzetekben. A példány csonkasága miatt azonban a közreadott szöveg utolsó 24 sora elmaradt, miként az ezt követő „Harczi induló" is.) Sz. M. tehát az itt található öt epikus elbeszélésből háromnak a szerzője. Ugyanakkor nincsen a felterjesztett anyag között „Az óbecsei tábor első csatája" c. kiadvány (a kötetben 19. sorszámú), amelyik szintén Sz. M. munkája. Mindez azt mutatja, hogy Sz. M. legalább négy művében örökítette meg — esetenként párhuzamosan — a júliusi délvidéki harcokat,