Századok – 1987

KÖZLEMÉNYEK - Majoros István: A keleti front és Oroszország a francia politikában (1917. II.-1918. X.) 1101

KÖZLEMÉNYEK Majoros István A KELETI FRONT ÉS OROSZORSZÁG A FRANCIA POLITIKÁBAN (1917. február—1918. október) A címben jelzett periódus fontos mozzanata az európai, s ezen belül a francia— orosz, valamint a szovjet politikának. Az első világháború előtti szövetségi szisztéma egyik jelentős pillére, Párizs és Pétervár kapcsolata felbomlik, s az egykori szövetségesek 1918 végére már ellenfelekként állnak egymással szemben. Ez a cikk ehhez a változáshoz kíván adalékot szolgáltatni. Témánk azonban körülhatárolt, s elsősorban a francia külpolitika módosulásait igyekszik felvázolni Párizsnak az Ideiglenes Kormány, majd a szovjet hatalom alatt a keleti front megőrzésére tett erőfeszítéseitől kezdve egészen addig, míg a francia politika fokozatosan, s az első világháború befejezésével pedig már nyíltan antibolsevik beavatkozássá válik. A kérdéshez kapcsolódó feldolgozások, emlékiratok mellett a cikk a francia Szárazföldi Hadsereg levéltárának (Armée de Terre, Service Historique — Château de Vincennes) forrásaira támaszkodik, s ezen belül is a Legfelső Haditanács (Conseil Supérieur de la Guerre), valamint a hadsereg vezérkarának iratait használja. Elsősorban abból a megfontolásból, hogy az eddigi publikációk1 alapvetően a külügyminisztérium levéltárának (Archives du Ministère des Affaires Étrangères) anyagát dolgozták fel, így a hadsereg archívuma még kevésbé kiaknázott, ugyanakkor lényegesen több anyag található itt a jelzett periódusra. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a francia hadsereg tisztjei a különböző katonai missziók tagjaiként sokkal több információhoz jutottak, mint a hivatásos diplomaták, egyszerűen azért, mert a katonai és a politikai kérdések összemosódtak, s a politika ebben az időben alapvetően katonai, stratégiai kérdés volt, ehhez pedig a katonák értettek jobban. Ezenkívül a stratégiailag fontos posztokon Oroszországban a francia katonai misszió tagjai képviselték Párizst. A katonai kérdések és a politika közötti összefonódás 1 A témával kapcsolatban a nyolcvanas években három fontos monográfia jelent meg: Anne Hogenhuis-Seliverstoff: Les relations franco-soviétiques 1917—1924. Publications de la Sorbonne. Paris 1981. A szerző a külügyminisztérium anyagát dolgozza fel. Michael Jabara Carley: Revolution and Intervention. The French Government and the Russian Civil War 1917—1919. McGill-Queen's University Press. Kingston and Montreal 1983. A szerző jelentős mennyiségű anyagot dolgoz fel a Szárazföldi Hadsereg levéltárának dokumentumaiból is. Kalervo Hovi: Alliance de Revers. Stabilization of France's Alliance Policies in East Central Europe 1919—1921. Turku 1984. Annales Universitatis Turkuensis, torn 163.

Next

/
Thumbnails
Contents