Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1021 nemzetiségi sérelmek sem tudták már eltüntetni a másfajta érdekeket, jelesen a szociális osztálykülönbségeket. Márpedig Cambó fokozatosan textilipari nagytőkéssé, majd pénzügyi manőverek révén az új villamosipari Spanyol—Amerikai Részvénytársaságnak is vezető alakjává lett. Mindez egyre inkább árnyékot vetett Cambó politikai arculatára. Lángoló katalán nemzeti hazafisága mellett hivő katolikus is volt. Nem állítható, hogy valaha is különösen nagy demokrata lett volna; mégis, 1914 előtt, sőt még az első világháború éveiben is előfordult, hogy a Katalóniában erős munkásszervezetekhez is kapcsolatot keresett a széles katalán egységfront kialakítása érdekében. 1917-re azonban a forradalmasodás előérzetében ez az eltökéltsége elbizonytalanodott.1 6 S mikorra 1917 nyarára az összefogás valóban parancsoló szükségletté vált — ebbe már csak félszívvel ment bele. Éppen ezért a barcelonai polgári köztársaságiak blokkjából mások váltak hangadókká, nem pedig a jobboldali alkotmányos-monarchista Cambó. A vezéralakká ekkor a köztársasági Melquiades Alvarez és Alejandro Lerroux vált. Cambó azonban még tekintély volt: csendes ellenzékisége, elhatárolódása fékezően, zavaróan hatott a katalán ellenzéki megmozdulások sorsára.17 Cambó jobbratolódásában nem kis szerepet játszott éppen a spanyol és a katalán jobboldal erősödése, a munkásmozgalom fellendülése és az erősödő sztrájkmozgalom. Míg 1914-ben Spanyolországban 49 000 munkás (egyedül Barcelonában 21 000) sztrájkolt, 1916-ra ez a szám 97 000-re emelkedett. Magában Barcelonában 72 000-en sztrájkoltak.1 8 A háborús konjunktúra előtti időszakban a munkanélküliséggel szembenézve a barcelonai polgári kormányzó (gobernador civil) még összehívta a különféle rétegek, pártok, szakszervezetek képviselőit. Ebben az időszakban a regionális-nemzeti egység teljesen darabokra tört, s a CNT hangadói, Angel Pestana és Alfredo Bueso hangsúlyozottan a tőkésekre hárítottak minden felelősséget arra az esetre, ha nem gondoskodnak a munkába állni kívánókról. A találkozó érdekes mozzanataként Pestana és Bueso szavai után az örökké „ügyes" Lerroux kijelentette, hogy Bueso „elvtársnak" a mondanivalóját komolyan meg kell fontolni. Bueso azonban azon nyomban rákoppintott a kinyújtott kézre és kijelentette: „Lerroux úrnak meg kell mondanom, hogy az »elvtárs« szó nem professzionális jellegű, amit mindenki akkor használhat, amikor csak akar. Mi az »elvtárs« szót magunk között, munkások között használjuk. . . Nem kívánom, hogy Lerroux úr engem úrnak szólítson, mert nem vagyok az, de rendelkezésünkre áll a megfelelő szó: a »polgártárs«."19 Cambóval szemben Lerroux elég mozgékony volt ahhoz — akkor még —, hogy kinyújtott kezét ne húzza vissza, és azonnyomban kijelentette: Buesót nem akarta 16 /. M. Majszkij: Iszpanija 1808—1917. Moszkva, 1957. 388—389. 11 Cambó szerepére, felfogására még visszatérünk. Ezt egy alapmű is megkönnyíti: Jesús Pabón: Cambó. Madrid. 1952. 18 Majszkij: i. m. 398. " Adolfo Bueso: Recuerdo de un cenetista. De la Semana Tragica a la Segunda Republica, Barcelona, 1976. 66.
