Századok – 1987
FOLYÓIRATSZEMLE - Pirumova; N. M.: Bakunyin Szibériában 998
998 FOLYÓIRATSZEMLE N. M. PIRUMOVA BAKUNYIN SZIBÉRIÁBAN Az anarchizmus oroszországi atyjának 1837—1861 közötti, szibériai évei életének viszonylag egyenetlenül s ellentmondásosan feltárt periódusát képezik. Hogyan fogadta a helyi közvélemény? Változtak-e nézetei? A legális szabadulásra, illetve az illegális szökésre való szüntelen törekvés hogyan hatott magatartására? Nem egyértelműen tisztázott kérdések sorát fogalmazza meg elöljáróban a téma eredményes kutatója. A vonatkozó irodalom, a források újraértelmezése, illetve újabb feltárások alapján kísérli meg az egyértelműbb válaszadást, tükröztetve ugyanakkor a probléma összetett, ellentmondásos jellegét is. Például Bakunyin és a főkormányzó, N. N. Muravjov viszonya. Pirumova kimutatja, hogy nem a rokoni kapcsolat, nem a szabadulás esetleges elősegítése (amire történt is kísérlet) miatt tisztelte a száműzött forradalmár Szibéria urát. Az ügyet tekintette fontosnak, amelynek érdekében Muravjov eredményesen tevékenykedett. Szibéria betelepítését, a szláv civilizáció terjesztését. Kemény kézzel, de racionális célszerűséggel működött a főkormányzó, mintegy felvilágosult abszolutizmust érvényesített a „Szibériai Egyesült Államokban", ahogy intrikusai emlegették Pétervárott, szeparatizmussal is vádolva Muravjovot. Energikusságával, tettrekészségével kirítt a tunya, tehetetlen cári főhivatalnokok tömegéből, s ezért tisztelte öt Bakunyin. Politikai nézeteik egyébként szöges ellentétben álltak. Muravjov érzéketlen volt a szláv népek felszabadítása, Lengyelország függetlensége iránt. A jobbágykérdés sem foglalkoztatta. A hivatalával járó feladatot törekedett eredményesen, ésszerűen megoldani — a cár dicsőségére. Pirumova rámutat, hogy Bakunyin egyoldalúan, némi elfogultsággal értékelte a főkormányzó!, szem elől tévesztette működése társadalmi, politikai tartalmát. A cikkben feldolgozott újabb források sorában a Herzenhez írt levelek, a dekabrista G. Sz. Batyenkov, illetve G. N. Potanyin kormányzósági hivatalnok memoárjai érdemelnek külön is említést. A szibériai száműzetés kezdeti szakaszában, Tomszkban disztingvált pl. a belső oroszországi és az Urálon túli parasztok között. Az előbbieket tekintette az ő népének: obscsinás, közösségi földművesek. A szibirjákokat individualistának találta. Tomszkban legendás forradalmárként fogadták, de kölcsönösen csalódtak egymásban. Bakunyintői idegen volt a langyos, irodalmárkodó társasági élet. A helybeliek számára érthetetlen volt a „szlávok felszabadítójának" jó kapcsolata a főkormányzóval, kedvezményezett helyzete, bűnbánó, „nyárspolgári" életvitele. Szerzőnk kimutatja, hogy ez csak „póz" volt Bakunyinnál, a fő cél, a szabadulás érdekében. Ezzel azonban egykori elvbarátait, a petrasevistákat is megtévesztette, s elriasztotta magától. Az irkutszki (1859—1861) korszakot részben a további elszigeteltség, részben pedig eszméivel, legendájával rokonszenvező hivatalnokok és tisztek segítőkészsége jellemezte. Az irkutszki állapotokról a „Kolokol"-hoz küldött írásai tanúskodnak, amelyeket azonban Herzen nem publikált, de helyi orgánumokban napvilágot láttak. Standard nézetei közül ezekben hatalomellenessége, a társadalmi önigazgatás eszméjébe vetett hite tükröződött. Az elvi hatalomellenesség nem gátolta abban, hogy igénybe vegye Muravjov, vagy a diplomata N. P. Ignatyev „postási" szolgálatait. Ugyancsak a velük való kapcsolata tette lehetővé számára a hajóutat az Amuron, ami szökését is lehetővé tette. Az első kísérlet kudarcát, az öt segítők életútját megismerhetjük a cikkből, a szabadulás közismert részleteivel nem foglalkozik Pirumova. Befejezésül egyebek mellett azt hangsúlyozza, hogy Szibériában 1849-es eszmei állapotát mentette át Bakunyin. Nézetrendszere, tevékenysége új elemekkel az 1860-as évek második felében gyarapodott, de az a periódus már kívül esett a cikk témáján. (Voproszi isztorii, 1986. 9. szám 103—114. I.) M.
