Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061
A SALAZAR-DIK.TATÚRA 1081 világháború közöttinél), s hozzájárulása a nemzeti össztermékhez (a GDP-hez) az évtizedben 33-ról 25%-ra csökkent. A termelés 1940-es csúcsa után a továbblépés feltétele az agrárreform lett volna, a prekapitalista maradványokat is hordozó korszerűtlen birtokstruktúra — Délen az élősdivé váló latifundiumok, Északon az életképtelen kisparcellák tömege — azonban a gazdasági gyengeség és politikai megfontolások miatt érintetlen maradt, a földterület 1—2%-át érintő egyéb lépések (parlagföldek feltörése, meliorizáció, öntözés) pedig hatástalannak bizonyultak.54 A szubvenció ugyanis a kisparcellán gazdálkodóknak elégtelen támogatást jelentett, a latifundistákat nem tette érdekeltté a termelékenység fokozásában, a tőkét pedig elvonta a többi ágazat fejlesztésétől. így a szisztéma alfája és ómegája az alacsony bér maradt. Az agrárnépesség kiútjának pedig maradt az emigráció, amit már nem fékezett a világháború: az ötvenes évtizedben újra elérte a húszas évekbeli évi 36 ezres szintet. Az emigráció közel fele (46%-a) ekkor már a gyarmatokra irányult — a másik fele továbbra is lényegében Brazíliába —, e téren a salazarista politika vitathatatlan sikert ért el.5 5 A gazdasági növekedés feltételeinek érlelődése közepette a portugál társadalom alapjában tradicionális struktúrájú maradt, nem beszélhetünk még a mobilitás megindulásáról, a lakosságon belül tovább csökkent a gazdaságilag aktívak aránya (következésképpen nőtt az eltartottaké); különösen szembetűnő a nők kivonulása a gazdaságból: míg 1930-ban az aktív népesség 48, 1960-ban már csak 18%-át adták; 1960-ban még a mezőgazdaság foglalkoztatta az aktív lakosság közel 44%-át; a városi népesség aránya 1920—60 között 20-ról mindössze 22,8%-ra emelkedett, 1960-ban a lakosság 56%-a száz fősnél kisebb agglomerációkban élt, s csak 29%-a ötezer fősnél nagyobban.56 Igaz, 1940—50 között gyors proletarizálódás ment végbe — a bérből élők aránya 54-ről 72%-ra nőtt —, következésképpen megrendült az ország alapjában kistulajdonos jellege. Ez azonban döntően a mezőgazdasági népesség proletarizálódásának következménye volt: az agrárproletariátus közel egymillió főben stabilizálódva a legnagyobb osztályjellegű társadalmi csoporttá vált. Az ipari proletariátus létszáma viszont továbbra is lassan, 1911—60 között kevesebb mint évi 1%-kal nőtt. Az ötvenes évek végére egyértelművé vált, hogy a meginduló növekedés felerősíti a tradicionális regionális különbségeket; megindul a belső vidékek és Dél elnéptelenedése, miközben a parti régiók gazdaságilag-társadalmilag megerősödtek. A fejlődést hordozó területté a korábbinál élesebben Lisszabon-Setúbal és Porto-Braga körzete vált. A politikai harcokra is kiható sajátosságként Lisszabon és Dél (agrár és ipari) 54 Részletesebben ld. Bieber, H.: Portugal. Hannover, Fackelträger, 1975. 85. 55 Részletezve ld. Congresso da oposiçào democrálica. Teses e conclusöes. Vol. I. Lisboa, Seara Nova, 1974. 158, 164.; Baklanoff, E. N.. The economic transformation of Spain and Portugal. New York, Praeger, 1978. 128—9.; Bieber i. m. 87.; Lucena i. m. 75.; Robinson i. m. 155. 56 World Development Report 1982. New York, World Bank, 1982. 149.; Free Portugal. Year III. 1974—1976. Lissabon, S. D. M С., 1976. 10.
