Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061
1082 PÁN DI LAJOS proletárjellege megerősödött, Észak viszont megmaradt alapjában kistulajdonosi jellegűnek. A modernizálás potenciálisból lassan reális gondjává kezdett válni a lakosság alacsony általános műveltségi szintje : a kötelező elemi oktatás 1960-ban is csak három osztályos volt, az analfabétizmus a felnőttnevelési kampányok (1953, 1956) látványos sikerei ellenére 1960-ban még mindig 38,1%-os (a parasztság körében 58, a nők esetében 49,8%-os).5 7 A felsőoktatásban résztvevők köre ugyan a világháború végétől 1960-ig megkétszereződött, de az ezer lakosra jutó 2,2 fővel messze alatta maradt a nyugat-európai átlagnak, s az oktatási feltételek még ezzel sem tudtak lépést tartani.58 A növekedés szükségességének és beindulásának belső feszítőereje mellett az ötvenes évek második felére közvetlen belpolitikai hatóerővé váltak az aszinkron külső tényezők — amit csak ideig-óráig védett ki a gazdasági világválság, a spanyol polgárháború, majd a világháború kimenetele okozta elszigetelődés kiteljesítése izolacionizmussá (aminek szimbolikus jele, hogy Salazar összesen egyszer, Franco kedvéért lépte át országa határait). A birodalom jelentőségének megnövekedése és hagyományos irányítása szembekerült a dekolonizációs világtendenciával: az ENSZ 1956 elején felszólította Portugáliát, hogy számoljon el gyarmataival; a felszabadító mozgalom súlypontja Fekete-Afrikára tevődött át; a nem gyarmattartó nagyhatalmak — elsősorban az Egyesült Államok — és a nemzetközi monopóliumok a birodalom nyitottságának növelését szorgalmazták. A növekedés megindulása ellenére a lakosság egyelőre az elmaradottságot érzékelhette: szemben a háború és a helyreállítás éveivel, a nyugat-európai konjunktúra közepette világosan látszott — az izoláltság miatt ugyan egyelőre csak egy szűk elit számára — a nagy és növekvő különbség Portugália és környezete között. Ugyan a növekedést elsősorban az elmaradott agrárstruktúra gátolta, de fokozódó mértékben szükség lett volna tőkére és csak külföldön beszerezhető modern technológiára is. A nagy tömegeket nem elsősorban ez a demonstrációs effektus nyomta, hanem az abszolút értelemben vett szegénység: 1960-ban a GDP-nek csak 75,6%-a jutott magánfogyasztásra (s ennek elosztása rendkívül egyenlőtlen volt); a munkabér aránya a nemzeti jövedelemben pedig még dél-európai viszonylatban is roppant alacsony, 41%-nyi volt.5 9 Portugália akkor próbálta kiteljesíteni a „gazdasági nacionalizmust", amikor Nyugat-Európában felgyorsultak az integrációs folyamatok: Az EGK 1957-es létrejöttével egyértelművé vált, hogy vége a protekcionista kornak, s vele a hangsúlyt e protekcionizmusra és a „belső" piac fejlesztésére helyező portugál gazdaságpolitikának. Különösen, hogy az évtized végére Portugália — szemben a többi dél-európai 57 Figueiredo i. m. 39.; Oliveira Marques i. m. 236.; Robinson i. m. 159. 58 Mitchell i. m. 812. 5" Historical statistics 1960—1980. Paris. OECD, 1982. 58—60. ; Congresso da oposiçào democrática i. m. Vol. II. 243.
