Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Majoros István: A keleti front és Oroszország a francia politikában (1917. II.-1918. X.) 1101
1102 MAJOROS ISTVÁN kormányszinten is megvolt abban az értelemben, hogy Clémenceau a miniszterelnökség mellett a hadügyi tárcát is megtartotta. A keleti front helyzete a háború kezdetétől gondot okozott az antantnak. 1917 elejétől ez annyiban módosult, hogy az oroszországi front problémája egyre inkább túlnőtt a katonai kereteken s politikai kérdéssé vált, mivel Oroszország olyan átalakulás előtt állt, mely kihatással lehetett a hadseregre, ezen keresztül a front helyzetére, s ebből következően a háború kimenetelére. Ennek a változásnak a felismerése a francia politikában 1917 elejére tehető, amikor az antant összehangolt offenzívát tervezett valamennyi fronton.2 Eszerint a franciák a Somme és az Oise folyók, az angolok pedig Bapaume és Vimy között indítják meg támadásukat, s ehhez számításba vették az olasz és az orosz offenzívát is. Az eredetileg februárra tervezett támadást a rendkívüli időjárási viszonyok késleltették : februárban minusz 20 fokot mértek, majd az olvadás akadályozta a csapatok mozgását.3 De gondot okozott a politikai időjárás is, elsősorban Oroszországban. Paléologue petrográdi francia nagykövet ezt így érzékeltette Doumergue gyarmatügyi miniszternek, aki 1917. január végén érkezett az orosz fővárosba, a szövetségesek egyeztető konferenciájára: „Oroszország felől az idő nem nekünk dolgozik... A kormány és az államgépezet fogaskerekei egymás után mondják fel a szolgálatot. A legjobb megfigyelők mind biztosra veszik, hogy Oroszország a szakadék felé rohan."4 A fronton tett látogatása után hasonló következtetésre jutott Castelnau tábornok is az egyeztető konferenciára érkezett francia delegáció másik tagja: „.. .az orosz hadsereg több mint egy évvel el van maradva a nyugati hadseregek mögött, és már nem képes nagyobb szabású offenzívát indítani".5 Bár a februári forradalom eredményeként hatalomra került Ideiglenes Kormány azt hangsúlyozta, hogy szándékában áll a háború folytatása, a józan politikai megfigyelő számára nem volt kétséges: Oroszországra többé nem lehet komolyan számítani a frontokon. Mindenekelőtt azért, mert az ország gazdaságilag kimerült, a néptömegek békét akartak, s a békevágy a hadseregben is jelentkezett. Másrészt katonai és gazdasági problémák miatt 1917 elején az antant sem tudott nagyobb segítséget adni a háborút folytatni akaró orosz politikai erőknek. Az ide irányuló szállításokat a németek korlátlan tengeralattjáró háborúja egyébként is akadályozta, gyorsítva ezzel is az orosz katonai összeomlást.6 Mindezek ellenére Oroszország komoly adu maradt a szövetségesek számára a februári forradalom után 2 A tervet J offre dolgozta ki, s a szövetségesek 1916. november 15—16-án Chantillyban tartott konferenciájukon ezt elfogadták. S bár Joffre 1916. december végén lemondott, a helyébe lépő Nivelle tábornok is elfogadta elődje koncepcióját. 3 Philippe Bemard: La fin d'un monde 1914—1929. Nouvelle histoire de la France contemporaine 12. Édition de Seuil Paris 1975. 64. * Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt. Bp. 1982. 386. 5 I. m. 392. 6 Galánlai József: Az első világháború. Bp. 1980. 386.
