Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1041 29-én álltak munkába, Oviedóban a sztrájk augusztus 31-én fejeződött be, s ugyanekkor tértek vissza a bányászok is a hegyekből. S bár Iglesias ezekben a napokban attól félt, hogy a győztes reakció szétmorzsolja a szakszervezeteket, kiderült — miként arról egy asztúriai konzervatív újságíró is kényszeredetten szólalt meg —, hogy „a bányászok olyan tömör egységben léptek fel és tárgyaltak, hogy szervezeteikhez egyszerűen lehetetlen volt hozzányúlni". így a megtorlás nem vált tömegméretű ellenforradalmi leszámolássá; elsősorban a vezetőket érintette. A sztrájk statisztikája így is szomorú volt. 71-en haltak meg — egyedül Barcelonában és környékén 37-en. (Természetesen csak a „civil" halottakról készült országos felmérés.) 150-re teszik a súlyosabb sebesültek számát és 2000-re a letartóztatottakét. Asztúria esetében Llaneza csak a sztrájk befejezte után adta fel magát. Rögtön el is ítélték, bebörtönözték — s egészen a következő általános politikai amnesztiáig börtönben maradt. Gonzalez Репа viszont a hegyekben maradt, és ekkor kikerülte a letartóztatást. A sztrájk politikai csúcsbizottságának tagjait szeptember 29-én állították hadbíróság elé. A vádlottak védelmét kirendelt tisztek látták el. Az ítélet október 4-én hangzott el. Az öt vezetőből 4-et életfogytiglani börtönre ítéltek; az ötödik tagot, Virginia Gonzalezt, nyilván nővoltára való tekintettel (s persze a mozgalomban sem volt akkora szerepe, nem volt a nevezetes felhívás aláírói között sem), felmentették. Az életfogytiglani börtön nem ritkán rövid időtartamúvá válik. Ezúttal még spanyol viszonyok között is rövidre szűkült a drákói ítélet érvénye. 1918. február 24-én parlamenti választásokra került sor, s míg 1917-et megelőzően a szocialisták közül csak a pártvezér Iglesias volt parlamenti képviselő, most Iglesias mellé a börtönből három másik szocialista vezetőt is képviselővé választottak: Cabaílerót, Anguianót és Besteirót. A megtorlás és az elfojtás csattanós választ kapott. Ezúttal Iglesias mellett, aki megtartotta madridi mandátumát, további öt szocialista vezetőt juttattak a cortesbe. Besteirót Madridban, Cabaílerót Barcelonában, Anguianót Valenciában, Ovajerót Oviedóban és Prietót Vizcayaban választották meg. Vagyis valamennyit ott, ahol az augusztusi sztrájk heves visszhangot váltott ki. így a választás bebizonyította, hogy a katonai erőszak és a politikai választási rendszer nem ugyanazokat az erőviszonyokat tükrözi, és már a demokratikus politikai lehetőségek korlátozott érvényesülése is helyesbítheti a bírói döntéseket. A történeti események ismeretében nem tűnhet túlzásnak, ha lakonikus tömörséggel — sokak után — megismételjük: az 1917-es augusztusi sztrájk volt az első világháború időszaka spanyol politikai fejlődésének a legjelentősebb eseménye. De ennél az elkoptatott fogalomnál tovább kell lépni. 1917 telén, amikor az októberi bírósági ítéletek másnapján országos amnesztiát követelő mozgalom bontakozott ki, a decemberi madridi nagygyűlésen a filozófus Unamuno, aki 1917-ben oly sokszor szólalt meg politikai rendezvényeken, kemény szavakkal ostorozva a „hivatalos politikát" és általában a „győztesek" új rendjét — az elsők között értékelte azt is, hogy mi is történt 1917-ben. Minderről és a szemben álló felekről tömör megfogalmazása így hangzott: „A politika hivatásos alkalmatlanjai-
