Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
1042 JEMNITZ JÁNOS nak oligarchiája, egy jóllakott, műveletlen és reakciós burzsoázia; egy szegény és reményt vesztett bürokrácia... és a dolgozók tömege, amely eddig harcolt és szervezkedett, ameddig csak lehetett, de amely csak az ipari központokban és az ország területének néhány elszigetelt helyén tudott harcolni és kibontakozni".92 Vagyis Unamuno 1917 decemberében ugyanazt a mozzanatot húzta alá, amit Quiroga 1917 tavaszán : a szétaprózottságot, azt, hogy nem sikerült valóban országos mozgalmat kialakítani. Igaz, Unamuno emögött nem kis részben éppen a reakciós bürokrácia kezét látta, amely még idejekorán „előre" közbelépett a kapcsolatok megbontására. Ugyancsak igen korai „utóértékelésként" hangzottak el Besteiro szavai 1918 májusában, a spanyol parlament szószékéről: „Győzelemben reménykedtünk, mert azt hittük, hogy van egy burzoáziánk..., amely képes arra, hogy elfoglalja a hatalmi posztokat". Besteiro ugyanebben a beszédben utalt arra is: valóban számítottak arra is, hogy a hadsereg nem áll teljes egészében a kormány szolgálatára. Ebben a védekezésben Besteiro és általában az ellenzékiek nyilvánvalóan a junták létrejöttéből, s bizonyos tényleges feszültség jelenlétéből indult ki, amit az utókor történészei is jelentősnek minősítettek. A kormányzat és a hadsereg közötti feszültség és repedések nagyságát, fontosságát azonban túlértékelték — s ezt Besteiro már ebben az 1918 májusi beszédében „önkritikusan" regisztrálta. Végül még két tényezőre utalt: egyszer arra, hogy augusztusban ők maguk sem kívánták elindítani az általános sztrájkot, a támadást, mert a munkásságot erre még felkészületlennek ítélték — de a harcba belerántották őket. Besteiro itt az akkor még mindenki tudatában elevenen élő előzményekre, a vasutassztrájkra és fejleményeire utalt, másfelől arra, hogy a tartományokban nem álltak készen a megfelelő emberek az akció vezetésére.93 Besteiro ugyanazt a mozzanatot húzta alá, amit Quiroga és Unamuno — a mozaikszerűséget, szétesettséget. Unamunóval együtt indult és az 1898-as nagy írói-értelmiségi reformnemzedék másik kiemelkedő nagy alakja volt Ramiro de Maeztu. Az ő életútja azonban, éppen az 1917-es forradalmi események után, élesen átívelt a jobboldalra. Ez az út a konzervatív, sőt harcos jobboldalba, az élesen marxista- és szocialistaellenes, sőt határozottan antiliberális monarchista és „politikai katolicista" táborba torkollt, amelynek egyik vezető hangadója, publicistája lett.9 4 Nos, Maeztu 1917-ben szintén fordulatot látott, csak éppen ezt 1930-ban már másként fogalmazta, mint korábban a szocialisták vagy liberálisok. Ő is azt írta, hogy 1917-től „Spanyolország lényegileg új helyzet előtt állt". De ő a mély metamorfózis után nemcsak hogy szociális válságról nem beszélt, de még a forradalom fogalmát is megtagadta e forradalmi 92 Unamuno beszéde annak idején megjelent a PSOE központi orgánumának, az El Socialistának 1917. december 23-i számában. A beszédet idézi Túrion de Lara: El movimiento obrero. . . 178. 93 Besteiro szavait idézi Andres Saborit: Julian Besteiro. Mexico 1961. és Túrion de Lara: El movimiento obrero. . . 599. 94 Maeztu életének e korszakáról 1. L. B. Ponomarjova: Pozdnij Maeztu. In: Problemi iszpanszkoj isztorii. Moszkva. 1984. 95—115.
