Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Baksay Zoltán: A munkanélküliség felszámolására irányuló hatósági elképzelések és intézkedések az ellenforradalmi Magyarországon 1119
MUNKANÉLKÜLISÉG AZ ELLENFORRADALMI MAGYARORSZÁGON 1123 író —, ott senki sem tartja el az államot".1 6 Ez a mondás lehet, hogy megfelel a szellemességnek, de a valóságnak nem, mert a szocialista társadalmakban nem az állam tartja el a társadalom tagjait, hanem a társadalom tagjai által megtermelt javakat osztja el a végzett munka arányában. A Szociálpolitikai Ügyosztály javaslata szerint tehát — amint láttuk — a munkanélküliség ellen a leginkább úgy lehetne védekezni, ha német példára létrehoznának egy korporációs munkaközösséget, amelyben a kormány, a munkavállalók és a munkaadók egyaránt képviselve lennének — azt a látszatot keltve, hogy valamilyen osztályok feletti közös érdekközösség megtestesítői. Valójában azonban ilyen osztályok feletti közös érdek ebben a kérdésben nem létezett, a tőkések és az általuk kizsákmányolt munkások, valamint a tőkés érdekeket szolgáló kormány között. A javaslat csupán azt a célt szolgálta, hogy a munkásokat eltávolítsák az osztályharcos szakszervezeteiktől, befolyásolják gondolkodásukat, politikai tevékenységüket, és fékezzék a tőke elleni fellépésüket, távol tartsák őket a sztrájkoktól, nem létező közös érdekekre hivatkozva. Ezenkívül a külföld felé is bizonyítani szerették volna, hogy a magyar munkások többsége nem lelkesedik a szocialista eszményekért, célokért. A kormánynak ez az elképzelése részét képezte a totális diktatúra bevezetésére irányuló kísérleteknek, amelyet később az olasz és német példa is ösztönzött. A korporációs rendszert azonban Magyarországon sem a 20-as években, sem a harmincas években nem sikerült megvalósítani. A Bethlen-kormány felismerte, hogy nem sikerül visszaszorítania a szocialista szakszervezeteket és a munkásság szervezett erői, valamint a gyáripari érdekeltségek is arra ösztönözték, hogy valamilyen formában rendezze viszonyát az MSZDP-vel. Ez a kormánytörekvés tükröződött a jelentésben is, amely javasolta a gyülekezési jog megengedését, ami azután 1921 decemberében a Bethlen—Peyer paktumban realizálódott. A Szociálpolitikai Ügyosztály azonban még a paktum megkötéséig nem adta fel a reményt, hogy javaslata megvalósíthatóvá válik. Egy 1921. május 10-én kelt újabb jelentésében arról számol be a Miniszterelnökségnek, hogy a vasöntők sztrájkja, amelyet a munkaadók a kizárás ultimátumával zártak le, azt mutatja, hogy a munkások meggyengültek és „az Arbeitsgemeinschaft megalakításához szükséges lélektani momentum megvan, és őszintesége aligha volna kétségbe vonható".17 A Szociálpolitikai Ügyosztály vezetője, Bencs Zoltán miniszterelnökségi államtitkár közvéleménykutatást folytatott az általa propagált munkaközösség, az Arbeitsgemeinschaft bevezetésével kapcsolatban egyes politikusok és gazdaságvezetők körében. Gróf Apponyi Albert a „békés szociális evolúciónak útjait" látta egyengetni a Munkaközösség segítségével. Földes Béla átmenetgazdasági miniszter a „társadalom egyetemlegességének és kölcsönösségének elvét látja megvalósulni benne, 16 Uo. п P. I. Arch. 654. f. 4/42. ö. e. Miniszterelnökség. A Szociálpolitikai Ügyosztály jelentése a miniszterelnöknek. 1921. május 10.
