Századok – 1986
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Mohácstól Buda visszavívásáig (Magyarország történeti útjának nemzetközi háttere) 917/V–VI
934 PACH ZSIGMOND PÁL A Wiener Orientalische Handelskompagnie működése ilyenképpen a Habsburgok dunai monarchiájának első kísérlete volt arra, hogy betörjön a Levante — korábban velencei, most már egyre inkább angol, holland és francia érdekeltségek által lefoglalt — fogyasztó és ellátó piacaira. „A Keleti Társaság jelentős fejlődéséhez azonban — bármilyen nagy vámkedvezményeket biztosított is számára az udvar — a Törökországgal való kapcsolatok még nagyon bizonytalanok voltak. Sor került ugyan egy konstantinápolyi telep felállítására és bizonyos szerény levantei kapcsolatok létesítésére, de a Társaság sokat szenvedett a politikai viszonyok miatt. ... Bármilyen kedvezően alakult is anyagi helyzete fennállásának első éveiben a magas tőkebefektetések révén, csakhamar újabb és újabb nehézségek merültek fel" — írja a vállalat tevékenységének egy régebbi osztrák kutatója.5 8 Pozitívabb értékeléssel szól róla egy újabb osztrák tanulmány: „Ha eltekintünk azoktól a Vasvár után még túl korai reményektől, amelyek a Levantekereskedelemnek az Adriai-tengerről való megnyitásához fűződtek, és így nem teszünk összehasonlítást a franciák vagy hollandok többmilliós forgalmat lebonyolító földközi-tengeri kereskedelmével, akkor az első Wiener Orientalische Kompagnie nemcsak nagyra vállalkozott, hanem időbeli lehetőségeihez képest el is ért nem keveset."59 A társaság ugyanis nem élte túl a török háború felújultát: 1683 után gyakorlatilag megszüntette működését. De a levantei kereskedelem Bécsből Magyarországon át történő kiépítésének gondolata már a háború ideje alatt is ismételten fölmerült, és jórészt ebben a tárgyban „a 17. század utolsó évtizedeiben... negyvennégy különböző kereskedelmi projectum, vállalat és ajánlkozás került az udvari kamara elé". Magának Lipót császárnak pedig nem sokkal később olyan kijelentést tulajdonítottak, mely szerint „egész Európában a keleti kereskedelem a legfontosabb, és az ő essentielle [sic!] intentiója e kereskedés berendezése".60 Ezeket a tényeket és törekvéseket persze az adott időviszonyok között nem szabad túlértékelnünk. Annyit azonban bízvást tanúsítanak: fejlődőben voltak már azok az újkeletü kereskedelmi áramlatok is, amelyek az Adriai-tenger nagymúltú királynője, Velence mellett a dinasztikus hatalmi politikában régtől edzett, de a 58 H. v. Srbik, Der staatliche Exporthandel Österreichs von Leopold I. bis Maria Theresia, Wien— Leipzig, 1907, 68—70. 59 Hassinger, i. m. 53. — Az antihabsburgiánus alapállású Takáts ítélete viszont igen kemény: „A ... keleti társaság I. Lipót korának egyik szennyes intézménye volt. A becsületes Becher jóravaló szándékkal alapította, hogy a világkereskedésből Angolország, Hollandia és Velence rovására Lipót országainak is részt juttasson. Okos és józan terv volt, s ha a társaság élére Bechert állítják, aligha vált volna az az egyéni önzés és a mérhetetlen kapzsiság silány eszközévé, s Magyarország sem vallotta volna oly keserves kárát": MGSz, 1900, 193. — Amit Takáts a társaság igazgatóinak, Trianglnak és Lelio di Luca-nak egyéni praktikáiról és az udvari kamara elnökének, Sinzendorfnak a korruptságáról ír, persze nagyrészt igaz; de a társaság egész működésének megbélyegzésében Becher szenvedélyes véleményét visszhangozza (vö. MGSz, 1899, 343,348—349), aki — a gyakorlati megvalósításból kirekedvén — „halálos ellensége" lett Trianglnak és Sinzendorfnak: Hassinger, i. m. 12—13, 36, 43. 60 Takáts. i. m. 1899, 358—359.
