Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
1020 JEMNITZ JÁNOS kesztőtársai voltak : „Olvasom az Espaná-t. Ezideig úgy vélem, szerkesztője vagyok a kitűnő folyóiratnak. Természetesen olvastam utolsó cikkedet, és ugyancsak természetes, hogy nekem tetszett. De azon kívül, hogy tetszett nekem, arra késztetett, hogy gyanakodni kezdjek mozgalmunk intimitásaira. .. Bocsánatot kérek tőled, amikor ezeket mondom neked, de én itt ugyancsak táncba indulok. S azt mérlegelve, hogy milyen is a mi igazán jó barátságunk, mégis igaz, hogy kölcsönösen alig tudunk egymásról... S ha így áll a dolog közöttünk, milyen lehet a helyzet az olyan emberek között, akik csak hallomásból ismerik egymást?" S Quiroga az egész köztársasági ellenzéki mozgalomra kiterjesztve ezt a felismerést, aláhúzza: „az eredmény az, hogy ez a szervezet katasztrofális helyzetben van". La Coruna-i tapasztalataira hivatkozva jelzi: viszonylag erős munkásszervezetek is kialakultak, de rendkívül erős a különféle csoportok között a diszharmónia. Ennek alapján aláhúzta: „Úgy tűnik, hogy minden elbukott, s úgy tűnik, teljességgel abszurd, hogy minden így elbukjon."14 Befejezésül feltette madridi barátjának a kérdést: ha ő La Corunában így látja a helyzetet, nem téved-e. „Szeretném tudni, miként áll a helyzet ottani szemmel." E levelet azonban a kései történész, Tunon de Lara félszázad távlatából is rendkívül jelentősnek, szimptomatikusnak ítéli és megállapítja : 1917 áprilisában már mindenki forradalomra és nem elszigetelt, kisebb reformokra gondolt. Teljes mértékben igazat ad Quiroga megfigyelésének a baloldali alternatíva legfőbb gyengéjét a teljes szétaprózottságot, szétesettséget tekintve. Végül harmadik tanulságként Quiroga leveléből azt szűri le, hogy az értelmiségiek nagy mértékben aggódtak az elsietett akciók lehetősége miatt.15 Persze ez az aggodalom nemcsak értelmiségiek körében volt észlelhető. A PSOE és a szocialista vezetésű szakszervezet, az UGT körében ugyanilyen aggodalmak figyelhetők meg, nemcsak általában a spontán munkásmegmozdulások lehetőségét illetően, hanem abban az irányban is, hogy a CNT országos vezetőségétől vagy befolyásos tartományi vezetőitől nem indul-e ki valamilyen súlyos következményekkel járó meggondolatlan, előkészítetlen akció. A fenntartások, a diszharmónia és a sok visszahúzó, szétaprózó erő ellenére 1917 tavaszára mégis a baloldali erők fokozódó összefogása és a „változást" sürgető erők térhódítása vált jellemzővé. Annak ellenére igaz ez, hogy az összefogást szociális politikai és külpolitikai mozzanatok zavarták. így pl. a német háborús akciók elleni tiltakozás jegyében széles összefogással értelmiségi-köztársasági-szocialista tömeggyűlésre került sor, de ebből nemcsak a háborúellenes internacionalisták maradtak ki, hanem a szocialista párt is. Az osztály- és nemzetiségi szempontok ütközése nem kevesebb zavart okozott. Eleve rendkívül összetett volt a katalán kérdés. A katalán regionalisták, a Regionalista Liga (Lliga Regionalista) vezetője Francisco Cambó volt, aki a mozgalom politikusa és teoretikusaként az autonómia valóban törhetetlen képviselőjének bizonyult. Csakhogy a századforduló idejére éppen Katalóniában a nemzeti-14 Manuel Tunon de Lara: El movimiento obrero en la história de Espana. Madrid 1972. 587. 15 Tunon de Lara: El movimiento obrero. . . uo.
