Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Verley; Patrick: La révolution industrielle (Ism.:Majoros István) 986
974 TÖRTÉNETI IRODALOM 987 szerint egy mezőgazdasági lorradalom előzte meg az ipari forradalmat, s így vált lehetővé a hirtelen megnövekedett lakosság élelmiszerrel való ellátása, ugyanakkor a mezőgazdaság szerszámigénye ösztönzően hatott az ipar fejlődésére is. Ez az ösztönzés abban is megnyilvánult, hogy a mezőgazdasági töke finanszírozta az ipart. Bairoch példájában a yeoman eladja földjét, tanyáját, s ez elegendő tőkét biztosít számára egy 8 9 munkást foglalkoztató üzem indításához. Patrick Verley szerint azonban ez csak a lancashiri pamutiparban figyelhető meg, jóllehet a kontinentális Nyugat-Európában is van arra példa, hogy az arisztokrácia befekteti tökéjét a bányászatba, a cukoriparba, ez azonban nem általános jelenség. Az a jellemző inkább, hogy a földbirtokos az ipar finanszírozása helyett kastélyt vagy földet vásárol. Verleynek az egész bairochi modellel is fenntartásai vannak annyiban, hogy Nagy-Britannia, Franciaország és a német államok kivételével Európa többi részére nem alkalmazható, mivel ezekben a térségekben a mezőgazdaság fejlődésének a feltételeit az ipari forradalom teremti meg. Verley a sort Gerschenkronnal folytatja, aki az egyszeri s utánozhatatlannak tartott angol modell mellett a követő országok modelljeit építi fel, hogy az eltérések, a különbségek megmagyarázhatók legyenek. Az ipari forradalom azonban nemcsak a gazdaság, hanem ennek emberi tényezői oldaláról is megközelíthető. Ezzel próbálkozott az amerikai szociológia vagy a francia Raymond Aron, amikor a gazdaság alanyainak magatartását, motivációit a környezettel, az intézményi hálózat s az oktatás feltételeinek kölcsönhatásában vizsgálta meg. Marx óta tehát újabb, korszerűbb modellek sora keletkezett, s nyilvánvalóan keletkezik még akár a jobb történeti rekonstrukció, akár a jelen gazdasági kiútkeresésének céljaival. A történeti valóság egésze azonban nem mindig fér bele egy modellbe, a modell pedig csak a tévedések és zsákutcák veszélyével tekinthető általános érvényűnek, ezért a részletek, az esetleírások, az összehasonlító elemzések nélkülözhetetlenek, s talán újabb modellek alapanyagaiul szolgálhatnak. A szerző is a részletezést, az összehasonlító elemzést valósítja meg, amikor bemutatja Nagy-Britannia és Franciaország fejlődését. Megállapítja, hogy a két országa 18. században hasonló ipari növekedést ért el, a különbség az egy főre jutó ipari termelésben volt Anglia javára. A külkereskedelem szerepét az angol ipari növekedésben az egyes szerzők ellentétesen ítélik meg. Habakukk vagy Deanea brit ipar stimuláló tényezőjének tartja, míg Eversley és Bairoch nem tulajdonít neki jelentős szerepet. S ha a külkereskedelem szerepének megítélésében el is térnek a vélemények, abban megegyeznek, hogy a brit belső piac a 18. században lényegesen ösztönzőbb az iparosítás számára, mint a francia, annak köszönhetően, hogy Nagy-Britanniában létezett egy középosztály, amely a 18. század második felében állandóan bővülő kereslettel jelentkezett a piacon. A két ország fejlődését külön címszó alatt vizsgálja a francia forradalom és a császárság idején. „A politikai stabilitás hiánya lelassította az iparosítás folyamatát a kontinensen. . . Ebből a szempontból a francia forradalom nemzeti katasztrófa volt" — idézi szócikke elején Lévy-Lcboyert, majd néhány megállapítással támasztja ezt alá. A francia forradalom — írja Verley — megakadályozott egy „bekerítési" folyamatot, fékezve ezzel a mezőgazdaság fejlődését, az infláció pedig a spekuláció felé vitte a tőkét. A francia gazdaság 1792—93-ban volt a mélyponton, s a Direktórium időszakának végére is csak a forradalom előtti gazdasági nivó kétharmadát érte el. A rendet a konzulátus és a császárság időszaka hozta meg. azzal elsősorban, hogy monetáris stabilitást teremtett, a hadsereg szükségletei pedig, ha hullámzóan is, de ösztönző hatással voltak az iparra. A francia forradalom és a napóleoni háborúk időszaka a brit gazdaság fejlődését is lelassította, mégis az 1790 és 1815 közötti időszak döntő a brit és a francia ipar szempontjából abban az értelemben, hogy két iparosítási modell kontúrjai erősödtek meg. A brit ipar működését, fejlődését a pamut-, a vas- és a szén-ágazatok határozták meg, impulzust pedig 1815 után — ellentétben a 18. századdal — egyre inkább a külső piac, a Latin-Amerika, Afrika s az India felé irányuló export adott. Franciaországban pedig éppen ellenkezőleg, a belső piac meghatározó szerepe figyelhető meg a 19. század első felében, melyet szigorú protekcionizmus védett. A francia ipar szerkezete is más, sokrétűbb, mint az angolé. A textilipar mellett az élelmiszer-, a ruha-, az építő- vagy a bőr- és faipar szerepe sem hanyagolható el. Ezenkívül igen jelentős maradt a kézműipar, amely az olcsó angol tömegáruval szemben a minőség kártyáját játszotta ki a felső, s egy növekvő középosztály igényeinek köszönhetően. A 19. század első felének két vezető gazdasági hatalma mellett vessünk egy pillantást annak az országnak az indulására, amely majd a 20. század elejére mindkét hatalmat megelőzi gazdasági téren. A
