Századok – 1986

Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI

950 BERLÁSZ JENŐ legalább az első kettőt bizonyára el is olvasta s adatszerű tájékozottságot szerezhetett belőlük a hazai történelemről. E speciálisan horvát történeti munkákon kívül, esetleg még több olyan, Magyarország és vele együtt Horvátország középkori történetével foglalkozó műre is figyelmet lehetett fordítani, amelyek mellesleg a horvát eseményeket is regisztrálták. Ilyen volt többek között Thuróczy János Chronica Hungaroruma (Augsburg 1488 és Brünn 1488),21

úgyszintén Mátyás király egykori történetírójának, Antonio Bonfininek müve: Rerum Ungaricarum decades très (Basel, 1543) s ennek későbbi (1545, 1568, 1581, 1606 évi) kiadásai.22

Figyelmet érdemelt még Pietro Ransanonak Epitome rerum Ungaricarum (Bécs, 1558) című szerényebb munkája,23 végül pedig Istvánfify Miklósnak, Szlavóniában birtokos magyar főúrnak, Magyarország alnádorának nagyjából a 16. század magyar történetét előadó nagyszerű műve: Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV (Köln, 1622).24

— Hogy a 16—18 esztendős gimnazista Ritter hozá tudott-e jutni ezekhez a művekhez, s el tudott-e mélyedni tanulmányozásukban, nem tudható, de egyiket-másikat valószínűleg olvashatta, és ezáltal gyarapíthatta horvát és magyar történeti ismereteit. b) Ritternek tehát Zágrábban kedvező lehetősége kínálkozott mind a horvát— szlavón—magyar múlt megismerésére, mind a magyar—horvát-unió egykorú közjogi viszonyának megértésére. De volt alkalma ennél többre is: közvetlen közelről megfigyelhette a társadalmi és a kulturális élet állapotát, s a látottakból a maga számára, kivált a jövőjére nézve, hasznos információkat nyerhetett. Zágrábban ugyanis nemcsak a magas klérus és a szabad polgárság helyzetét lehetett szemügyre venni, hanem a feudális-rendi társadalom többi rétegeinek életvitelét és politikai gondolkodásmódját is. A főpapsággal egyazon társadalmi szinten helyezkedett el a főnemesség úgyannyira, hogy a két rend egymással legszorosabb, bátran szervesnek nevezhető kapcsolatban volt. A főurak jövedelemforrása, tetemes vagyona éppen úgy a jobbágyfalvak sokféle járadékából származott, mint a főpapoké. Életmódjuk is egyaránt igényes volt, várkastélyaik éppen olyan fényűzően voltak berendezve, mint a főpapi rezidenciák. A társadalom és az ország vezetéséből is egyképpen kivették részüket. Gyakran előfordult, hogy a püspöki székben valamely vezető arisztokrata család sarja ült, megtörtént az is, hogy a báni méltóságot püspök töltötte be.2

5 A főpapi-főúri összeforrottság egyébként nemcsak Horvát-Szlavónországon belül mutatkozott meg, hanem horvát—magyar viszonylatban is. Szükségképpen 21

Modern értékelése Mályusz Elemér: Thuróczy János krónikája. Bp. 1944. és uo. A Thuróczykrónika és forrásai. Bp. 1967. 22

Újabban Fogét J—hányiB.—Juhász L. gondozásában I—III. t. Lipsiae, 1936., IV. t. Bp. 1941. — Analízise Kulcsár Péter: Bonfini Magyar történetének forrásai és keletkezése. Bp. 1973. — Irodalomtörténeti értékelése A magyar irodalom története 1600-ig. Szerk. Klaniczay Tibor. Bp. 1964. 250—252. 23

A m. irod. tört. 1600-ig. 292—293. 24

Uo. 432—434. 25

Kampus—Karaman, i. m. 73—78. str.