Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1051 amely képes lett volna vezetni, amely győzelemre tudta volna vezetni a tömegek harcát." Egészében véve a szocialista párt vezetőit hibáztatta a felkészületlenségért, a lehetőségek kihasználatlanságáért, azért is, mert „a munkásosztály harcát a liberális burzsoázia politikai üzelmeinek rendelte alá", s azért is, mert „semmit sem tett, hogy a harcba bevonja a paraszttömegeket is".122 Vagyis ebben az első párttörténetben rendkívül éles fogalmazásban jelenik meg a fekete-fehér történetszemlélet: a forradalmi tömegek az egyik oldalon, a démonikusan avagy (és) tehetetlenül rossz szocialista vezetők, akik egyedül — vagy szinte egyedül — felelősek azért, hogy kihasználatlan maradt a nagy lehetőség. Ezek az értékelések végletesek s végletességükben elhibázottak is voltak. Ám végeredményben ugyanebben a korszakban jelent meg123 Jose Garcia idézett munkája is. Ebben e bántó és hibás leegyszerűsítéseknek már nagyon kevés nyoma maradt. Hangsúlyozta a helyzet bonyolultságát; érzékeltette a különféle társadalmi osztályok, rétegek, pártok mozgását és a szociális elégedetlenséget. Garciánál azonban az összes pozitív érték mellett még felfedezhetők a fentebb bírált álláspont maradványai. Leírja azt a tömör mondatot, hogy „sem a szociáldemokrata vezetőség, sem az anarchoszindikalista vezetők nem vették számba a forradalmi feszültséget".124 Ugyanezzel az értékeléssel összhangban Garcia sem teszi a helyére azt a mozzanatot, amit a szocialista politikusok és történetírók már 1917 és 1934 között sürün szóvá tettek, s amely azután az 1960-as és az 1970-es évek spanyol marxista történetírásában ismét a helyére került: azt ugyanis, hogy a baloldal erői még szétforgácsoltak voltak, s a jobboldal ebben a periódusban kifejezetten provokálta az összecsapást, hogy a baloldalt még felkészülte előtt lefejezhesse, majd szétroncsolja. Mielőtt az új spanyol marxista iskola ismertetésére áttérnék, szólni kell még egy mozzanatról. Ha Vicens Vives 1959-es nagy munkájában azt jelezte, mennyire feltűnő a memoárirodalom rendkívül gyér volta — az 1960-as évek elején ez a helyzet kezdett változni. Igaz, ez az irodalom még jellegzetesen emigrációs jellegű volt. Az első ilyen jelentős (postumus) önéletrajz még Vicens Vives figyelmeztetése előtt jelent meg Largo Caballero tollából.125 Ez az önéletrajzi írás nagyfokú visszafogottságával, megbízható és érdekes személyes hangjával tűnik ki. Az 1917-es év szempontjából annak idején sok kérdésben újat hozott, perdöntő tanúbizonyságként szolgált, bár a hangsúlyt a szerző emigrációs éveiben nem 1917-re helyezte. Nem sokkal e munka után jelent meg az 1917-es sztrájk „csúcsbizottsága" másik tagjának egy jelentős munkája: Andrés Saborit Besteiróról szóló életrajza. Ez megint sok tényanyagot tartalmazott, ami miatt mind a mai napig forrásmunkának tekintik. Szinte ezzel egyidőben, ugyancsak még az 1960-as évek elején jelent meg a korszak 122 A spanyol kommunista párt története. Kossuth. 1964. 17. 123 Igaz, hogy Garcia munkája 1973-ban jelent meg magyarul.de Moszkvában az orosz eredeti még 1967-ben került kiadásra. 124 Garcia: Spanyolország a XX. században. 55. 125 Largo Caballero: Mis recuerdos. Mexico, 1954.
