Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
1024 JEMNITZ JÁNOS A király személyéről különben az 1898-as nemzedék egyik jelentős íróalakja, Vicente Blasco Ibanez rajzolt igazán nem hízelgő portrét, Alfonzot II. Vilmossal vetve össze: „Két különféle származású és nagyságrendű komédiás, de mindkettő ugyanazt a szerepet kívánta eljátszani. Ugyanaz a jellem, ugyanaz a vágy a szerepjátszásra... a mindenbe való beavatkozás, a vágy a mindenkivel való rendelkezésre, a beszédek tartására, az a belső meggyőződöttség, hogy ők írják alá a világ legjobb kiáltványait."27 S nem Blasco Ibanez volt a korszak egyedüli jelentős írója, akinek egyértelműen rossz véleménye volt a királyról. Miguel de Unamuno a május 27-i madridi németellenes köztársasági gyűlésen jelentette ki: „A király nem nélkülözhetetlen, még kevésbé lecserélhetetlen."28 S a királynak nem pusztán a fenti okok miatt alakult ki „éles hallása" a forrongások, forradalmak hírére. Spanyolország határain belül is félreérthetetlenül halmozódtak az elégedetlenség, a forrongás feszítő erői. Még a közös kihallgatás előtt Geoffroy május 12-i követi jelentésében a katalán tartomány szakszervezeti és szocialista aktivistáinak barcelonai megmozdulásairól adott hírt. Geoffroy itt aláhúzta, hogy e szervezet „elég fontos és mindenekelőtt nagyon aktív". Geoffroy e május 12-i jelentésének van még egy érdekes mozzanata : a követ utal a katalán munkások háborúellenes érzelmeire — vagyis arra, hogy a német blokád ellenére sem fogadják el a „háborúbalépés" gondolatát. Mindebből Geoffroy kiérezte a hagyományos spanyol büszkeséget és a spanyol „hagyományos idegenellenességet" is, amikor „mindenféle külső tanácsos" fellépését határozottan elutasítják.29 A sokféle mélyben ható tendencia mellett természetesen a politikai élet felszínén is súrlódtak a hagyományos politikai pártok, a liberálisok, a konzervatívok, s mellettük a köztársaságiak, a radikálisok. Ezt még áthatották a háborús nagyhatalmak érdekei (sokszor az általuk befolyásolt, pénzelt sajtó), s természetesen a Spanyolországban olykor robbanó erővel jelentkező nemzetiségi ellentétek. Közülük akkor a katalán volt a legfeszítőbb, amire a király már idézett kijelentése (és a panasz mögötti érzékenység) is utalt. Ezen a talajon kezdődött a spanyol kormányok gyors váltogatása, bukása — amely hol ennek, hol annak az érdekcsoportnak az ideiglenes erőnyerését bizonyította. 1917. június elején éppen a liberális Romanones-kormány bukott meg — amit a franciák aggodalommal fogadtak. Tartottak a konzervatív Datótól, a német érdekek nagyobb figyelembevételétől. XIII. Alfonz azonban sietett megnyugtatni a francia követet, hogy Madridban ezután is antantbarát kormánnyal számolhatnak.3 0 27 Salvador de Madariaga: Spanien. Berlin 1930. 1244—46. 28 Meaker: i. m. 55—56. 29 A. D. 479. Vol. 30 Majszkij emlékezik meg Blasco Ibanez kései másik leleplezéséről, miszerint Alfonz a francia katonai attasétól szerzett értesüléseit igen hamar továbbadta a madridi német követnek. A francia diplomáciai misszió meglehetős késéssel ismerte ezt fel. Majszkij: i. m. 409.
