Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1045 S ha így látta az 1917-es „krízist" a spanyol liberális történetírás „fejedelme", nem érdektelen, miként vélekedett ugyanerről a Franco-korszak akadémikus történetírása. Jesús Pabón, a barcelonai egyetem tanszékvezető professzora, akinek első írásai még az 1920-as években jelentek meg,10 1 1952-ben közel 700 oldalas nagy monográfiát jelentett meg Cambóról,10 2 az általunk tárgyalt események egyik központi szereplőjéről, a katalán nagyburzsoá irányzat vezetőjéről. Pabón hatalmas anyagot dolgozott fel, többek között Cambó magánlevéltárának, levelezésének, feljegyzéseinek kincsesbányáját is — ami munkájának e vonatkozásban kétségtelenül eleve maradandó értéket biztosít. írása azonban egyúttal kitűnő rápillantást nyújt arra, hogyan írt egy tanszékvezető egyetemi tanár Franco „kemény éveiben" ezekről a kérdésekről. Pabón jól érzékelteti a spanyol gazdasági, politikai adottságokat, a katalán nagyburzsoázia erősödő szerepét, majd magát hősét, Cambót beszélteti. Nem tagadja meg Cambó elképzeléseit, de azt hangsúlyozza, hogy 1917 nyarára az események mennyire átcsaptak már Cambó feje fölött. Természetesen aláhúzza, hogy Cambó és a „barcelonai felelős regionalista politikusok" mellett a radikális köztársaságiak és a szocialisták külön szövetségre léptek, és hogy ez a szövetség már ekkor forradalomra készült. Pabón nem riad vissza a kemény fogalmazásoktól, következtetések levonásától — de nem egyszerű zsurnaliszta. Mindig tényekre és érdekes nyilatkozatokra támaszkodik. így valós elemeket láttat, amikor idézi, hogy Lerroux is miként kísérelte meg kapcsolat kiépítését a lázongó katonatisztekkel, hogy miként kísérelt meg hatni Marcelino Domingo, jóval a kritikus összecsapások előtt a katonákra. Vagyis rámutat a forradalmi elszántság jelenlétére mint tényleges mozzanatra. Más kérdés, hogy ezeket a tényezőket mennyire nagyítja fel, és a homályos, cseppfolyós kijelentésekből mennyiben varázsol eleve kész, nagy és elhatározott forradalmi erőt. Ez az „optikai tévedés" nem véletlen, hanem jellegzetes szemléleti törekvés, amelyre még viszsza térünk. A másik vonalon viszont éppen Pabón mutatta ki azt az igen jellegzetes vonást, hogy a katalán nagyburzsoázia miként retten vissza a forradalmasodás első jelei láttán mind magától a júliusi mozgalomtól, mind perspektívájától. Pabón Cambó levelezéséből idézi, hogy egy barcelonai parlamenti képviselő még jóval az augusztusi, sőt júliusi események előtt, de már a Lerroux—Melquiades Alvarez—PSOE szövetség ismeretében írt Cambónak arról, hogy mindenütt aggódnak „a nyugalom megbontása" miatt, hogy mindenütt „forradalomról" beszélnek, s hogy nagy a „veszély", hogy 101 Pabón munkásságáról nehéz azt mondani, hogy független a kortól. Jelentősebb müvei: Positivismo y Propiedad. Madrid. 1925.; Palabras en la Oposición. Sevilla 1935.; La Revolución Portuguesa. Madrid. 1944.; Zarismo y Bolshevismo. Madrid 1948. 102 Jesús Pabón: Cambó. Barcelona, 1952.
