Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1049 baloldal szétesettségét egyfelől és a hadsereg eseményeket eldöntő szerepét másfelől. Más vonatkozásban azonban Vicens Vives visszájára fordította az ítéleteket. Nála nem a „rend" győzött, hanem a kudarcot érzékeltette. Megállapította, hogy „a monarchia ingataggá vált, az alkotmány megsérült, a hadsereg mindenhatóvá vált, és a munkásmozgalmat a tragikus erőszakosságok felé taszították". A két barcelonai egyetemi tanár, Pabón és Vicens Vives írása között alig hét év telt el — de minden hangsúly más, és persze a következtetések iránya is. Vicens Vives azzal zárja „Az 1917-es válság" c. részt, hogy még folynak a viták a történészek között a felelősségről. Ebben a vonatkozásban is megismétli : további к utatásra van szükség — de addig is nem riad vissza akkoriban merész következtetések levonásától. Megállapítja: „akkor ez a mozgalom minden kétséget kizáróan demokratizálhatta volna az országot.'413 Itt tehát pozitívumként jelenik meg, amit Pabón negatívumnak tartott. Vicens Vives ezúttal már balról bírálta Cambót is. Bemutatva a korszak spanyol politikai élgárda gyengéit, Cambóról megállapítja, hogy túlságosan regionális keretben mozgott, s a megoldásai is túlságosan csak a nagyburzsoázia érdekeiből indultak ki. Néhány évvel később Vicens Vives egy másik — de már egyszemélyes szintézismunkával jelentkezett, amit angolra is lefordítottak. E munkájában is igazi liberálisdemokrataként „elkötelezetlen megfigyelő" marad, aki a két felet bíráló, sújtó ítéletet hozott, amikor hangsúlyozta : „A társadalom mindkét szektora drasztikus megoldásra tört: a munkás szindikalizmus vakon az utcai harccal kötelezte el magát, s pontosan ugyanezt tekintette a legmegfelelőbb harci terepnek a legreakciósabb burzsoázia is."114 Vicens Vives is aláhúzta, hogy a munkássztrájkot „a hadsereg fojtotta el", de ehhez hozzátette, másik elfojtó erőként, a katalán burzsoáziát is! Az is megfigyelhető, hogy nem elszigetelt munkásvezetők, vagy az anarchisták hatásáról, ezek kudarcáról — hanem valóban a munkások mozgalmáról és a munkások tömegeinek elfojtásáról ír.115 Igaz, ez az azonosító elmarasztalás Vicens Vivesnél is időnként megjelenik. Egyfelől aláhúzza, hogy „Spanyolország konzervatív osztályai sokkal intranzigensebbek voltak a munkások követeléseivel szemben, mint bármely más nyugat-európai országéi". Másrészt a jelenséget azon nyomban magyarázza is, megállapítva, hogy a spanyol munkásmozgalomban is sokkal elevenebbek voltak „az erőszakos, destruktív, anarchista" tendenciák.11 6 A liberális Vicens Vives „természetesen" nem fukarkodott a kritikával az ugyancsak erősen konzervatív és nagy szerepet játszó egyház káros befolyásának érzékeltetésénél sem, megjegyezve, hogy az egyház 113 Uo. 114 Jaime Vicens Vives: Approaches to the History of Spain. Berkeley. 1967. 149. 115 Uo. 146—147. 116 Uo. 146.
