Századok – 1986
Folyóiratszemle - Schulkind Eugene: Szocialista nőmozgalom az 1871-es Párizsi Kommün idején 896/IV
FOLYÓIRATSZEMLE 314 EUGENE SCHULKIND: SZOCIALISTA NŐMOZGALOM AZ 1871-ES PÁRIZSI KOMMÜN IDEJÉN A Párizsi Kommün ügyét támogató asszonyoknak a kutatás eddig kevés figyelmet szentelt: vagy „pétroleuses"-ként, gyújtogatóként, utcai barikádharcosokként mutatta be őket, vagy a Louise Michelről szóló hagiografikus legendákat táplálta tovább. A nők nagy szerepet játszottak mind az 1789-es, mind az 1848-as forradalomban (főképpen a fővárosban); 1871-es fellépésüknek azonban a munkásmozgalom és a feminizmus szempontjából is különleges jelentősége van. Eugene Schulkind tanulmánya az „Union des femmes pour la défense de Paris et les soins aux blessés" („A nők egyesülete Párizs védelméért és a sebesültek gondozásáért") szervezet működését mutatja be hatalmas, újonnan feltárt forrásanyagra támaszkodva. A Közmunkatanács támogatását élvező „Union" 1871. április 11-én alakult meg, és május végéig állt fenn. Ez alatt a rövid hat hét alatt figyelemre méltó szervezeti és eszmei összetartásról tett tanúságot: szilárd struktúrát alakított ki, és a város legtöbb szekciójában képes volt bevonni az asszonyokat a forradalmi munkába. Tagjai elsősorban a munkásosztályból verbuválódtak. A megalakulás napján jelent meg a „Journal Officiel"-ben az „Union" programja. A Kommün a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását akarja, ezért célja kell hogy legyen a nők hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése is. Az „Union" vezetői fogalmazták meg először osztályterminusokban a nők elnyomását és kizsákmányolását — nemcsak a tőke, hanem a férfiak által is. A nemek közti egyenlőség megvalósítását a forradalom győzelmének feltételeként jelölték meg. A program nem tartalmazott kritikai észrevételeket a Kommünnel szemben, bár az „Union" vezető publicistája, André Léo (Léodile Champceix, akinek kiadatlan emlékiratai az „Union" történetének legfőbb forrásanyagát jelentik) a „La Sociale"-ban megállapította: a Kommün ismét csak a férfiak emancipációját hozta el, a nőkét nem. Az „Union" hivatalos közvetítőnek tekintette magát a nők és a forradalom között, míg a Kommün vezetői — éppen a korukat messze megelőző feminista követelések folytán — csak hallgatólagosan ismerték el a szocialista munkásasszonyok egyesületét. Az „Union" a demokratikus centralizmus elve alapján épült fel: központi és végrehajtó bizottsággal rendelkezett, s Párizs valamennyi kerületében volt saját szervezete. Mindennapi feladata: a jótékonysági szervezetek (árvaházak, öregek menhelye, szegényházak) nem-vallásos személyzettel történő ellátása; ápolónői és szakácsnői feladatok teljesítése a Nemzeti Gárda számára; a kerületi városházák informatív központokká alakítása és ezek permanens kiszolgálása; a bizottságokon belüli munkák, adminisztratív teendők elvégzése, a Közmunkatanácshoz küldendő jelentések elkészítése volt. A szerző külön kiemeli, hogy ezek a nyomorúságos környezetben élő, többnyire iskolázatlan munkásnők — gyermekeiket és a házi teendőket ekkor bizonyára másokra hagyva — milyen hatékonyan látták el feladatukat. A legsúlyosabb problémák egyike a munkanélküliség volt. Az „Union" — a közmunkatanáccsal együttműködve — szövetkezeti műhelyek felállításán fáradozott nők számára is, egyenlő munkáért egyenlő bért követelve; a női munkanélküliséget azonban nem sikerült felszámolni. Az „Union" a két nem teljes egyenlőségének elismertetéséért küzdött, elsősorban mégis gyakorlati eredményeket szeretett volna elérni: a cél a munkásasszonyok legégetőbb gondjainak enyhítése, életfeltételeinek javítása volt. Ennek oka egyrészt a szervezet összetételében, másrészt a történelmi
