Századok – 1987
BESZÁMOLÓ - Vitaülés Levédiáról és Etelközről (Bartha Antal) 155
BESZÁMOLÓ 163 krónikáink Etui id est Don azonosítása hiteles. A Dentü viszont nem a Don, hanem a Donyec neve lehetett. Gondot jelent, hogy az Etül a Don magyar neve ugyan és az Ätilnek a magyar változata, de történetét a 13. századnál korábbi előzményekig nem tudjuk követni, ugyanis a korábban tevékenykedő Anonymus török alakot használ. Elképzelhető, hogy a honfoglalás előtti idők tulajdonneveit a magyar epikus hagyomány őrizte meg. A 10. század közepén élő magyar Etël nem tartozik a magyar nyelv évszázados elemeihez, belőle „nagy víz, folyó" jelentésű közszó nem fejlődött, a magyar nyelv az egykorú török gyakorlathoz igazodott. A török Ätil nem tartozik a török nyelvek törzsanyagához, a törökség szélén élő, csuvasos típusú bolgár-kazár nyelvhez tartozott, az közvetítette a többi török nyelvbe. A folyónévnek közszókénti használata már a 8—9. században nem zárható ki ugyan, de nem dokumentálható. Az a legkevésbé valószínű, hogy kisebb folyó tulajdonneveként volt használatban. Inkább gondolhatunk Vízköz jelentésű használatára. Az Etelköz elméletekben nem alakulhatott ki egyetértés, más és más kisebb folyóra ruházták a puszta Etil nevet. Az azonosítás azért nehéz, mert a mozgásra kényszerített lovas nomád magyar törzsek fokozatosan nyugatra szorultak, a Levédia és Etelköz földrajzi, valamint időrendi határai kezdtek egybemodósni. Ligeti Lajos megemlékezik I. M. Artamonov nézetéről, aki Levédiát és Etelközt azonosnak vette, és a Dnyeper-Szeret közötti területre helyezte. A két szállásföld azonban aligha volt azonos. Annyi bizonyos, mind a magyar, mind pedig a besenyő Etelköznek a déli határa az Al-Duna volt, a Don menti keleti határ kérdésében azonban továbbra is számolni kell eretnek nézetekkel. Ligeti Lajos behatóan elemzi a Jayhani hagyományt őrző Ibn Ruszta és Gardezi magyarokra vonatkozó értesüléseit. A Dzsajhunnak (Amu-darjának) is nevezett, a Fekete-tengerbe szakadó folyót Gardezi bővebb szövege Dwb, a másikat 4.1 gráfiákkal adja vissza. Az előbbit nem egészen kifogástalanul Duna-nak olvassák. Ennek az olvasásnak az alapján Kuun Géza és V. Barthold emendációja áll. Az emendáció jogos, mert az a folyó mégiscsak a Duna, ugyanis az volt a magyarok és a n.n.d.r (nandur, onogundur), azaz a bolgárok közös határfolyója. A Duna név az Al-Dunától délre lakó bolgár (de nem bolgár-szláv) nyelvből került a keleti kútfőkbe. A 't.l gráfiák Atil olvasása sem kifogástalan, azonosításának kérdésében is hiányzik az egyetértés. Az Al-Duna a szilárd támpont a magyarok 870 körüli lakóhelyének lokalizálásában, ugyanis csak annak a partjáról láttak át a magyarok a nandurok, a volgai bolgárok országába. A DAI olvasásakor azt vélhetnénk, hogy 870 tájt a magyarok még Levédiában éltek, a keleti kútfőkben szereplő magyar föld azonban már nem Levédia. A Konstantin életrajz Etelköz koránál korábbi időpontban említi a portyázó magyarokat, akik a sztyeppe bármely pontján feltűnhettek. Ellenben a Metód életrajzban említett találkozás színhelye bizonyosan Etelköz volt. Ligeti Lajos nagyvonalú áttekintésében értékes megállapításokat közöl honfoglalás előtti történelmünk utolsó szakaszáról. E szakasz eseményeit a keleti kútfők a Dontól az Al-Dunáig valószínűsítik. A magyar törzsek már jókora utat tettek meg, 11*
