Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
954 BERLÁSZ JENŐ nyelven idáig csak Zrínyi Péter (Petar Zrinski) és felesége, Frangepán Anna Katalin (Ana Katarina Frankopanska) írt. De nem vállalkozhattak erre a feladatra a középnemesség tagjai sem. Ezek érdeklődése szinte kizárólag a rendi jogszabályok, törvények megismerésére korlátozódott. Kiváló példáját szolgáltatta e típusnnak egy jeles jogtudor, a magyar eredetű, de erős szlavón öntudatú Ivan Zakmardy, aki a közpályán királyi protonotáriusságig emelkedett.36 Egyéb következtetés így nem maradt Ritter számára, mint az, hogy a nemzeti könyvkultúra ápolása és terjesztése, mint társadalmi misszió a városi polgárságból kiemelkedő literátor-értelmiségre vár. Ilyen réteg azonban egyelőre nem volt; a kis számban létező tanult polgári elemek a gyakorlati életet szolgálták: vagy a városi közigazgatásban mint nótáriusok, vagy a gazdag mágnáscsaládok mellett mint szekretáriusok tevékenykedtek. Protestáns lelkészek pedig — akik hivatva lettek volna irodalmi működést kifejteni — Horvát—Szlavónországban a 17. században már nem léteztek; az ellenreformáció teljesen felszámolta és kitiltotta horvát földről a protestantizmust.37 Elképzelhető, hogy a gimnaziális tanulását befejező 18 éves Ritterben már felmerült a gondolat: vajha e kirívó kulturális hiányosság megszüntetésére — magas pártfogók segítségével — idővel maga tehetné meg a kezdeményező lépéseket. Ám tisztában lehetett azzal, hogy e hivatás teljesítésére még nincs elegendő tudománya, hogy jó lenne valamely külföldi akadémián tovább képeznie magát. Valószínűleg papi pártfogóinak köszönhette, hogy ez az óhaja teljesült: 1670-ben kiküldték Rómába, ahol évekig módja volt magasabb tanulmányokat folytatni. Ebben az évben, 1670-ben egyébként — tudvalevőleg — drámai események rázkódtatták meg Horvát-Szlavónország politikai-társadalmi életét. Olyasvalami történt, amire a 14. századig visszamenőleg nem volt példa a horvát történelemben. Az ország két legnagyobb oligarchája, Petar Zrinski (Zrínyi Péter) bán és sógora, Franjo Frankopan (Frangepán Ferenc) magyarországi urakkal együtt — állítólag a horvátságra és magyarságra nézve egyaránt megalázó 1664. évi vasvári békekötés miatt — összeesküvést szőttek az uralkodó ellen, sőt ez év tavaszán már ki is tűzték a felkelés zászlaját. Ám a bécsi udvar időben értesült a dolgokról, Lipót császár parancsára elfogták, s a következő év tavaszán kivégezték őket.38 36 Ivan Zakmardy (tl 667) a szabad művészetek és a filozófia doktora évtizedeken át kiemelkedő szerepet töltött be a horvát (szlavón) közéletben. Pályáját Körös megye alispánjaként kezdte; többször volt követ a magyar országgyűléseken, majd báni itélőmester, protonotárius lett, végül — bárói rangban — királyi személynök, personalis. Ő vetette meg a horvát—szlavón országos levéltár alapját 1643-ban. Életrajza — tudomásunk szerint — még megíratlan. Gyér adatokkal szolgál az Enc. Jug. 8. sv. 601. str., továbbá Szinnyeii. m. VIII. k. 303. h. és Margalits, i. m. I. k. 100—101.1. — A családról Bojnicic, Ivan: Der Adel von Kroatien und Slavonien. Nürnberg, 1899. 206. 1. (Siebmachers Wappenbuch.) 37 Klaic, Povjest III/l. sv. 247. etc. str. — Tarczay, A reformáció 37—60.1. — Magyar Törvénytár 1567:30., 1604:22., 1609:27., 1649:23. és 1687:23. tc. 38 Pauler, i. m. — Guldescu, i. m. 121—136. — MT10K III. k. 1155—1177.
