Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1023 Alfonz fogadta a februári forradalom után hazahívott orosz követet, nyilvánvaló volt, hogy a királyt mennyire érdekli az oroszországi „nyugtalanság",2 3 s arról több kérdést is feltett a követnek.24 Geoffroy nemcsak orosz kollégája közléseire támaszkodhatott. Amikor még májusban a francia Lyautey tábornok kíséretében fogadta a király — és érthetően a beszélgetés során éppen a nemzetközi események kerültek előtérbe, erről az „orosz érdeklődésről" maga is meggyőződhetett. Miközben XIII. Alfonz a katalóniai forradalmi erjedéssel kapcsolatban szemrehányást tett neki, hogy szerinte a franciák együttműködnek a „forradalmárokkal" és a szeparatistákkal, a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről is kifejtette a véleményét. Egyfelől derűlátóan nyilatkozott az USA hadbalépéséről. A szomszédos Olaszországot illetően annál borúlátóbb volt, s értesültségét bizonyítja, hogy a turini robbanás előtt hónapokkal kifejezetten arról beszélt: „az ország forradalom előtt áll, s hogy ugyanolyan helyzetbe kerül, mint Oroszország."25 XIII. Alfonz személye külön figyelmet követel. „Kora gyermeke" volt, nem elégedett meg azzal, hogy pusztán formális alkotmányos monarcha legyen. Tényleges hatalom megszerzésére törekedett éppen akkor, amikor az egész kormányzati apparátus befolyása csökkent. Ennek során nem riadt vissza attól, hogy embereket, politikai csoportokat kijátsszon egymás ellen. Tartós bázisa a hadsereg, illetőleg a tisztikar volt. így Majszkij jellemzése szerint egyszerre volt hiú, felszínes — s egyben „modern" módon alkotmányellenes reakciós politikai tényező a spanyol politikai életben, aki „abszolút hatalom kialakítására tört", s türelmetlenül várta erre az alkalmat.26 Ennyiben XIII. Alfonz valóban különös érzékenységgel és felháborodással hallotta az olyan híreket — amelyek a korlátlan hatalmú monarchák „sérelmeiről" szóltak. 23 XIII. Alfonzot nyilvánvalóan az orosz „nyugtalanság" megannyi vonatkozása aggasztotta — és aggaszthatta—, de ennek az aggodalomnak volt még egy különös vonása is: a cári család sorsának alakulása. A spanyol király jóval bukása, sőt emigrációba szorulása után, a második világháború napjaiban egy francia történetírónak nyilatkozott svájci beszélgetéseik során arról, hogy 1917 áprilisában előbb az angol királyi családot, majd a skandináv királyi családokat mozgósította, hassanak az Ideiglenes Kormányra annak érdekében, hogy a cári családnak engedjék meg az ország elhagyását. A visszaemlékezés szerint a király annak idején azt is felajánlotta, hogy spanyol hajót küld megadott helyre, hogy a cári családot fedélzetére vegye. E kezdeményezés ugyan már a kezdet kezdetén elhalt —- de mindez újabb adalékot nyújt a spanyol király alakjához, kezdeményezéseihez és „orosz érdeklődéséhez". (Henry Valloton: XIII. Alphonse. Paris. 1943. 265.) S ha a király ilyen következtetéseket szűrt le már 1917 áprilisában, akkor nem sokkal később a már említett Araquistain, a spanyol szocialisták egyik legbefolyásosabb publicistája május közepén már érzékeltette, hogy az orosz forradalom már a szocialista forradalom útján halad, s ezzel rokonszenvezett is. (Marta Bizarrondo: Araquistain y la crisis socialista en la II. República. Leviatán. (1934—1936.) Madrid. 1975. 39.) 24 Archive Diplomatique (a továbiakban A. D.) Paris. Guerre 1914—1918. Espagne. Dossier Général. 479. Vol. 25 A. D. 479. Vol. 26 Majszkij: i. m. 402—403.
