Századok – 1986

Történetirodalom - Both–Csizmadia–Hajdú–Horváth–Nagyné: Egyetemes Állam- és Jogtörténet (Ism.: Rácz Lajos) 892/IV

894 TÖRTÉNETI IRODALOM vázolása, vagy a jobbágyfelszabadítást követően mind a központi, mind a helyi kormányzatban bekövetkező, itt-ott pozitív tartalmú államszervezeti változtatások elemzése. Sajnálatos, hogy a délkelet-európai régióhoz és a Balkánhoz csak pár oldalnyi utalásszerű megállapítást fűztek. Hiszen e terület országai velünk többnyire korábban vagy ma is szomszédos államok, s így valamivel több ismeret állam- és jogrendszerükről előnyünkre válhatott volna. Erre a vélekedésre indít bennünket ezen túl a szerző azon megjegyzése is, hogy ez az a terület, ahol az olasz-francia és az orosz minták átvétele mellett intenzívebben szerepelt az osztrák-magyar jogrendszer, mint követett és követendő példa. A Párizsi Kommün, illetve a századfordulóra kifejlődő imperialista korszak állam- és jogrendszereinek bemutatása már stabilizálódott ismeretanyagon és értékelésen nyugszik. Mégis kiemelhetők e periódust jellemző egyes elemzések. Nemcsak a hagyományos államélethez ragaszkodó Angliában következnek be lényeges változások, így a kabinetkormányzás majorizáló szerepe a tényleges irányításban, vagy a törvényi írott jog erősödése a common law mellett, avagy a brit birodalom tagjaiból a későbbi Brit Nemzetközösség kialakítása, hanem olyan már korábban is nagy léptekkel fejlődő államban, mint az Egyesült Államok, ahol az eddigi politikai rendszer lényeges faktorává növik ki magukat a szakszervezetek. Igazából ez az időszak érleli egységes állammá — „birodalommá" — a német államok szövetségéből porosz vezetéssel kialakult német császárságot is, amelynek központi igazgatási gépezetét és egységes bírósági rendszerét már egy olyan időszakban kell megalkotnia, amikor az ellentmondások egyre jobban kiéleződnek (Kulturkampf és kivételes törvény). A valódi egységesítést szintén ez időben megvalósító Olasz Királyság az előbbieknél nem kisebb ellentmondásokkal kerül szembe, mivel itt a problémákat tovább motiválja a pápaság magát továbbra is nemzetközi tényezőnek tekintő tudata és e szellemben fogant tevékenysége. Külön érdekessége e fejezetnek, hogy a szerző az olasz államigazgatás olyan kérdéseire is kitérhet, amely egy általános áttekintés keretében elsikkadna. így említést érdemel a kormányzati problémákból magának az olasz közigazgatási szervezetnek a fejlődése, s ezzel összefüggésben a közigazgatási szakember-képzésnek, -minősítésnek kérdései, majd ehhez kötődően az örök kérdés — a hatóság—állampolgár viszonya, illetve a közigazgatás túlkapásaival szembeni védekezés garanciája: a közigazgatási bíráskodás kiépítése. A századforduló időszakát követő „világháborúk periódusának" titulált korszakból inkább a fasizmus ideje, illetve annak állam- és jogfejlődése kap részletesebb bemutatást, abból is a német, majd rövidebben az olasz fasiszta állam. Ugyanitt sort kerít a szerző a közép- és délkelet-európai államok állam-és jogfejlődésére és azok fasizálódására. Itt az egyes kis államok katalógusszerű felsorolása — ahol az államszervezeti modell megtanulása és tökéletes visszaadása nem kis feladatot ró a hallgatóra — helyett preferálhatóbb bemutatásnak kínálkozik a hazai és nemzetközi kutatások fényében annak a különbségnek a taglalása, ami a két klasszikus fasiszta megoldásokat kimódoló állam — Németország és Olaszország —, illetve a jelzett kisebb kelet- és délkelet-európai országok fasizmusa között van. Záró fejezetként a szovjet állam és jog kialakulásáról kapunk képet. Ám ez a bemutatás nem terjed túl az intervenciós időszakon, így abból a szovjet alkotmányok tanulmányozása, illetve az ehhez kötődő állam- és jogfejlődés hiányzik. Nem kerül szóba az sem, hogy 1945 után kialakulnak a népi demokratikus politikai rendszerek, majd pedig az itteni országok szocialista államtípusa. Számunkra úgy tűnik, hogy mivel a tankönyv hangsúlyozottan az új- és legújabb kori fejlődéssel foglalkozik, nem ártott volna az ötvenes évekig elvinni a történelmi fejlődés szálait, mert így pontosan az a nóvum, ami a szocialista állam- és jogtípus megjelenésével színesiti századunk történetének palettáját, csak torzó marad. Utoljára kell még szólnunk a tankönyv egy érdekes, s véleményünk szerint igen figyelemreméltó kísérletéről. Ugyanis itt-ott feltűnik egy olyan próbálkozás, hogy ne az egyes ország konkrét állam- és jogintézményein keresztül mutassák be az adott terület fejlődésének sajátosságait, hanem az egyeseken felülemelkedve ún. jogcsoportokon és jogcsoportrégiókon kíséreljenek meg átvinni bennünket a korszak állam- és jogfejlődését meghatározó fő tényezőkön. Kár, hogy ez a megközelítési mód csak szűkebb körben érvényesül a tankönyvben, s nem válik általánosabban használttá. Ezt már csak azért is sajnálhatjuk, mert a tankönyv átolvasása után egyre inkább az a meggyőződésünk, hogy az állam- és jogfejlődés egy-egy időszakban bekövetkezett fejlődési sajátosságainak ilyen nagy trendeken keresztül való felvázolása megmutatja az egyetemes jogtörténet jövőbeni fejlesztésének egyik elképzelhető útját. Azt a lehetőséget,