Századok – 1986
Történetirodalom - Hungarian History–World History (Ism.: L. Nagy Zsuzsa) 889/IV
891 TÖRTÉNETI IRODALOM hogy a népi és nemzeti, a nemzeti és a humanista princípiumok szintézisét teremtette meg a századfordulón kibontakozott kulturális mozgalmaival és eredményeivel. László Derne (New College, University of South Florida), valamint Scott M. Eddie (University of Toronto) Hanák Péter koncepciójának végső kicsengésével ugyan egyetértett, elsősorban mégis ellenvetéseit fogalmazta meg. L. Derne a magyar uralkodó elit 19. sz.-i jellegével kapcsolatban a romanticizmus és nacionalizmus szerepét hangsúlyozta, s ennek alapján úgy vélte, a magyar uralkodó elit sokkal kevésbé játszhatott stabilizáló szerepet, a Monarchiához való viszonya sajátos „szeretet—gyűlölet" volt. S. M. Eddie az 1850-et követő gazdasági „ciklusokat" vizsgálva, azokat az elemeket emelte ki, amelyek azt mutatják, hogy Magyarország gazdasági téren is gyengítette a Monarchiát. A harmadik témakör visszatérő problémája a „vonakodó szövetséges" (F. R. Montgomery budapesti amerikai követ ismert meghatározása) és az „utolsó csatlós" meghatározások értelmezése volt Magyarország és a Harmadik Birodalom vonatkozásában a második világháború idején. Juhász Gyula felidézte azokat a kül- és belpolitikai kérdéseket, amelyekben több-kevesebb ellentét feszült Berlin és Budapest között, mégsem olyan kiélezett formában, hogy Berlint 1944 márciusa előtt drasztikus eszközök alkalmazására késztették volna. Előadásának legérdekesebb részében arra a hazai irodalomban korábban meg nem válaszolt kérdésre adott választ, miért éppen március derekán került sor Magyarország német megszállására, nem előbb s nem később? Ahogyan ezt az eseményt az Operation Overlord, vagyis a normandiai partraszállás keretébe ágyazta, meggyőző és reveláló erejű volt. Peter Gosztonyi (Osteuropa Bibliothek, Bern) a magyar hadsereg második világháborús szerepéről szólva a katonai vezetés, a tisztikar karakterét, szerepét és felelősségét vizsgálta, s megvilágította azokat az ellentéteket, amelyek a politikai vezetéssel többé-kevésbé szembeállították. Elsősorban a tisztikar antidemokratikus, nemzetiszocialista, kommunistaellenes és antiszemita mentalitásával magyarázta, hogy Magyarország Hitler utolsó csatlósává vált. Ránki György előadása azt a kérdést tette fel: „vonakodó szövetséges" vagy „utolsó csatlós"? Sokszínű elemzése azokat a körülményeket, tényezőket tárta fel, amelyek végül is oda vezettek, hogy bár Magyarország volt az első, amely Hitler szövetségesei közül fegyverszünetet kért, s az előzetes feltételeket 1943 szeptemberében alá is érta, a tényleges fegyverszünet mégis csak akkor jött létre (1945. január), amikor Hitler egykori többi szövetségese már a győztesek oldalán állt. Ebben az összefüggésben tárgyalta Magyarország jelentőségét a német érdekek alakulásában, s említette azt is, hogy a fegyverszüneti tárgyalások idején — ellentétben Romániával — Magyarország nem kapott területi ígéreteket. Rudolf L. Tőkés (University of Connecticut) úgy vélte, a végső politikai konzekvenciákat tekintve nem annak volt elsődleges szerepe, hogy Magyarország milyen szövetségese volt Németországnak. Hanem annak a ténynek, hogy a térség kis országai geopolitikai helyzetük s a modern kori történelem kényszere folytán mindig természetes szövetségesei vagy csatlósai a tőlük nyugatra vagy keletre fekvő katonailag legerősebb hatalomnak. Az egyes kormányok, politikai vezetők tevékenységének megítélése kapcsán arra hívta fel a ügyeimet, hogy e tény a vezető elit egésze, politikai, emberi, pszichológiai tulajdonságai szempontjából is sok, még le nem vont tanulsággal szolgál. Thomas Sakmyster (University of Cincinnati), mintegy ehhez kapcsolódva, Sztójay Döme pályáját mutatta be, kitágítva azt egy társadalmi csoport keretéig. Az ui., hogy a verseci szerb eredetű, az alsó középosztályhoz tartozó család fia miért Magyarországot választotta hazájává, hogyan lett belőle germanofil, majd a német politika elkötelezettje, meggyőződéses nácibarát, szélesebb, szociológiai kontextusban is értelmezhető. A marginális etnikai csoport problémája jelenik itt meg, amely adott esetben nem magyar eredetű, s így egy bizonyos értelemben „idegen" társadalomban építi fel karrierjét. A recenzens végül csak azt a reményét fejezheti ki, hogy az elsőt hamarosan követi a sorozat további kötete, s hogy a bloomingtoni egyetem magyar katedrája a jövőben is olyan gyümölcsözően végzi munkáját, mint eddig. L. Nagy Zsuzsa
