Századok – 1986
Történetirodalom - Both–Csizmadia–Hajdú–Horváth–Nagyné: Egyetemes Állam- és Jogtörténet (Ism.: Rácz Lajos) 892/IV
893 TÖRTÉNETI IRODALOM szemléletű szaktárggyá változtathatná, míg az egyetemes jogtörténet oktatása az ókort jelentő évezredek elhagyásával nagyobb figyelmet szentelhetne az időszámításunk utáni jogfejlődés gerincét kitevő feudális és burzsoá korszakok együttes, s így mondhatni teljesebb igényű vizsgálatának. Ugyanakkor szükségesnek látjuk leszögezni, hogy a tankönyv szerkezete felett folytatott meditálásaink nem csorbíthatják azon meggyőződésünket, miszerint a viszonylag rövid időszakra lehatárolt tananyag egy igen világosan áttekinthető és ezért vélhetően jól tanulható tankönyvet eredményezett. Terjedelmi okok miatt nem vállalkozhatunk a tankönyv részletes bemutatására, hanem helyette vázlatszerűen próbáljuk meg felrajzolni egy-egy állam- és jogrendszer, a szerzők által is preferált, jellemző vonását. Mindenekelőtt üdvözlendő a tankönyv írói által felújított azon régi gyakorlat, miszerint az egyes fejezeteknél köztörténeti összefoglalásokat adnak a korszakra vonatkozóan, illetve az a kísérlet, hogy az állami és jogi intézmények tárgyalása mellett a korabeli politikai és jogi gondolkodás eredményeit is megpróbálják beilleszteni az egyetemes állam- és jogtörténet stúdiumába (1. görög, angol stb. politikai gondolkodás). Az angol államot és az angolszász jogrendszert bemutató fejezetből külön kiemelkedik a feudális és az új, a forradalom utáni bírósági rendszer elemzése, illetve a kormányzás politikai feltételeinek és jogi intézményeinek taglalása (tory, whig párt, kabinetkormányzás). A korábban szokásosnál, úgy tűnik, bővebb teret nyert az USA állam- és jogfejlődése. Hangsúlyt kap az elemzésben az Unió létrehozása, illetve a minden összetett állam esetében sok feszültséget kiváltó hatásköri megoszlás az Unió és a szövetségbe tömörült államok között. A jogrendszer vizsgálatában az alkotmányos jogalkotó tényezők mellett kitér a könyv az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának jogalkotó szerepére is. Ez már csak azért is érdekes, mert a szokatlanul szélesnek tünő elnöki kormányzás, az elnök adminisztrációjának tevékenysége felett a kongresszus első látásra kevés alkotmányos garanciával bírhat. Ezen „politikai véglettel" szemben mintegy jogi szélsőségként kialakul szokásjogi úton — a Legfelsőbb Bíróság jogértelmező tevékenységével — a kormányzási garanciát is játszó legfelsőbb bírósági alkotmányvédő funkció, az ún. alkotmánybíráskodás. Mivel pedig az Egyesült Államok állam- és jogrendszerének jogi megalapozására akkor kerül sor, amidőn Európából szerte terjednek a felvilágosodás eszméi, így az amerikai jogrendszer szinte elsőként tud rögzíteni nemcsak egyes kiemelt szabadságjogokat, hanem olyan eljárásjogi garanciákat is, amelyek nem egy európai államban még száz évvel később is csak elérendő célként szerepeltek. Az „Égalité, fraternité, liberté" jelszavával vonult be a történelembe a politikai és jogi gondolkodókat, sőt a szépírókat is egyaránt megmozgató, nagy francia forradalom, s az már eddig is kellő hangsúlyt kapott az egyetemes jogtörténet oktatása során. Az évtizedek folyamán e téren felhalmozódott tapasztalatokat sikeresen hasznosítja a tankönyv vonatkozó fejezete, s a korábban talán túlságosan előtérbe tolt Deklaráció mellett figyelmet szentel a forradalom eredményeit konzerváló napóleoni időszak olyan egyetemes európai hatású jogalkotásainak, mint a Code Civil és a Code Penal is. Nem kis feladatot vállalt magára a német birodalom állam- és jogfejlődését bemutatni szándékozó szerző sem. A rengeteg szálon futó és futtatható fejlődésből (birodalom, részállamok, közülük is különösen Ausztria és Poroszország) jó érzékkel emeli ki a lényeges kérdéseket és államszervezeti buktatókat. Nemcsak időben, de itt-ott megoldási módozataiban is sok hasonlóságot tartalmaz a német és olasz egység létrehozása, s az új, burzsoá érának megfelelő modern állam- és jogrend kiépítése. Ám míg a német egység kialakulása során talán a porosz államszervezet kiépítése érdemel említést, ugyanekkor az itáliai fejlődés az olasz jogtudomány hatására már olyan büntetőkódexet tud alkotni, amely a szerző szerint negatív vonásai ellenére is túlmutat a híres Code Penalon. Több olyan kísérletről kapunk részletes elemzést az Oroszországról szóló fejezetben, amelynek során a 18—19. században uralkodó cárok megkísérelték a burzsoá fejlődés vívmányait adaptálni a feudalizmusból örökölt államgépezet modernizálására. így a Szperanszkij-féle reform, vagy az Arakcsejev nevével fémjelzett újításokat emeli ki a fejezet szerzője. Ugyanígy érdekesek a birodalomhoz kerülő, korábban önállósággal bírt területek, mint Lengyelország, Finnország vagy Dagesztán kormányzatának a
