Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
MAGYAR—HORVÁT VISZONY A 17—18. SZÁZAD FORDULÓJÁN 961 hogy ő olyan műveltséggel, tudományos felkészültséggel és kiváltképpen versírói készséggel rendelkezik, aminővel a jelenlevők közül senki sem — elhatározta, hogy mint költő hívja fel magára a figyelmet: barokk stílű ünnepi dicsversekkel fogja köszönteni a császár-királyt, s egyenként a minisztereit, továbbá minden olyan osztrák, magyar és horvát egyházi vagy világi méltóságot, aki a politikában kimagasló szerepet játszik. Hogy az uralkodón kívül kik voltak azok az urak, akiket felköszöntött, nem tudható. Biztos csak az, hogy közöttük volt gróf Kollonich Leopold bécsújhelyi püspök, a Magyar Kamara elnöke és gróf Nikola Erdődy (1670— 1693) horvát bán.55 De közöttük kellett lenni az udvar és az ország legrangosabb notabilitásainak, így pl. az újonnan megválasztott nádornak, gróf Eszterházy Pálnak is. Aligha férhet kétség ahhoz, hogy az alatt a nyolc hónap alatt, amíg a rendek Sopronban üléseztek, Ritternek panegiriszeivel számos jóakarót sikerült szereznie, olyanokat is, akikre a jövőben mint pártfogókra is számíthatott. Legfőbb sikerének mindenesetre az tekinthető, hogy neve ismeretessé vált a császár előtt is, aki az ifjú költőt „poéta laureatus " címmel tüntette ki és száz arany jutalmat adatott neki.5 6 De sikerként számított Kollonich püspöknek iránta megnyilvánult rendkívüli figyelme is; számos jel vall arra, hogy e nagy hatalmú főpap a későbbiek során nemcsak politikai gondolkodására gyakorolt hatást, hanem udvari körökben való érvényesülését is elősegítette. De megnyerte Ritter a prominens magyar urak jóindulatát is. Jogos reménnyel eltelve terjeszthette tehát szülővárosának ügyét a diéta elé. Amiről szó volt, az a rendek előtt egyáltalán nem volt ismeretlen. Zengg (civitas Segnensis) Corvin Mátyás király óta szabad királyi városi státussal rendelkezett. Ebben a jogállásában azonban korábban a szomszédos nagy hatalmú földesurak (a Frangepánok), a horvát határőrvidék megszervezése óta pedig a várossal szomszédos nagy végvár (confinium Segnense) kapitányai háborgatták. A 17. század folyamán emiatt a város újra meg újra a magyar országgyűléshez fordult védelemért. Ahányszor Zengg panasszal járult eléje, a rendek mint a Magyar Szent Korona integráns részének mindig egy-egy törvénycikkben keltek védelmére.57 A végvidéki kapitányok és főkapitányok azonban — minthogy nem tartoztak a magyar országgyűlés joghatósága alá — semmibe vették ezeket a törvényeket, Zengg továbbra is ki volt szolgáltatva az erőszakoskodásoknak. Sérelmeik többfélék voltak. Súlyos erőszakként emlegették, hogy a várkapitány és tisztjei, félreállítva a város önkormányzati testületét, ismételten maguk rendelkeztek a nemes és polgári városlakókkal. De panaszolták még azt is, hogy ugyanezek a katonai vezetők kisajátítják a városi birtokok egy részét, s maguk számára szedetik a zenggi harmincadvámot, amely pedig a városi kiváltság integráns része. Tiltakoztak az ellen 55 Klaic, Ritter 42—43. str. — Nikola Erdődy életrajzát 1. Enc. Jug. 3. sv. 267—268. str. 56 Klaic, Ritter 44. str. 57 Uo. 39—43. str. — Magyar Törvénytár 1638:42 tc. 3. §, 1647:50., 1649:32—33., 1655:69. és 1659:96. tc.
