Századok – 1986
Történetirodalom - Die Deutsche Revolution von 1848/49 (Ism.: Erdődy Gábor) 882/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 883 polgári társadalom alapjait távolról sem fenyegető népi tömegekkel szemben. Az 1849 utáni konzervatív félabszolutizmusokat racionális, a Vormärz partikuláris vonásait levetkőző rendszerként mutatja be, melyek régi tradíciókat is továbbéltetve (a nagypolgárság politikai közömbösítése gazdasági előnyökkel és a privátszférát liberalizáló reformok útján; a kispolgárság vonzódása a kisállamokhoz; általános félelem a szociális robbanástól) alapozták meg stabilitásukat. Ugyancsak a liberálisoktól való félelmeit állítja középpontba Jacques Droz (Die deutschen Revolutionen von 1848), aki a polgárság és az értelmiség kompromisszumkészségének formálódásában a kisfejedelmek humánus, patriarchális magatartására, s a parasztsággal kötendő tartós forradalmi szövetség elmaradására irányítja a figyelmet. Theodore S. Hamerow (1848) abból indul ki, hogy az 1848-as forradalmakat 1789-től és 1917-től eltérően nem elsősorban gazdasági vagy katonai válság, hanem az abszolutizmussal szembeni elégedetlenség idézte elő. Sőt, éppen a gazdaság viszonylagos regenerálódásával magyarázza, hogy a társadalom rejtett energiáit mobilizálni nem tudó radikálisok korán elveszítették a hatalom megragadásának esélyeit, míg a liberálisok a társadalmi struktúra alapjainak megváltoztatása helyett azok fokozatos átalakítását, a szabadversenyes kapitalizmus gazdasági rendjéhez történő igazítását szorgalmazták. Walter Schmidt (Zur historischen Stellung der deutschen Revolution von 1848/49) 1848 eseményeit a haladásért folytatott küzdelem tetőpontjaként értékeli, melynek során „a burzsoázia árulása okozta" vereség ellenére is kiteljesedett „a néptömegek forradalmi alkotóereje", s a fiatal német munkásosztály sikerrel vívta meg első nagy erőpróbáját. Thomas Nipperdey (Kritik der Objektivität? Zur Beurteilung der Revolution von 1848) elutasítja a saját és népe érdekei ellen cselekvő, az ellenforradalommal összeesküvő liberális polgárságról kialakított képet. Hangsúlyozza, hogy a liberálisok akaratuk ellenére lettek forradalmárok, s márciust követően immár kizárólag az evolúció útján kívántak haladni. Egyszerre léptek fel az ellenforradalommal és a forradalom radikalizálásával szemben, s a szerinte konfrontációt hirdető, világos programmal azonban nem rendelkező heterogén baloldaltól eltérően a megegyezés politikáját részesítették előnyben. Mindez távolról sem jelentette azonban részükről az ellenforradalom támogatását, aminek feltételezését éppúgy történelmi tévedésnek nevezi, mint az 1918-as szociáldemokratákat árulónak megbélyegző álláspontokat. A könyv második fejezetének három tanulmánya a nemzetiségi és a nemzetközi kérdésekkel foglalkozik. A. J. P. Taylor (Deutschland und die europäischen Mächte) úgy ítéli meg, hogy az európai államférfiak a kontinentális problémák középpontjába nem a német kérdést állították, hanem Itáliát tekintették a legnagyobb robbanással fenyegető feszültségzónának. Bár a schleswig-holsteini konfliktusban Anglia megakadályozta a Keleti-tenger status quójának megváltoztatását, a német egység valamennyi lehetséges formáját — hangsúlyozza — egyedül Oroszország utasította el. A cári fenyegetés azonban éppen nem okozott félelmeket a németek körében, sőt a liberálisok és a demokraták az elmaradt háborútól várták a belső egység létrejöttét. Hans Rothfels (Das erste Scheitern des Nationalstaats in Ost-Mittel-Europa 1848/49) szerint a forradalom hatására felszabadult közép-kelet-európai nacionalizmusok konfliktusa sokban megelőlegezte 1919 katasztrófáit, világosan rámutatva arra, hogy az etnikai vagy politikai nemzetfogalom realizálási kísérlete nem biztosítja automatikusan az igazságos rendezést. A frankfurti nemzetgyűlés az 1815-ös határokból indult ki, azaz a nemzetállam megalapozásának francia útját próbálta követni, ellentmondásos törekvéseivel azonban megzavarta az együtt lakó népek viszonyát. „Ha Önök kettévágják Posent, Schleswiggel is ezt kell tenniük, az Ausztriához tartozó szlávokat szabadon kell engedniük, és Dél-Tirolt el kell szakítaniuk Németországtól" — jellemezte Blum a még csak megszületőben lévő nemzetállamok bukását előidéző feszülő belső ellentmondásokat. A vázolt összefüggések alapján Rothfels a Habsburgbirodalom újjászületését nemcsak a katonaság és a szlávok fellépésével magyarázza, hanem az egykorú tehetetlenség bizonyos idealizálásával azt elsősorban a nemzetekfeletti állam, illetve a soknemzetiségű birodalom iránti igényekből vezeti le. Günter Wollstein (Mitteleuropa und Grossdeutschland — Visionen der Revolution 1848/49. Nationale Ziele in der deutschen Revolution) mindenekelőtt a kiérlelt nemzeti program hiányát kéri számon a forradalom vezetőitől. A legvitatottab kérdéseket (Schleswig, Posen, Csehország, Észak-Itália, Limburg) 7*
